Julius Caesarnak március idusa előtt nyugtalan volt az álma.
Felesége sem aludt nyugodtan, rémálmok gyötörték, de a diktátor nem törődött az előjelekkel.
Annak dacára sem, hogy egy jós nem sokkal előbb felszólította:óvakodjon március idusától, ami a hónap tizenötödik napját jelentette.
Meg is gyilkolászták azok, akik féltették egyszemélyi uralmától Rómát, ezt a történetet pedig azóta ezerszer mondták el ilyen-olyan formában, és úgy látszik, van, aki tanult belőle.
Március 15.-én a demokrácia helyiérdekű apostola, Európa megmentője, az asszonyok és lányok védelmezője, a vak kuvasz tulajdonosa elrendelte a Nemzeti Múzeum környékének lezárását.
Nem kétséges, az államvédelemért felelős hatóság végre is fogja hajtani a parancsot, és olyan szoros gyűrűt von a védett vezető körül, hogy azzal legfeljebb az ő ánusza vetekedhet majd, melybe a zabszemet gőzkalapáccsal se lehetne beverni.
A Mi Boldogságunk beszari. Most már ott tartunk, hogy lengyelekkel kell biztosítani az ünnepség megfelelő fényét, mert ugye a szabadságot meg kell ünnepelni.
A műsor a médiának szól majd, hadd lássa ország-világ, hogy milyen melegen ünnepli Vezérét a magyar nemzet.
Természetesen az ellenzék hallgat, vagy ha nem is hallgat, majd mond bátrakat, de ettől még Orbán nyugodtan aludhat, és a Nemzet Főméltóságú Traktoroslányának sem kell, hogy rémálmai legyenek, az ilyen ellenzéket írja fel diktátoroknak görcsoldóként az orvos...
Minap adtam itt néhány kéretlen tanácsot, abban a szent meggyőződésben, hogy azok, akik arra is képtelenek, hogy megszervezzék a golyóstolluk átrakását íróasztaluk egyik oldaláról a másikra, úgysem olvassák el, ami természetes is, hiszen írásból óriási mennyiségi túltermelés van, míg pártvezetőkből hiány mutatkozik. Ezt senki el nem hinné, mert ez is olyan, mint az ész, aki pártvezető, az meg van győződve róla, hogy őt maga az Isten választotta ki erre, jóllehet ez csak egyik-másik pártnál (LMP, Thürmer, stb.) igaz, tehát a stallumok elosztása a legjobb, legésszerűbb ebben a minden világok legjobbikában.
Mindenesetre egy dolgot a minap nem cizelláltam, most pótolnám ezt a borsó napi falrahányása közepette.
Azt hiszem, talán Kövér taglalta azt, hogy a Fidesz által dominált tömörülés nagy előnye a többi párttal szemben az egység. Nagy igazság ez, Orbán nem volt hülye, mikor meghirdette az "egy a tábor-egy a zászló" szép elvét, sajnos ezt a demokraták elvetették, mint a demokráciára káros jelenséget.
Így aztán száz demokrata százegyféleképpen beszélt, nem is csoda, hogy a nép kiröhögte őket - bolondok ezek, összevissza dumálnak.
Szét is vertek bennünket, és arra is odafigyeltek, hogy odaültessék közénk azokat, akik meg tudják akadályozni az ellenzék egységét.
Márpedig úgy nem lehet libát lőni, hogy az egyik tartja a puskát, a másik céloz, a harmadik meg meghúzza az elsütőbillentyűt (merthogy a róka ravasz, baxxa meg, kotona!), negyedik meg seggreesik a puska rúgásától.
Már elpazaroltunk ötezer vadászt, tízezer töltényt, hat évet, már mindenki csont és bőr, de még vöröskáposztát se sikerült lőnünk, nemhogy libát...
Ha már ilyen szépen kiderült, hogy a Vezér aggódik a szabadság megünneplése ügyében, hát adni kellene neki okot a félelemre. Az ellenzék meg az akármilyen cél elérése érdekében tüntetők nem jártak még soha kocsmában. Ha jártak volna, akkor pontosan tudnák, hogy az nem működik, hogy valakit, aki ki akarja inni a korsódból a sört megfenyegetsz: ha a korsóm felé nyúlkálsz, pofánverlek!
