Gyurcsány Ferenc hite megtört. Megtörte a tehetetlenség, a kilátástalanság, s belátta, hogy az ő szerepe véget ért. Föladta a küzdelmet. Amikor a pártszékházból kijőve egy tüntető leköpte, egykedvű mozdulattal törölte meg az arcát. Ma Magyarországon le lehet köpni a miniszterelnököt. Őt is.

Lehet, hogy Gyurcsány nem így akarta, lehet, hogy pártelnökként ki akarta húzni az EP-választás utáni időszakig, de mégis így történt. A párt megyei vezetői nem engedték ugyanis, hogy az elnökség húzza az időt: kikényszerítették, hogy már április 5-én új elnöke legyen a szocialista pártnak. A megyei elnökök emelték föl Gyurcsányt hét éve, és most ők adták meg neki a kegyelemdöfést, ha lehet kegyelem egy döfésben. Az MSZP elnöksége pedig tett még egy utolsó, kétségbeesett kísérletet, hogy elfogadható miniszterelnökjelöltet találjanak az SZDSZ-nek, s így döntöttek Bajnai Gordonról, akit, ahogy a közvélemény tartja: Gyurcsány "talált ki”.

Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemondott. Néhány évig bizonyosan nem lesz alakítója a politikának. Így még ő a miniszterelnök – de már nem vezeti a kormányt. Ő a pártelnök – de nem irányítja az MSZP-t. Ma az országnak nincs miniszterelnöke, a kormánypártnak nincs elnöke.

Ez utóbbinak találnak vezetőt, ha lesz, aki elvállalja, hogy 1. szembenéz az EPválasztásokon várható rettenetes vereséggel, 2. át tudja verni az MSZP frakcióján, hogy még olyan intézkedésekre kell áment mondaniuk, amikre álmukban sem gondoltak, itt már nincs 13. havi nyugdíj, és további 150-200 milliárdos megszorítás kell, 3. fölkészíti a pártját a választásokra, és az akkori vereségre, legyen az bármikor, 4. újjászervezi az MSZP-t. Akár Szekeres Imrére, akár Kiss Péterre vár ez a feladat, roppant kockázatos. Mindketten számolhatnak azzal, hogy egy választások utáni kongresszuson esetleg tőlük búcsúznak.

És ott a másik teher is, amire most még senki nem tudja a választ, talán maguk a szabaddemokraták sem: megfelele nekik Bajnai, elhiszik-e, hogy ő és az új pártelnök megteszi, amit kell (és néhány héten belül nem ott tartanak, ahol most), vagy minden mindegy, történjen, aminek történnie kell. Hiszen náluk már úgyis ez az utolsó adu, mármint hogy nyáron vagy jövőre tartsanak választásokat: azt kérdik, van-e, vagy esetleges igenjük után lesz-e kétszázezer plusz egy liberális szavazó.

Lehet persze hinni a csodákban.

Csoda lenne, ha az MSZP innen talpra állna. Csoda, ha az egykori, most egymást kölcsönösen rettegő koalíciós partnerek fordítanának a dolgok természetes rendjén, és deus ex machinaként találnának valakit, akinek a vezetésével meg kellene tenni az elkerülhetetlent. Csoda lenne az is, ha a Fidesz nem nyerné tönkre magát egy előrehozott választáson, és csoda lenne, ha nem hirdetne jajt a legyőzötteknek. Orbán mindenesetre kettős állampolgárságot és büntetést ígér, a Fidesz születésnapján Bayer Zsoltnak szel tortát.

Sólyom László államfő kevéssé hisz a csodákban: a kialakult belpolitikai helyzetre való tekintettel elhalasztotta a Balaton-felvidéki útját, hátha a Sándor-palotában lesz fontosabb dolga.