De legalább emléke és tanulsága éljen.
Nem, nem az érdekel, hogy a mai hivatalos álláspont mi, hiszen a marha – kivéve, ha magyartarka – nem szokta dicsérni mészárosát. 
Pedig egy mészáros nagyon ügyes ember, hiszen van közöttük, aki a gáztűzhely szerelésétől néhány év alatt el tudott jutni oda, hogy az ország harmincvalahány plusz egyedik leggazdagabbja legyen.
A plusz egy meg maga a Vezér, kinek az ominózus Mészáros az egyik zacskóhordozója.
Mármint ő az, aki Orbán pénzes-zacskóját hordozza természetesen, mert a zacskó, mely a Vezért hordozza, az ország kissé lesoványodott lábai között lengedezik, bánatosan…

Az évfordulón fő és alsenkik próbálják a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét eltagadni. Pedig ez az első - de nem az utolsó - kísérlet volt arra, hogy a társadalmak sokezer éves szerkezetét megváltoztassák, hogy az közeledjen ahhoz a felettébb kívánatos állapothoz, melyben az embert képességei és munkája minősíti.
Hogy ez nem tetszett azoknak, akiknek kezéből kicsavarták a libacombot, az természetes, hiszen a társadalmi berendezkedés a társadalom felső részének oly kellemes volt, erre nem előjönnek a koszos-büdös tömegek, és részt követelnek maguknak munkájuk hasznából?
Felháborító!

A sors úgy hozta, hogy ez a kísérlet félig-meddig dugába dőlt, azt a fejlődési modellt követte, melyet az egykori pártiskola hallgatója vázolt fel hajdan: a szocializmus győzött a Föld egyhatodán, de hamarosan a Föld egyhetedén, sőt egynyolcadán is diadalt arat!
De azért ne legyünk elégedetlenek, hiszen Kína még mindig egymilliárd háromszázhetvenhárom millió lakossal rendelkezik, és építgeti a maga sajátosan szocialista társadalmát.
A kínaiak gazdaságilag is eléggé tisztességes módon növekednek, évi hat-hét százalékkal, merthogy momentán ott éppen recesszió van.
Itt a huszonhárom millió szírtől csináljuk össze a lábunk szárát, jóllehet azok zöme nem is akar errefelé jönni.
Kína ha begorombulna, és útnak indítaná Tajvant, éppen ennyien lennének, de arrafelé nincs egyéni ötletelés, ha indulni kell, hát indulna mindenki.
De Kína sok kici kínait is útnak indíthatna felvilágosító munkát végezni, aztán Orbán építhetné ellenül a Magyarországi Nagy Kerítést, amelyik még a zűrből is látható, mert ha a kerítés nem is, de a hülyeség errefelé égig ér.

Mindenesetre a kommunisztikus elgondolások vonzerejét elég rendesen aláásta a sztálinizmus és a bolsevizmus, mely a kommunizmus parlagfüve, mindenhol megél, és ahol megél, ott ki is virágzik.Veteményezheti egy társadalom, de egy ember is.
A magyar népköltészet ezt már régen megjövendölte: Orbán Viki, Orbán Viki, leszel te még bolseviki…
A bolsevikok hivatásos népmegváltók, akik úgy gondolják, hogy képesek megmondani, mi a jó neked és képtelenek kivárni, míg erre - demokratikus úton – magadtól rájössz.
Ha nem azt akarod, amit ők, akkor annyi neked, vagy boldog leszel, vagy megboldogult – tied a döntés.
Sztálinizmus esetén mindegy, ott az a lényeg, hogy mindenki rettegjen.
Szilárd meggyőződésem, hogy Lenin eleinte demokratikus szocializmust akart, de a néplélek tanulmányozását Magyarországon végezte. 
Amikor harcostársai úgy tudták, hogy Razlívban van, akkor esténként Rakocán ült a kunyhó előtt, elszomorodott ábrázattal töprengett, majd egyik este felállt, legyintett egyet és hazaballagott - innetől kezdve lett bolsevik.
Festmény is készült erről, a képen Buharin döngeti Krupszkáját, a kép címe: Lenin Razlívban…

Sztálin és követői rengeteg kárt okoztak az igazságosabb társadalmat akarók ügyének, csakúgy, mint mai követőik, akik ha ezt meghallanák, vértolulásos arccal kérnék ki maguknak, jóllehet az ő példájukon lehetne tanítani egy eszme kártékonyságba fordulásának modelljét.
Ennek dacára - vagy éppen ezért - mégsem lehet leírni a szocializmust, vagy nevezzük bárhogy majd azt az eszmét, mely egy igazságos társadalomra törekszik. 
Az emberek okosabbja mindig vágyott egy emberséges társadalomra, melyben képességeit kibontakoztathatja, ahol a gyerekéből bármi is lehet, és ahol ebben támogatja a társadalom, ahol a legszegényebbnek is lehet emberi méltósága és ugyanannyi joga, mint a gazdagnak.
Lehet, ez ma utópiának tűnik, de a történelem azt bizonyítja, hogy időről időre felbukkant ez a követelés, egyre nagyobb körben, és aki azt hiszi, hogy elmúlik majd, mint a büdösség, az nagyon téved.