Ha a dolog eljut egyáltalán a fenyegetésig, akkor az ellenérdekelt fél első mozdulatánál bele kell verni egyet a képébe, akkor hatékony a dolog.
Ha ez elmarad, a következő héten már ő ver téged pofán, ha beleiszol a sörödbe, tehát potyára fenyegetőzni nem érdemes, a büntetésnek, azonnalinak és elkerülhetetlennek kell lennie.
Elnézegetem a pedagógusokat, és sajnálattal állapítom meg, hogy a harcuk úgy fog végződni, ahogy ez eddigiek mind. Elapad a támogatottság, megjelenik az "ezek is csak pofáznak" komplexus, aztán majd elcsodálkoznak vezetőik, ha három hét múlva felemelik a zászlót, elindulnak döngő léptekkel előre, ha pedig hátranéznek majd nagysokára, akkor rájönnek, hogy nem megy utánuk szinte senki.
Ha harcolunk, akkor az ellenfelet állandó, megszakítatlan nyomás alatt kell tartani, magyarán folyamatosan rá kell hozni a frászt.
Ez egyedül nem megy, még egy ütőképes szakszervezetnek sem, mert jogosítványaik a törvények által igencsak korlátozottak, de többen együtt már eredményesek lehetnek.
Nem is kell itt gigamegatüntetéseket szervezni, aztán tízezer emberrel világforradalmat hirdetni.
Mint a shaolin szerzeteseknél - meg kell keresni azokat a pontokat, melyek megnyomásától megbénul az ellenfél.
A mozdonyvezetők létszáma a vasutasok összességéhez képest kevés, mégis bármikor meg tudták állítani a forgalmat, hát lehet tőlük tanulni.
És lehet összehangoltan dolgozni, egyik nap megáll a HÉV, másik nap a pedagógusok figyelmeztető sztrájkot tartanak, harmadik nap a szállítási ágazat megállítja a forgalmat a határátkelők környékén, negyedik nap az Uber kocsijai elállják a taxidrosztokat meg a hidakat, az ötödik nap feljönnek a föld nélkül maradt gazdák a munka nélkül maradt traktoraikkal a Parlament elé, egy napra leállnak a közalkalmazottak bérszámfejtését intéző tisztviselők, egy napra a nővérek leállítják a kórházi felvételeket az akut esetek kivételével, stb. stb. - kreatívnak kell lenni.
A lényeget egy kotlóstyúk is megértheti: Kot-kot-kotkodács, minden napra egy tojás - vagy kettő...
És ha nem lehet a Múzeum előtt ünnepelni, akkor bizonyára lehet az Astoria-kereszteződésben, vagy a Várban, esetleg a Vigadónál, de vannak ennél jobb helyszínek is, találékonynak kell lenni.
Hogy a hatalmat már néhánytíz tüntető is tudja zavarni, azt ismerjük, még a Kádár-rendszerből, mikor a Petőfi-szobornál tüntettek azok, akiknek az állami ünnepség kevés volt.
És lehet a tüntetések helyszínében is változás, be kell jelenteni negyven helyszínt, aztán aki akar, az válogasson.
Egyet nem szabad: kiszámíthatónak lenni.

De az biztos, hogy ameddig a demokraták nem fogják meg egymás kezét, nem cselekednek összehangoltan, addig minden hiába, addig ezek itt ülnek a nyakunkon, ölik a szegényt, tömik a gazdagot, mint Bajnai a libát.
Fizikai cselekedetek, mozgás kell, mert az ülésezéssel meg az elméletieskedésekkel nem tud mit kezdeni a nép. Ehhez vezetők kellenek, nagyon gyakorlatias és nagyon tettrekész vezetők. Csak kitermeli őket végre a történelmi helyzet - nem igaz?
És akkor lesz talán egy nemzeti ünnepünk az összes ellopott és eljelentéktelenített, kisajátított és meggyalázott helyett, melyet minden magyar egyként ünnepelhet.
De szép is lesz...

:O)))