Baltások

„Illés Zoltán elmondta: egy lakó értesítette őt arról, hogy egy munkagép a Liszt Ferenc téren bontja a beton mellvédeket és bokrokat tép ki a földből. A politikus és a lakók a munkagép elé állva testükkel akadályozták meg a további munkálatokat.”

Az idézet lapunk egyik 2006. februári számából származik, és azt igazolja, hogy volt idő, amikor a Fidesz még rendelkezett környezetvédő politikusokkal, és – legalábbis kampányidőszakban – a lakosság meg a természet szempontjaira is tekintettel volt. Ez a korszak a jelek szerint elmúlt: most sem a környezetügyi államtitkár, sem Rogán Antal V. kerületi polgármester, sem más kormánypárti politikus nem állt a fák, illetve a Kossuth tér letarolását sírva néző helyiek oldalára.

Az élőláncot ezúttal nem a zöldek, hanem az akcióra felbérelt biztonságiak alkották, és a fák helyett azokat a baltásokat védték, akik kora hajnalban – egy erősen vitatható, előző este született hatósági iratot lobogtatva – tarra vágták a Belváros utolsó zöld felületeinek egyikét. A hatóságok pedig tevékenyen támogatták a zöldtelenítést, nem törődve vele, hogy az egészséges környezethez, a véleménynyilvánításhoz, a társadalmi részvételhez való jog is többszörösen sérül.

A nemzet főtere pontosan olyan lesz, amilyennek a rezsim megálmodta: kopár, árnyékmentes és barátságtalan. Ha nem is méltó, de a korra és az Orbán-kormányra kétségkívül jellemző mementót állított a nemzeti együttműködésnek az őshonos nagy levelű hársakra kezet emelő csapat, ismételten emlékeztetve rá: oly korban élünk, amelyben a hatalom elhiszi, hogy baltával is lehet jövőt építeni, és ahol nincs olyan humán, erkölcsi vagy természeti érték, ami fontosabb lehetne az uralmon lévők aktuális akaratánál.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.