Bizony ám!
Mert ha nem így történik a dolog, akkor a hatalom jobb esetben kiröhögi a lázadót, rosszabb esetben keményen megtorolja a lázadást, és még kiszolgáltatottabb helyzetbe taszítja.
A lázadás - bár kívülről nézvést úgy tűnhet, hogy spontán nekibuzdulás - de mégsem az, pontosabban nem szabadna annak lennie, mert a lelkesedés ugyan szép, de nem túl hosszan tartó érzelem, hamar elmúlik, és ott marad a lázadó kihűlt lelkesedéssel és bevert fejjel.
A lázadás nem káosz, hanem magas fokon szervezett politikai tevékenység.
Ezért aztán lázadni csak tudományos alapossággal lenne szabad, mint ezt tanúsíthatja számtalan doboz kutyaeledel, melyet a spontán lázadók ledarálásával állítottak elő, némi só, bors és nátrium-glutamát hozzáadásával.

Adok egy segédletet, mely tetszés szerint kiegészíthető, bővithető.
Tehát:
1. Ha nem valami ellen lázadsz, hanem csak úgy általában, akkor abból csak hőzöngés lesz, konkrét eredmények nélkül.
A lázadásnak célt kell adni, mert a tömeg érzelmi lény, tudja, hogy valami nincs rendben, de odáig ritkán jut el, hogy pontosan meg is határozza azt, ami ingerli, és még ritkábban jut el odáig, hogy megfogalmazza, mit is akar elérni.

2. A negatív program nem program, nem elég azt hirdetni, hogy mi nem kell, meg kell fogalmazni azt is, hogy helyette mi legyen, és ez lesz az a cél, melynek kivívását célul kell tűzni.
Ha azt mondjuk, nem kell a KLIK, az kevés. ha azt mondjuk, hogy helyre kell állítani az iskolák önkormányzatiságát, és ennek csak első lépése a neves intézmény azonnali felszámolása - no, az már valami, azt nehéz lesz kicselezni a KLIK átkeresztelésével, átszervezésével, átdizájnolásával.

3. A lázadásnak végérvényesnek kell lennie, tudnia kell a hatalomnak, hogy nincs tovább, vagy megállapodás lesz, vagy tartós iskolaszünet, például.
Nem lehet vacillálni, nem szabad különalkukat kötni, nem kellenek a részgyőzelmecskék - együtt kell győzni , vagy elbukni.
A harcoló oroszlán sem úgy győz vagy pusztul, hogy elkezdik a farka felől felszeletelni, hanem harcban bukik el, melyben lehet, hogy legyőzik, de ellenfele is kiheverhetetlen sebeket szerezhet.

4. A lázadóknak igen hamar meg kell szervezniük magukat.
Ez épülhet már meglévő struktúrákra, de még jobb, ha ezek a lázadás irányítására létrehozott alkalmi testületben csak résztvevők.
Ennek oka, hogy minden létező szervezetnek megvannak a nagy, közös érdekeken belül, vagy azok mellett a saját érdekeik is, és nem biztos, hogy adott esetben nem azok kerülnek előtérbe, nem a lázadókkal kapartatják ki a saját gesztenyéjüket.
Világossá kell tenni, számukra is, hogy a részérdekek csak a közös érdek győzelme esetén juthatnak érvényre.

5. A lázadókat állandóan foglalkoztatni kell.
Nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor ott állnak a tömegek harcra készen és nincs, aki feladatot szabjon nekik.
A feladat maga mozgósító erővel bír, a pofázás csak egy rövid ideig elég - a lázadó tenni akar valamit fizikailag is, keresi az alkalmat az együttes fellépésre, hát meg kell neki adni ezt a lehetőséget.
Lehet csapatot szervezni a látványelemek elkészítésére, lehet csapatot szervezni a kommunikációra, a támogatókkal való kapcsolattartásra, lehet csapatot szervezni a tüntetések egyedivé tételére - például a sorok összekapaszkodására, egyszerre lépve minden ötödik lépés dobbantássá változtatására, vagy a skandálható jelszavak megalkotására.
Kell vonulászni ide-oda, ráhozva a frászt a különféle intézmények vezetőire, jelszavak kellenek, melyeket skandálni lehet, minél többet kell együtt lenni, hogy tudatosuljon mindenkiben az érzés: nem vagyok egyedül, itt vannak velem tízezrével azok, akik a harcostársaim, az erő velünk van!

6. A lázadóknak kell meghatározniuk a történések menetét, ha úgy tetszik, nekik kell tematizálni a közbeszédet, ehhez pedig az kell, hogy a szervezők egységes elképzeléseket képviselve egységesen nyilatkozzanak, azonos időben azonos dolgokról beszéljenek, és aki ezt nem képes betartani, azt el kell távolítani a vezetésből, mert szétforgácsolja az erőket.
És folyamatosan, minden napra egy tojás alapon.
Rengeteg az okos ember, de ha mindenki a saját nótáját fújja, abból nem lesz győzelmi kórus, csak hangzavar.

