pupublogja

pupublogja

MAGYAROK A HATÁRON TÚL

Ha valaki nem érti, hogy mi a Fidesz sikerének titka, akkor most megértheti.
Hát elsősorban az, hogy nem szarakodik, körülményeskedik, ostobáskodik, hanem parancsra tervez, szervez és kivitelez.
Mondjuk, a diktatúra ezért hatékonyabb a demokráciáknál, de ettől még a demokrácia is versenyképes lehetne, ha nem követné el újra és újra ugyanazokat a hibákat.
Orbán már a 2018-as választási győzelmét biztosítja be, míg ellenfelei a szokásos amatőr tökölődést adják elő, aztán majd 2017 decemberében elkezdenek kapkodni, hülyeségekkel egymásra tromfolni, veszekedni és kígyót-békát kiabálni a másikra, aztán majd csodálkoznak, hogy már megint cipóra verték a pofájukat.

Ezerszer írtam már le, hogy a választásokra való felkészülés szakembereket igényel, nem lehet a sikert jószándékú, de fantáziátlan demokraták amatőr improvizációira építeni, ehhez kreatív emberek és magas szintű jogi-szakmai felkészültség kell.
Hányom itten falra a datolyát…

A Fidesz a határontúli szavazókkal kezdett el foglalkozni, a demokratikus oldal meg azzal, hogy akar-e Gyurcsány vezér lenni a baloldalon.
Namármost az egyik dolognak van jelentősége, a másiknak nincs.
A baloldalon Gyurcsány akkor is az első számú politikus, ha a többiek a zoknijába csimpaszkodva akarják a szintjükre lehúzni.
Vakok közt a félszemű a császár, hát még akkor, ha Gyurcsány nem is vak, sőt ezer dolgot jól lát.
Igaz, a szervezésre és a propagandamunka irányítására alkalmazhatna már végre szakembereket is, de ez a szocialistákra éppúgy vonatkozik, azzal a nüánsznyi differenciával, hogy náluk ez a hiány nehezen észlelhető, merthogy ők egyszerűen eltűntek, mint szürke szamár a ködben.

Valószínűleg ott bolyonganak valahol a pályán, és azt keresik, hogy merre van az előre. 
Ebben kissé hátráltatja őket Orbán ötödik hadoszlopa, mely répát lógat a csacsi orra elé, és néhány rézpénzt se sajnál követőik közé dobálni.
A többi pszeudo-pártról most ne ejtsünk szót, azokat is rendes emberek hozták létre, legalább is a tagság ilyenekből áll, csak éppen semmiféle tömegtámogatást nem tudnak szerezni.
Most éppen az Együtt akciózik – egyedül.
Felszólítja a FIDESZ- KDNP kormányt…
A bolha köhög, Orbán röhög.
Biztosan lesz foganatja, de addig azért álljanak féllábon a párt vezetői és ne vegyenek levegőt…

Viszont, a határontúli szavazók tömegének óriási a jelentősége.
Orbán nem is lacafacázik, hanem elkezdi feldolgozni a határon túli potenciális választók tömegét, van még vagy kétszázezer olyan, aki nem regisztrált, ebből vagy százezer szavazó még kijöhet, a többi meg mehet a hurkába.
Ezért most lesz adategyeztetés, meg kukoricaszórás a libáknak: regisztrálj, és majdan szavazz, népszavazz drága határontúli vérem, ha akarod levélben, vagy postagalamb útján, küldök neked tejet-vajat, szavazólapot, amennyi csak kell, holnapra is marad!
Hogy ellenőrizni?
Ugyan már, magyar ember nem hazud!
A határontúliak felettébb fogékonyak a zászlólobogtatásra és a hazaffyas érzelmekre, hátha ezt a cumit is beszopják.
A demokratikus oldal pedig hagyja, hogy a külföldön dolgozó magyarok – kis túlzással - egy szavazókört alkossanak, és a szavazataikat kizárólag a Spitzbergákon adhassák le személyesen, mikor a jégmezőkön a kakukk tizenkettőt szól.

Százezrekről van szó, akiknek nincs módjuk hazautazni, de még Londonba beutazni sincs lehetőségük. Kanadában sem tudnak ezer kilométereket utazni, pedig ha összevetjük a külföldön dolgozó magyarok helyzetét a Trianon által elszakított magyarsággal, akkor inkább lennének jogosultak szavazni, mint előbbiek.
Nekik ugyanis a mai Magyarország a hazájuk, nem Erdély, nem Kárpátalja, hanem Budapest meg Mohács, Zalaegerszeg meg Bátaszék.
Ezer szállal kötődnek a magyar államhoz, bezárólag azzal, hogy ez az állam zavarta világgá őket, de itt élnek szüleik, testvéreik, barátaik, ifjúságukra emlékezve nem a Retyezát mackói jutnak eszükbe, hanem a szülőföldjük, a Kalef, a Potyli patak meg az Öregtó, a Szervánszky cukrászda fagyija ’Vadkerten - a mai Magyarország.
De őket a hatalom kizárta abból, hogy beleszólhassanak abba, milyen ország épüljön itt, a sokak, vagy a nagyonkevesek Magyarországa.
Mert nekik nem lehet postai levélben szavazni, ami már magában is nonszensz az elektronika korában, amikor már maga a szavazófülke, meg a szavazatszámláló bizottság is maga az anakronizmus.
Ezzel a problémával kellene megküzdenie a demokratikus oldalnak.Képviselőiknek egyetlen egy, de minden részletében egyeztetett törvénymódosítási javaslatot kellene beterjeszteniük, hogy hadd váljon el a szar a májtól: mutassa meg Orbán rendszere a lényegét – hogyan fosztja meg de facto szavazójogától a külföldön dolgozó magyarokat, akik vélhetőleg nem lelkesednek a maffiáért.

Ezt kellene megmagyarázni a szülőknek és nagyszülőknek is, ennyit ér a gyereked, unokád, hát hallgass a szívedre, és ha valóban elvesztetted az utolsó csepp maradék eszed is, szavazz a Fideszre!
Ma még nem késő, lehet esetleg csatlakozni az Együtt kezdeményezéséhez, ha ettől erősödnek, mindannyian erősebbek leszünk, mert ezzel a kezdeményezéssel rengeteg külföldön dolgozó, élő magyar állampolgár – rokonságával együtt - egyetérthet, belőlük pedig szavazópolgárok százezrei kerülhetnének ki 2018-ban.

Csak el kellene kezdeni dolgozni, mert az idő szalad…

:O)))

2015.11.01 23:11

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.