Vezettük a Tesla nevű villany-Lotust

Ez már nem csak ígéret: kipróbáltuk, működik, sorozatban készül, bárki megveheti, már ha meg tudja fizetni az árát, amelyért tizennégy Suzukit lehet venni.

A legenda szerint Nikola Tesla a pesti Városligetben barátjával, Szigeti Antal mérnökkel sétálgatott, Goethe Faustját idézte németül, majd a földön megrajzolta a váltakozó áramú motor működését, amelyen akkor már öt éve dolgozott. Hétszáz találmánya közül ez lett a leghíresebb, és az 1882-ben elkészült villanymotornak köszönheti, hogy autót neveztek el róla.

A Tesla a világ első sorozatban gyártott sportkocsija, melyet bárki megvásárolhat. Eddig huszonhárom országban ezer Tesla kelt el, pedig nem éppen olcsó, hiszen a Roadster Sport-változat 99 ezer euróba kerül; ez azonban még csak induló ár, hiszen a kaliforniai San Carlosban gyártott kocsit szállítási költség és piaconként eltérő adó terheli.

A budapesti bemutatón elsőként próbáltuk ki a villanyautót, melyről Jochen Rudat értékesítési igazgató elmondta, hogy sok piacon a környezetvédelmi programoknak köszönhetően olcsóbban hozzá lehet jutni. Országonként eltérő kedvezményekkel némileg csökkenthető az ár, és ami nem kevésbé fontos, az üzemeltetési költség: Zürichben például ingyen lehet tankolni a közterületeken felállított konnektorokból. Ezzel azért nehéz kompenzálni, hogy a magyar piacon a Tesla tizennégy Suzuki Splash árába kerül. Japánban tízezer, Monacóban nyolcezer, az Egyesült Államokban 4300 euró támogatást kapnak a tisztán elektromos hajtású autók vásárlói.

A magyar utakon még nem szaladgálnak tömegével villanyautók, így a városligeti Széchenyi fürdő hintófeljárójára hajtó Teslák pillanatok alatt idegenforgalmi látványossággá avanzsáltak. Különösen a TAG Heuer fényezésű, mely a hagyományosan autósport-támogató svájci óráscég alkalmi modellje.

A nulla károsanyag-kibocsátású sportkocsik első alkalommal megrendezett Odyssey of Pioneers túrájának negyedik állomása volt Budapest. A nyolc hónapos és huszonnégyezer mérföldes út alatt a Roadster akkumulátorait pekingi, tokiói meg párizsi szállodák, bérházak, pajták hálózati csatlakozóiból töltik fel 3,5 óra alatt.

Vezetése egyszerű: indulás előtt elég megnyomni a D, vagyis a Drive gombot, aztán csak kormányozni kell, és gázt, pontosabban áramot adni a jobb oldali pedállal, és persze ha kell, a bal oldalival fékezni.

Az autó láttán jogos a déjà vu érzés, hiszen a minden ízében sportos amerikai Tesla az angol Lotustól származik, formája a legendás Elise-t idézi. Nem hoz szégyent rokonára, sőt sok paraméterében meg is veri. Álló helyzetből a Roadster négy másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, és 200 km/órás sebességre képes.

A rövid próbaúton az előbbiről meggyőződtünk, ebben a különleges stopperóra is segített, ám a pedált még az M3-ason sem nyomtuk a megengedettnél jobban. A 212 kilowattos és 375 newtonméteres nyomatékú villanymotor gyorsulása tényleg meggyőző, különösen nyitott tetővel. Menetdinamikája mellett versenykocsikat idéz a sportos kagylóülés, melyet általában személyre szabnak, így csak előre-hátra csúsztatható, támlája viszont nem dönthető. Könnyű leszedni a négy csavarral rögzített kemény tetőt, mely sajnos nem fér el a kocsiban, ezért csak otthon tárolható, esőben a ponyvás sapka védi a kétszemélyes kocsiban utazókat.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Egyetlen feltöltéssel és visszafogott autózással négyszáz kilométeres útra képes a Tesla. Ez annak is köszönhető, hogy a rendszer a lejtmenetben és fékezéskor megtermelt árammal tölti a 6831 cellából álló lítiumion-akkumulátort, amelynek élettartama 160 ezer kilométer.

A Tesla kétszer annyiba kerül, és háromszáz kilóval nehezebb, mint a Lotus Elise, pedig nincs belső égésű motorja, sebességváltója, féltengelye, viszont az ülések mögé épített 450 kilogrammos akkumulátor alposan felhízlalja a kocsit.

Az akkunál könnyebb, de szintén bőröndnyi helyet foglal el a hátsó tengely fölé szerelt elektronikus vezérlőrendszer doboza. Az 1238 kilogrammos tömeget leszámítva a Tesla követi a versenyautókat gyártó Lotus hagyományait: a közel négyméteres és hátsókerék-hajtású kocsi tengelytávja mindössze 2,3 méter, magassága 1,1 méter, alumínium vázszerkezetét szénszálas erősítésű karosszéria borítja. Már kész a hétüléses változat prototípusa: a sportos limuzin 45 perces gyors töltés után 480 kilométeres útra képes, az ára pedig legalább húsz esztergomi Splash.

A Lotus rokona a világ első sorozatgyártású elektromos sportkocsija, a Tesla
A Lotus rokona a világ első sorozatgyártású elektromos sportkocsija, a Tesla Fotó
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.