7. A lázadás nem csordafelvonulás és nem ötletroham, a lázadás tudatos harc, melynek irányítását kézben kell tartani.
Az egyes helyszíneken ott kell lenni azoknak, akik összegyűjtik a véleményeket, akik közvetítik a szervezők elképzeléseit, akik élére tudnak állni, ha kell, a helyi harctereken is a harcnak.
Azt kell elérni, hogy a helyi terepen is többségbe kerüljenek azok, akik egyetértenek a lázadás céljaival, és bár az nem lehet és nem is kell elvárni, hogy minden apró részletkérdésben egyetértés legyen, de azt igen, hogy a többség döntéseihez tartsa magát mindenki.
Ezen nem a helyi többséget kell érteni, hanem a helyi delegáltakból álló országos testület többségi véleményét, melyet  megosztanak a széles nyilvánossággal,
Ja, - és ilyen testületet kell létrehozni, kizárólag a lázadás idejére, céljai megvalósításának érdekében.

8. Egy tömegmozgalom nem olyan, mint egy autó, nem lehet gázt adni meg fékezni, illetve nem biztos, hogy sikeres lesz az ilyen törekvés.
Ez inkább olyan, mint a hegy tetejéről a völgybe gördülő szikla, az irányát lehet becsülni, mikor útjára indítjuk, de finom kormánymozdulatokkal irányítani lehetetlen - már, ha valódi tömegmozgalomról van szó.
Ezért a célra kell koncentrálni, és fenn kell tartani a folyamatos lendületet.
Ezt fenntartani sokkal könnyebb, mint állandóan mozgásba hozni egy álló tömeget, nem beszélve arról, hogy a hatalom sem szereti az erő látványos megjelenését, fél tőle.
Elsősorban azért, mert tudja, hogy adott esetben - akár alkotmányos hatalomváltásnál, akár spontán népfelháborodásnál - az ilyen szervezett tömeg veszélyesebb, mint akárhány hőbörgő az utcákon.
A kulcsszó itt a szervezettség.

9. Ha a lázadás győzni akar, akkor folyamatosan fenn kell tartani a tömegtámogatást, úgy a saját szervezetben, mint a külső támogatók között.
Ezért minden lépést meg kell magyarázni, minden követelést meg kell indokolni, minden dezinformációt ki kell védeni.
Hogy egy aktuális példánál maradjunk, a pedagógusok szerencsés helyzetben vannak, az iskolarendszer ad egy természetes hálózatot, a tanulókkal napi kapcsolatban vannak, a szülőkkel pedig bármikor fel lehet venni a kapcsolatot.
Ez roppant fontos, mert a támogatottság információ hiányában könnyen elolvad, főleg, ha a vízcsapból is az ellenpropaganda meg a megtévesztő információk özöne árad - pl. hogy a lázadás okafogyottá vált, a lázadók már megint pénzt akarnak, stb.
Nem szabad hagyni, hogy a hatalom bármilyen baromsággal ellopja a show-t, minden attrakcióra kell találni valami látványos ellenlépést, mely ismét a lázadók problémájára irányítja a figyelmet.

10. Egység-szervezettség- kommunikáció-személyes meggyőzés.
Bárki mással szemben a pedagógusok óriási előnnyel rendelkeznek: a szülők nekik fognak hinni, nem pedig a nagyképű és hatalom által megrészegített bürokratáknak.
Ági néni meggyőzőbb, és a szülő tudja, ő a gyerekünk érdekét képviseli, míg a hatalom a saját érdekeit.

11. Lehet bátran kicsit populárisnak lenni, összevetni a jéghideg folyosón tartott testnevelés-órákat az Orbán telkein épített  felcsúti Kancsó-Aréna fűtött gyepével, a Nemzeti Bank Várbéli borvendéglőjét a krétahiánnyal, Csányi Sándor ingyen kapott milliárdjait a napi nyomorúsággal, hiszen ez maga a valóság.
Ez nem populizmus, ez maga Magyarország.
Lehet ugyan elegánsan elhúzódni a politikától, csak nem kellene elfelejteni, hogy a politika maga az élet, és hogy az is politizál, aki így viselkedik, mert ő tartja hatalomban azokat, akik miatt ma már elképzelhetetlen, hogy a kétkezi munkás fiából jogász vagy orvos legyen, akik ellopják a gyereke táblája mellől a krétát, gyermekétől a korszerű tudást.

12. Öntudatos polgárként, adófizetőként kell harcolni, hiszen ebben az országban még a hajléktalan nyomorult is adózik, minden megvásárolt kenyérszelet után adót fizet, még ha ő ezt nem is tudja.
Adózik az a nyomorult is, aki mostantól majd krónikus betegségének ellátása miatt az egészségügyi ellátásból kikerül és a fizetési kötelezettséggel járó szociális ellátásba kerül át, adózik a beteg a gyógyszere után, adózik a tanuló a menzai befizetése után.
Még szerencse, hogy ennyi gond mellett a beszedett adó elköltésére nincs gondunk.

Szóval, egy ilyen harc nem veszélytelen és a hatalom mindent el fog követni, hogy a veszélyt reálissá tegye, de nem kell elfelejteni - a társadalom is tud ezt-azt ígérni a hatalomnak, például vagyonvesztéssel járó elszámoltatást.

Szóval, ha már lázadunk, akkor csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes...

:O)))