Botrányok után gyors összevonás Esztergomban

A jövő tanévtől valószínűleg összevonják a város vezetőivel többször összetűzésbe került esztergomi Szent István Gimnáziumot a Bottyán János szakközépiskolával. A döntésről a jövő héten szavaz a közgyűlés.

Minden bizonnyal e mostani lesz az utolsó érettségi az esztergomi Szent István Gimnáziumban. A szeptemberben induló tanévre felvett diákok szülei is így tudják ezt.

– Úgy hirdették meg a felvételt, hogy a Szent Istvánba vagy annak utódjába kerülnek be a gyerekek – mondja egy édesanya, aki a nevét nem árulja el. – Semmi jó nem sült ki abból, hogy a szülők és a gyerekeik is részt vettek az István gimnázium politikai csatározásaiban. Be kellene fejezni a háborúskodást, mert annak a gyerekek isszák meg a levét.

Országszerte több intézményt szüntettek meg az utóbbi időben. Miért érdemel hát kitüntetett fi gyelmet az esztergomi Szent István Gimnázium sorsa? Az előzmények miatt – a történtekkel korábban lapunkban is foglalkoztunk.

A város és a gimnázium első konfliktusa 2007-ben alakult ki. Abban az évben csak szeptember közepén kezdődött a tanítás a gimnáziumban, mert az épületüket vissza kellett adni az egyháznak. Az iskolát a kertvárosba költöztették, az ottani ingatlan felújítása azonban késett.

Az akkori igazgató ezen méltatlankodott, s fölvetette: mi lett a sorsa annak a pénznek, melyet az önkormányzat az iskola visszaadásáért kapott? A nyilatkozat kapcsán elszabadultak az indulatok, egymást érték a vádaskodások, az igazgató lemondott, az intézmény irányításával megbízott Kurnász Lászlót nem szavazta meg a tantestület többsége, a diákok pedig tüntettek, sztrájkoltak ellene.

Amikor kiderült, hogy az addig csak megbízott igazgatót ki is nevezi az önkormányzat, a tanulók tiltakozásképpen összehívták a diákparlamentet a tavalyi tanév utolsó napjára. Vecsernyés Balázs, az egyik tanuló egy darabig jelen volt a rendezvényen, majd az osztályterembe ment, s megygyújtott egy újságpapírt. A tanárai megszidták miatta, kiabáltak vele. A fiú ezek után a vasúti sínekhez ment, s a vonat elé vetette magát. Előtte telefonos üzenetben köszönt el. Azt mondta: „Nem akartam szégyent hozni az iskolámra.” A fenntartó önkormányzat által alakított vizsgálóbizottság megállapította: ha a tragédia napján a pedagógusok az igazgató utasításának megfelelően órát tartottak volna, a fiúnak nem lett volna alkalma az öngyilkosságot megelőző fegyelemsértésre.

A vizsgálatot a felelősségre vont tanárok koncepciós eljárásnak minősítették, több nevelő máshol keresett állást, néhányukat pedig fegyelmivel bocsátották el.

Már akkor – sőt Takács István, az önkormányzat sajtószóvivője szerint jóval korábban – felvetődött a gondolat, hogy két intézmény összevonásával informatikai szakirányú elit iskolát hozzanak létre Esztergomban. Ezt az tette indokolttá, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem informatikai kart telepít a városba. Esztergom a helybeli diákoknak meg akarja teremteni a megfelelő tantárgyi felkészülés intézményes feltételeit. Fölajánlották hát a város iskoláinak, hogy dolgozzanak ki képzési programot a lehetőségre. A Szent István Gimnázium és a Bottyán szakközépiskola állt elő harmonizálható elképzelésekkel, valószínűleg rájuk esik a választás – szivárgott ki még tavaly a városházáról.

Nyíri Attila, az önkormányzat szocialista képviselője, az oktatási bizottság alelnöke az összevonástmár kész tényként említi. Okaként a korábbi iskolaigazgató és az önkormányzat konfliktusát, a gimnáziumban kialakult feszült helyzetet említi, de nem tagadja azt sem: részben ennek hatására valóban csökkent a szülők és a tanulók érdeklődése a Szent István Gimnázium iránt.

Takács István érdeklődésünkre egyelőre csak annyit közölt: „Türelmet kérünk, most folyik a jövő heti döntés előkészítése.”

Az általunk megkeresett gimnáziumi tanárok kategorikusan elzárkóztak a megszólalástól.

– Eddig megúsztam, de az összevonáskor megint elbocsátások lesznek. Ahogy a kollégáim, úgy én is tartok a retorziótól, már így is rendesen utálnak bennünket a városházán. Gondolja, hogy egy újságcikk miatt kockáztatom az állásomat?! – kérdez vissza egyikük.

Esztergomban nyílt titoknak számít, hogy a két intézményt összevonják. Egyesek már azt is tudják, hogy a új intézmény névadója Szent Imre lesz. A kiszivárgott hírek szerint a Szent Imre egyúttal a megszűnő iskolák jogutódjaként működik tovább. A Szent István Gimnázium kiköltözik a kertvárosból – helyét a városrész általános iskolája foglalja el –, a befogadó intézmény pedig a nemrég felújított Bottyán szakközépiskola lesz.

A hírek szerint szervezetileg odacsatolják még a Petőfi általános iskolát is, amely azonban a mostani helyén marad.

A Szent István Gimnázium tanerőit természetesen az is érdekli, hány nevelőt küldenek el az összevonás nyomán, s kik lesznek azok. Vajon bosszút áll-e rajtuk az önkormányzat a korábbi konfliktusokért?

Úgy tudjuk – bár ezt hivatalosan senki sem erősítette meg Esztergomban –, hogy az új intézmény összevont tanári karából öt-hét pedagógustól köszönnek majd el. A tanévkezdésre kiderül, hogy kiktől.

Az öngyilkos diákra emlékeznek a gimnáziumban
Az öngyilkos diákra emlékeznek a gimnáziumban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.