Éppen erre szeretnék ítélni a külföldön dolgozó magyarokat - szlovák, cseh és lengyel sorstársaikkal együtt - a visegrádi államok vezetői, mondván, megértik a brit miniszterelnököt, akit leginkább a szociális rendszerükön élősködők zavarnak.
Érthető, hogy nem akarja a brit adófizetők pénzét a potyautasokra pazarolni, de talán mégsem az a legjobb megoldás, ha mindenkit egy kalap alá veszünk, majd mindenkitől megvonjuk a szociális ellátást, lehetne ezt talán jobban is cizellálni, - mondjuk, hogy aki munkában áll, az élvezze ugyanazon jogokat, mit akármelyik brit állampolgár, természetesen ugyanazon kötelezettségek mellett.
Persze, ha mindenkitől megvonják a juttatásokat, akkor azon rendesebbet lehet kaszálni, adminisztrálni se kell annyit, a hatékonyság mindig is erénye volt az angol közigazgatásnak...

Ahogy ezt már megszokhattuk, természetesen ez sem arról szól, mint amiről beszélnek, hanem sokkal fajsúlyosabb dologról - az Unió jövőjéről.
Az eredeti elképzelés szerint az Unió ugyanis egyetlen gazdasági tér, melyben az emberek szabadon választhatják meg a lakhelyüket, munkahelyüket, iskolájukat, maga a Paradicsom.
Azt ugyan mindenki sejtette, hogy a munkaerő oda fog vándorolni, ahol jobbak az életfeltételek, a kereseti lehetőségek, de a modell megalkotói nem tekintették ezt leküzdhetetlen akadálynak, hiszen azt gondolták, hogy a fejlettebb államok által felzárkóztatásra adott pénzek elegendőek lesznek a gond megoldásához.
Hibáztak, nem számoltak az orbánviktorok mentalitásával, akik a pénzeket biztosabb helyen látták a saját zsebükben, mint az infrastruktúrában, egészségügyben, munkahelyteremtésben, így aztán ide jutottuk, ahol most vagyunk.

Viszont menet közben világgá ment pár százezer emberünk, akik most kint várják, hogy kormányuk megvédje őket a hátrányos megkülönböztetéstől.
Magyarember mindig a töretlen optimizmusáról volt híres...
Az ügy azért is problémás, mert a mindenféle érdekek kusza szövevénye már megint nem egy európai megoldás felé mutat, hanem tovább gubancolja a világot.
Orbán nem akarja Európát államnak látni, kelet-európai cimborái se nagyon, emellett látják azt is, hogy az Unió fejőstehenének lassan elapad a teje, lassan saját lábra kellene állni, de azt is tudják, hogy erre képtelenek.Ellenben ha hazajönnének a nyugaton dolgozók, hát ez hozzávetőleg uralmuk végét jelentené, ezért mindenáron meg kell hosszabbítani kinntartózkodásukat, addig meg lehet alkalmazni Naszreddin Hodzsa tanítását: négy év alatt vagy az emír halálozik el, vagy ő maga, esetleg a szamár, de az már egy másik probléma lesz. Sorscsapásunk meg arra van szocializálva, hogy hétfőről-keddre gondolkodjon, az is éppen elég fárasztó, még akkor is, ha Ceausescu magyar reinkarnációjáról, a Világ Eszéről van szó.
Mindenesetre az érdekek egybevágnak.

