Merthogy a hatalom elkezdte a pávatáncot, Palkovics szirénhangokat hallat, a tiltakozók oktatási kerekasztalát is szeretné, ha odagurigatnák az ő asztalához, hadd csapjanak a négy sarkára a megvadult tanarak, de az ő atyai felügyelete alatt, ha lehetséges...
Szerinte a KLIK-et nem megszüntetni kell, hanem decentralizálni, ami azért jó, mert a Bölcs Király, Pocis Miháj így újabb kiskirályokon, klikkek, Fő és helyi KLIK-ek rendszerén keresztül tudja kormányozni hálátlan népét, márpedig ez is remek alkalom lehet egy-két hű vazallus megfizetésére.
A lényeg persze az, hogy bárki kerekezik is az asztal körül, az arról tárgyaljon, amiről a kormány akar és még véletlenül se arról, amit a pedagógusok oly szépen - és a kormányzat reményei szerint teljesen feleslegesen - megfogalmaztak.

Egyébként a pedagógusok sem kemény kiállásukról és harci szellemükről híresültek el, jelentős részük egy marék szotyola ellenében boldogan kiegyezne a hatalommal.
Azt hiszem, nagyrészüket nem is igen érdekelné az oktatás sorsa, ha levennék a nyakukból azokat a felesleges terheket, melyeket az oktatásügy korifeusai maguk fontosságát igazolandó munkahelyteremtő feladatként pakoltak a nyakukba.
Természetesen a felsőbbségek saját munkahelyeiről van szó...
Tőlük aztán azt oktatnak, amit a felsőbbség akar, úgy, ahogy a hatalom akarja és ha kell, akkor egy vibrátor használati utasításából is tudják tanítani a biológiát, mert azon kívül, hogy kreatív népek, még konformisták is.
Mit tegyünk, és mit tegyenek azok a tanárok, akik nem érnék be ennyivel, hanem olyan iskolát szeretnének, amelybe gyerek és pedagógus egyaránt szeret bejárni?
Egyikük élvezi a tudás átadásának lehetőségét, szereti látni diákjai okosodását, a másik meg érdekes dolgokról hall, élvezetes előadásban, egy sajátjának érzett közösségben.

Persze egyszerű lenne a világ, ha a hatalom nem ellenségként kezelné a kockásinges szőröspofájúakat, az Ica néniket, meg a Kocsis tanárnőket, esetleg a Papp tanár úrat is, aki tornaterem híján a folyosón, jutasi őrmesterként csuklóztatja bánatos diákjait, hogy felszínre hozza belőlük a magyar virtust.
Ez álom,  a lázadó tanarak meg ellenségek, akiket fel kell mutatni a népnek, ha már fellógatni átmenetileg még nem is lehet őket - ezek pénzsóvár dögök, akik most kaptak fizetésemelést, és máris felforgatják az iskolákat a pénzért, mindig és csakis a pénzért!
Namármost ez a pénz-dolog, ez egy érdekes kérdés, jóllehet éppen most nemigen esett szó a pénzről pedig akár eshetett volna is.
Ha egy ország előre akar haladni, akkor van egy-két foglalkozás, melyet igen jól kell megfizetni, ilyen például az orvos, rendőr, bíró, ügyész, képviselő.
Meg a pedagógus.
Ha nem fizetik meg őket, akkor a pályán levő emberek kontraszelektáltak, korruptak és demotiváltak lesznek.
Nem csak azok, akik már a pályán vannak, hanem azok is, akik oda készülnek, merthogy a szülők otthon azt fogják nekik mondani, hogy keress fiam magadnak más pályát, ha nem akarsz egyrészt éhen halni, másrészt krétával írni a számítógép képernyőjére, harmadrészt meg mindenkinek a lábtörlője lenni, a nemzet napszámosa.
Tudod, mi a napszámos?
Cseléd!
Na.