A kapitalista társadalmak ugyanis semmit nem tesznek a társadalmi feszültségek enyhítéséért, mióta a szocialista világrendszer összeomlott, még annyit se, mint amikor volt bizonyos verseny közöttük.
Mióta győztesnek érzik magukat, azóta elpofátlanodtak, a legnagyobbtól a legkisebbig.
Megszűnt az ellensúly, ahol kisebb volt a gazdagság, nagyobb a létbiztonság, a társadalmi mobilitás. 
A világ ma nagyban olyan, mint Magyarország kicsiben.
Vannak persze gazdagabb társadalmak, de ha azt nézzük, hogy a világ népességének kilencven százaléka szegényebb nálunk, magyaroknál, akkor a helyzet meglehetősen elkeserítő.

Ha a kuktafazékra nem szerelnének biztonsági szelepet, akkor felrobbanna, akár halált is okozhatna.
Márpedig a mi kuktánkon nincs biztonsági szelep, és ahogy elnézegetem, a világ kuktáján sincs, viszont tüzelnek alá, szorgalmasan, majd a baljós jelek megjelenésekor nem a fűtést csökkentik, hanem a fazekat letakarják egy vizes ronggyal, és büszkén állnak népük elé: megtaláltuk a kerítés… – a megoldást, megszűnt a gond.
Pedig dehogy szűnt meg, súlyosabb, mint valaha, és nem a népiesen csak migráncsnak nevezett menekültekre gondolok, hanem a környezeti problémákra, a megállíthatatlan népességnövekedésre, Afrikára, Dél-Amerikára és lassan Magyarországra is.

A tanulságokat először egyéni szinten kellene levonni, abból lesz a kollektív élettapasztalat, aztán el lehet kezdeni forradalmárkodni.
Persze itt a forradalmár momentán hiánycikk, a toi-toi forradalmárokat leszámítva, de hát ők a saját forradalmukat vívják, őket nem érdekli sem az ország, sem a társadalom állapota – ez a Dagobert bácsik forradalmi maffiája.
Megérdemeljük őket, mert ha egy országban a többség lelkesedik egy miniatűr szélkakasért, aki kommunistaként indult, liberális elvekkel jutott be a politikai térbe, ahol aztán ezt a bőrét is levedlette és visszanyúlt példáért egy olyan társadalomhoz, melyben ősei jobb esetben teknővájók lehettek, az az ország olyan ostoba, hogy eléggé közel van a pusztuláshoz.

Szóval, tanulmányozzuk a múltat, ne keverjük össze Marx kommunizmusának eljövetelét, melyet a beláthatatlan történelmi jövőbe helyez Lenin bolsevizmusával, de azt se Sztálin ázsiai despotizmusával, és egyiket se Kádár országával – viszont gondoljuk meg, kinek a kezébe adunk hatalmat.
Aztán jön majd egyszer egy forradalmár, aki meg tudja fogalmazni korának problémáit és élére tud állni a tömegnek, mely addigra már tudja, merre szeretne tartani.

Azt mondják sokan, hogy 1917 egyszerű puccs volt.
Ez olyan jópofán hangzik, csak az a baj vele, hogy nem igaz.
A puccs egy társadalmi rend ugyanazon osztályán belüli érdekcsoportjainak fegyveres leszámolása egymással.
1917 novemberében nem puccs zajlott, hanem forradalom, a társadalmi osztályok harcoltak egymással, és mindkét oldalról bekapcsolódtak ebbe a harcba a nemzetközi erők is.
A globalizált világban sem fog ez várhatóan másként menni, illúzióink ne legyenek.
Se a jövő, se az emberek hirtelen megvilágosodása tekintetében.
Majd szépen, lassan, apránként – és egyszer majd eljön az a pont, amikor a társadalom kuktája felrobban.
Lehet, egy országban, lehet földrészekre kiterjedően, ki tudja ezt ma?


De ne ringassa magát senki abban a hitben, hogy ez a robbanás elmarad.
Elég szomorú, hogy az emberiség nem tanul a múltból. 

:O)))