A kutyák nem kíméletes népek, ha valamelyik versenyző megsérül például a szukákért vívott harcok során, akkor a többiek többnyire halálra marják.
A kutya ezt a viselkedést valószínűleg farkas ősétől hozta, örökségképpen.
A természetes kiválasztódásnak érvényre illik jutni, márpedig ennek lényege a "hulljon a férgese" törvényében foglalható össze.
A legyengült, beteg állat terhére van a falkának, örökítőanyagát képtelen átadni, ha pedig valamilyen csoda folytán mégis szukához jut, hát selejtes géneket örökít tovább, ami veszélyezteti a faj fennmaradását.

A természet kegyetlen, szelektál és korrigál, nem tűri el az egyedek kilógását a sorból.
A fiatal oroszlánok kiverik apjukat a családból, ha már nem képes vitathatatlan tiszteletet parancsolni, de az új vezér még elődje leszármazottait is megöli, ha módja van rá, mert a saját génjeit akarja továbbörökíteni, valamilyen előre bekódolt program alapján.
A falkából kivert állat aztán már nem sokáig húzza, egyedül nehéz a vadászat, az éhségtől vagy a betegségtől elhullik hamar.
Falkája, melyben egykor élet-halál ura volt, rá se néz, közömbösek a dolog iránt, hiszen ez a természet rendje - gondolnák, ha tudnának gondolkodni, de általában nem tudnak.
Talán az elefánt az, mely képes megsiratni elhullott társát, borját, de hát az elefántokról tudjuk, hogy különleges állatok.

Az ember fejlődése során lassan kialakultak a társaik iránt érzett érzelmek, a természetes kiválasztódást felváltották az érzelmek és a szolidaritás.
A beteg vagy elesett embert családja védelmezi, gondozza, már amennyire neveltetésénél fogva hajlamos és anyagilag, fizikailag képes erre.
Jobb helyeken a társadalom is szolidaritást vállal, kialakultak a gondoskodás intézményes formái, a nyugdíjpénztárak, a társadalombiztosítás, melyek az idős vagy beteg embertől átvállalják az öngondoskodás terheit.
Természetesen a kép ennél a sémánál sokkal árnyaltabb, hiszen családja válogatja, hogy nyűgnek,vagy természetes feladatnak tekintik a rászorulókról való gondoskodást.
Vannak, akik feleslegesként kezelik a szülőt, aki már nem képes adni, és szomorú tapasztalatok vannak az olyan népi bölcsességek mögött, mint, hogy egy szülő eltart hét gyereket is, de sokszor hét gyerek sem tud eltartani egy rászoruló szülőt.
Ha egy ilyen emberből parlamenti képviselő lesz, a döntései is ehhez a mentalitáshoz igazodnak.

A társadalmilag szervezett gondoskodás ilyen szempontból is hasznos, megszünteti a rászorultságot, saját jogán is hozzájuthat mindenki a minimális ellátáshoz.
Vagyis, hogy idáig hozzájuthatott, de most a krónikus ellátást az egészségügyi ellátások köréből a szociális ellátások körébe helyezték át, ami első ránézésre ugyan nem nagy változás, mindössze az eddig járandóságként nyújtott ellátásból fizetős szolgáltatás lett.
Magyarországon ma minden második ember krónikus beteg.
A kérdés ezután úgy merül fel, hogy rendelkezik-e a rászoruló - egy krónikus cukorbeteg, egy vérnyomás-problémákkal küzdő beteg, vagy egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő - megfelelő bevétellel vagy tartalékkal a szolgáltatás megvásárlásához? 
Normál menetben a család komoly terheket tud vállalni, de csak akkor, ha van miből, vagy van valaki, aki képes a gondozást személyesen elvégezni.
Ha a kérdésre a válasz: nem, akkor a betegnek még a méltóságteljes halálra sincs esélye, a teljes anyagi és fizikai kiszolgáltatottság hamarabb öli meg, mintha elgázolná a vonat.

Ha belegondolunk abba, hogy a társadalom fele szegény, mint a templomi segédegér, és semmiféle tartalékkal nem rendelkezik, akkor a helyzet igen elszomorító,
Várható, hogy a magyar falu tizenöt éven belül öreg koldusokkal lesz tele.
Így még borzasztóbb jövőt prognosztizálhatunk, és ezen csak ront a jelenlegi remek ötlet.
Ami - mellesleg - velejéig erkölcstelen is, hiszen a társadalom a jelenlegi helyzetre felkészületlen, jórészt arra készült, hogy ha eljön majd az ideje, akkor szerény nyugdíjából  az ingyenes vagy majdnem ingyenes egészségügyi ellátás mellett képes lesz csendesen eléldegélni.
Bár tudta, hogy pénze a heti libasültre nem ad garanciát, de erősen remélte, hogy a zsíroskenyere mellett békésen elüldögélve nézegetheti a Jóban-rosszban soros epizódját.
Tévedett.
De ha a modell átalakul, akkor azzal együtt illene mozognia a finanszírozásnak is, tehát az évek során befizetett egészségügyi járulékokat is két részre illene bontani, és a szociális ellátásra jutó részből kellene fedezni a jelenlegi rendeletből adódó kiadásokat.
Nemigen reménykedek benne.

A leginkább felháborítónak azt tartom, hogy ez a kormány módszeresen irtja a szegényeket, elveszi a megélhetésüket biztosító utolsó filléreiket is, nemcsak az út szélén hagyja, de bele is rugdalja őket az árokba.
Természetesen a kommunikáció gondozó-otthonok virágzó kertjeit, békés öregkort fest fel elénk, de a valóság azért ennél valamivel elszomorítóbb lesz.
A hajdani vizitdíj miatt a felháborodás az egekbe csapott, ma hallani sem lehet arról, hogy nem három vagy hatszáz forinttal, hanem százezrekkel fogják megrövidíteni a legelesettebbeket.
A humánum az állatból az emberré válás során egyre erősödött, kivéve talán saját vezetőinket.

Lehet, hogy rosszul választottuk ki őket?
Csak eljön egyszer az ideje a természetes korrekciónak, mondjuk az ablakon keresztül...

:O)))