És ezzel a pályára irányításnak vége is, meg egy ígéretes pedagógusjelölt pályájának is, már a startvonal előtt.
Ha ez az ország normális lenne, akkor a pénzt dózerral tolná bele az oktatásba, fizetést adna, nem alamizsnát, modern körülményeket teremtene.
Nem a falusi egyosztályos iskolákat favorizálná, nem propagálná, hogy a kétszáz lakosú Tetves három tanulójának iskolát kell fenntartani, merthogy az elősegíti a falvak munkaerőmegtartó képességét.
Marhaság.
Annak a három tanulónak éppolyan joga van a színvonalas oktatásra, mint a budai tisztviselőcsemetének.
Ami meg a pedagógus-béreket illeti, nem a naptárt kell lesni, hogy mikor kaptak béremelést, hanem azt, hogy hogy tud-e egy pedagógus értelmiségihez méltó életet élni a béréből.
Futja-e színházra, mozira, otthoni internetre, tisztességes ruhára, cipőre, élelemre, jut-e pénze gyermekei iskoláztatására, lakása igényes berendezésére - szóval egy normális polgári életre.
Ha jut, akkor rendben vagyunk, ha nem, akkor ameddig ezt képtelen finanszírozni, addig a hatalom kussoljon, és hetente köszönje meg, hogy gyermekei nevelői ennek dacára helytállnak a katedrán.
Szóval akár abba is lehetne hagyni a pénzről szóló szemétkedést, inkább kevesebbet kellene lopni, sokkal kevesebbet, és akkor jut a szegénynek kenyér, a tetvesi kisdiáknak korszerű iskola, iskolabusszal, tablettel, ingyenes nettel, tornateremmel, iskolai sporttal, szakkörökkel - és jut a pedagógusnak értelmiségihez méltó élet.

A pedagóguslázadás az elmúlt évek egyik legszebb akciója, maga a megtestesült hazafiság, az értelmiség oly nagyon hiányolt felelősségvállalása a jövőért, gyermekeinkért, az országért.
Kár lenne hagyni szétbarmolni, mint annyi mást, mint az egészségügy háromszáz forintért szétvert reformját, mint a pártok finanszírozásának reformját, és még lehetne folytatni a sort.
De ehhez ki kellene tartani, nem lenne szabad engedni a szirénhangoknak, a követelésekről kellene beszélni - a hatalomnak is.
Egyszerűen.
Egyes számú követelés: teljesíthető holnap, kettes számú követelés teljesíthető a következő tanévtől, hármas számú követelés teljesítésére nincs pénz, de ha megmondják, hogy minek a terhére, akkor tárgyalhatunk róla.
Az az ország arról nevezetes, hogy az utóbbi években az elvonások minden szférában nőttek, oktatást, egészségügyet is beleértve, itt lenne az ideje az elszámolásnak - hova ment és megy ez a rengeteg pénz?
Engem nem vigasztal, hogy Sajátláb Rasinak futotta tizenötmillióért iskolára Svájcban, engem az vigasztalna, ha egy ilyen iskolában a helyet például egy országos tanulmányi verseny első helyezettjeként lehetne elnyerni.
Mégse lehet ugyanis mindenkinek az apja miniszterelnök - jelzem, neki sem kellene, hogy az legyen a kedves apuka, a traktorosság jobban állna neki, ha már - Kádár rendszerének hála - meg is haladta a libatolvaj szintet.
Na, nem erkölcsileg, mennyiségileg.

Szóval, észnél kellene a szervezőknek lenni.
Folyamatos akciók kellenének, mert az a tömeg, melyet nem foglalkoztatnak szétszalad, mint öregapó csigái az erdőn.
És valahogy el kell mondani a tanároknak azt is, hogy nem kell annyira fintorogniuk a politika szó hallatán, ugyanis ők most éppen politizálnak, ha már elfelejtették volna, hogy a politika a közösség ügyeivel való foglalkozást jelenti.
Amit most tesznek, az a legmagasabb szintű politizálás.
Ez a politika, nem pedig a szájtépés a dicső múltról meg a bolsilibsi gazemberekről, vagy a mélymagyarokról.
A jövő ugyanis a fiataloké, nem pedig a megpocakosodott, elkurvult tolvajoké.
Esetleg fel lehetne keresni a választókörzet képviselőit és megkérdezni tőlük: támogatják-e a pedagógusok követeléseit, vagy nem.
Fekete-fehéren, igen - nem.
Már, csak, hogy tiszta legyen a kép.
Aztán majd a következő választáson lehetne honorálni a választ.

De addig persze még sok víz folyik le a Dunán, megtámadhatják az országot az ukrán migránsok, a lemmingek meg a jegesmedvék, az ország háborúban áll - ezt is addig olvasd, míg van neted...
Én meg majd elüldögélek a Groupama Aréna fűtött gyepén, kedves fekete egyenruhás emberek vigyáznak majd rám, hogy bajom ne essen...
De akkor is azt fogom vallni, hogy a szabadság az iskolákban kezdődik, mert ott tesznek rendet a fejekben, ott tanítanak meg gondolkodni.

Ha hagyják...

:O)))