Az érdekeltek egyike sem akar egy közös államot, mindegyik boldogan ül a saját szemétdombján és egyik se viselné, ha lenne egy állam, melybe be kellene tagolódnia országának.Az angoloknál ez érthető, komoly tradíciói vannak a Splendid Isolationnak, a szigetország befelé fordulásának, a fényes elszigeteltségnek, csak sajnos - vagy hála istennek - a világ a XIX. század vége óta rengeteget változott, és aki a gyarmatbirodalmat sírja vissza arrafelé, az épp olyan ostoba, mint aki Nagymagyarország feltámasztásában hisz - errefelé.
A világ összement és minden államnak be kell illeszkedni a nemzetközi munkamegosztásba, ha tetszik, ha nem.A tőkekoncentrációt politikai koncentráció követi, szövetségi rendszerek uralják a nemzetközi teret, valamelyikbe integrálódni nem lehetőség, hanem parancsoló szükségszerűség.
A kérdés ez esetben például az, hogy az Egyesült Királyság Európához, vagy kissé nagyra nőtt volt gyarmatához kíván-e csatlakozni.
Lehet, oda elég a katonai-gazdasági szövetség is, míg Európa feltartóztathatatlanul halad az állammá válás felé, mert jelenlegi formájában nem képes hatékonyan megoldani még a migránsok formájában jelentkező kihívást sem.
Minden nap hallani, hogy mekkora szükség lenne közös hadseregre, közös pénzpolitikára, közös külpolitikára, de - éppen a hasonló problémák miatt - ezek megvalósítására esély sem látszik.
Persze egy erős Európa senkinek se lenne ínyére, nem tetszene sem Obamának, sem Putyinnak, egyedül a kínaiak mosolyognának sejtelmesen, nekik mindig volt idejük kivárni mindent...

Hamarosan eljön majd az a pillanat, amikor mindenkinek színt kell vallania, és akkor lehet, hogy kívül találjuk magunkat a bezárt kertkapu előtt.Kívül mi, libák bent, nézni szabad lesz...
És az is lehet, hogy Anglia is kívül találja magát, bár ebben kételkedem. 
Az se megy már sokáig, hogy Európa azokat tömje adófizetői pénzével, aki egyértelművé tették már régen, hogy csak a pénz miatt tagjai az Uniónak.
Az persze megint más kérdés, hogy egy ilyen helyzethez mit szólna János bácsi, meg Mari néni, de hát majd megoldjuk okosba - lesz egy újabb nemzeti konzultáció, és akkor azonnal kiderül, hogy úgy utálja mindenki ezt az Uniót, mint Harangláb a kukoricagölödint.
Nem lesz könnyű a következő tíz-tizenöt év, de a prognózisom beválni látszik.
Mikor csatlakoztunk a NATO-hoz, meg az Unióhoz, egyértelművé vált, hogy el lehet dobni mindkettőt, jöhetnek a pirézek...

Lesz majd egy állam, úgy fogják hívni, hogy Európai Unió, meg lesz egy Európai Nemzetközösség, oszt ebben majd becsoportosulhatunk az angol királynő jogara alá - ő ebben a műfajban már igencsak jártas.
De van egy durvább változat is, mely szerint Orbán riksakuli lesz a Selyemúton... Viszont akik Angliába migrálnak, azok valószínűleg szippantani fognak, hála annak a bávatag idiotizmusnak, melynek tanúsítására restek sosem voltunk, és ha éppen nem ült a nyakunkban senki, hát akkor egy idiótát felemeltünk, és a nyakunkba raktuk.Még így sem tartok attól, hogy csapatostul vándorolnak majd haza külhoni magyarjaink, hiszen ha összehasonlítják a londoni és a nyíregyházi kukák tartalmát, akkor abból nem valószínű, hogy Nyíregyháza jön ki jobban.
Hát, várjuk ki a végét.
Ha az európai vezetők pucájában lenne csepp vér, akkor mondanák Cameronnak, hogy övé a döntés, de az Unió szabályain nemigen érdemes változtatni.
Vagy ha igen, akkor csak az egység erősítése felé.

Azt gondoljuk, ezek nem a mi problémáink, pedig dehogynem - a mi problémáink is.
Vagy sikerül együtt megoldani ezeket Európával, vagy olyan világ jön, melyben még a szabolcsi nyomortelepekre is nosztalgiával emlékezhetünk vissza.
Nem kellene kipróbálni...

:O)))