pupublogja

pupublogja

KVÓTA, PAKS ÉS MIGRÁNCSOLÁS

 

A legnagyobb nehézséget ebben a kvóta-ügyben maga a szó jelenti.
A fideszes oktatási reform szövegértelmezése  szerint ugyanis az a jelentése, hogy Angela minden arab kecskepásztort a fürdőszonbádba akar beköltöztetni, aki aztán majd jól megiszlamizálja hitvesed meg a lányod, míg te a hazáért aggódsz.
Neked meg napjában háromszor kell majd imádkozni - fejed a porba csapva, segged az ég felé meresztve, de ezt még ki lehetne bírni.

De ima előtt rituálisan lábat is kell mosnod, vagy valami ilyesmi, ez pedig tűrhetetlen támadás a magyar férfiasság ellen, magyarember ezt nem tűrheti!

Igaz, idáig csak azok a muzulmánok jöhettek - párezren - gond nélkül, akik Rogántól vásárolták magyarságukat, de ezek a kóbor kvótások rontanák az üzletet - legközelebhb lennének, akik fizetés nélkül, csak úgy idemigrálnának, fene a ravasz arabját!
És a közvélekedés szerint a kvótások csak úgy szabadon becsellenghetnének, de ebből aztán végképp nem esznek!
Majd megvéd ettől minket a Vezér, aki megvédte már a magyar földet is a külföldiektől, hiszen elkötelezettsége a haza iránt megkérdőjelezhetetlen, ezért is van, hogy ami nincs lebetonozva, azt viszi haza.
Szóval, Alibaba tökönszúrhatja magát - vagy kisnyúl.


Mindenesetre megy a cirkusz ezerrel, lesz ügydöntő népszavazás, ezt erőltetgeti a Jobbik is, a fideszes potentátok meg harcias nyilatkozatokat tesznek, egészen olyan benyomást keltenek, mintha lennének valakik Európában, pedighát...
Régi ügy ez, olyan magyaros dolog - magyarember mindig csak és kizárólag jól akar járni.
Így volt ez már Mária Terézia idejében is, mikor életünket és vérünket kínáltuk az uralkodónak, de a zab átadása ellen aláírásokat gyűjtöttünk, sarkantyúnkat pengettük, kardunkat csörgettük.
Így van ez ma is, - az Unió vegye megtiszteltetésnek, hogy tagjai vagyonk, érezze kötelezettségének, hogy milliárdokat toljon a zsebünkbe, nézzen félre, mikor ezek a milliárdok a helyi hangulatkarbantartók zsebében landolnak, de eszébe se jusson olyasmi, hogy mi is vegyük ki a részünket a közös terhekből.

Márpedig ilyen terhek vannak, például a menekülteket el kell helyezni, munkát kell nekik adni, iskolai férőhelyeket, egészségügyi ellátást kell nyújtani, meg még ami ezzel jár.
A menekült nem bevándorló.
Ezt felettébb nehéz feldolgozni, mert kívülnézetből egyik arab olyan, mint a másik, mégis, van közöttük különbség.

Az egyik ugyanis ha és amikor lehetséges, haza akar menni, míg a másik itt szeretné élni életét, beilleszkedve a társadalomba.
A menekültet nemzetközi köteleztettségvállalásaink alapján be kell fogadnunk és menedéket kell neki nyújtani, a bevándorlónál viszont mienk a döntés joga, ha akarjuk, el is utasíthatjuk azt, aki kérelmezi.

Németországnak szüksége van bevándorlókra a társadalom elöregedése miatt, nekünk is, de ezt egyelőre tagadjuk, mert azt a benyomást keltenénk, hogy ebben a tejjel-mézzel-szotyolával folyó kánaánban mégsincs rendben minden.
Így aztán vergődünk, hánykódunk, mint az összekötözött lábú liba a kosárban, a nép meg rémüldözik, feleslegesen, egyébként.
Ha az Unió döntést hoz a kvótáról, akkor a menekült jönni fog, ha a mi kis harcimarcink fejreáll, akkor is.


Ez a helyzet Pakssal is.
Ő ugyan úgy képzelte, hogy lezsírozza a dolgot Putyinnal és a nyugatiak fújhatnak utána hat font tollat (libatollat, természetesen...).

Mindössze azt felejtette el, hogy a nyugatiak már akkor fényesek voltak, mikor őt smirglizni kezdték, és bármennyire is birtokában van a gagyizás nemes tudományának, évszázadok tapasztalatait nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Így aztán most, amikor az Unió betolta a kapanyelet a küllők közé, igen nehéz mást prognosztizálni, mint pofáraesést.
A legjobb, ami ebben történhet az, ha a Nyugat a fejünk felett megegyezik az oroszokkal és megépül az erőmű, de ez évekkel tolhatja ki a megvalósulást és ezt a költséget nekünk kell viselni, hála a roppant előnyös szerződési feltételeknek.
Az első magyar pigmeus kártékonyabb az országra nézvést, mint a lépfene, kár, hogy ezt ostoba hívei nem akarják felismerni, aztán majd a végén szokás szerint siránkoznak a magyarokat sújtó ősi átokról - balsors, akit régen tép...


Megy a migráncsolás ezerrel, jóllehet az ország lakói szinte száz százalékban migránsok leszármazottai, a honfoglaló magyaroktól kezdve a székelyekig, kunokig, bunyevácokig - színmagyar itt egy van, Árpád a Hösök terén, de az meg bronzból van és szobor.
Viszont a migráncsolás nagyon hasznos, mert egyrészt elfedi azt, hogy éppen most játsszák haveri kézre az ország földjét, pedig ebből már II. András korában is csak baj lett, és Mari néni is elégedett, mégsem az ellátás hiányába és a gyógyszerárakba hal majd bele, hanem a migránsok elleni küzdelem oltárán áldozza életét.
Gólya, gólya gilice, mitől véres a lábad?
Migráns gyerek megvágta, magyar gyerek meg jól seggberúgott - húzzál haza, rohadt gólya, még a végén itt hozod nekünk a gyerekeket, oszt etethetjük őket!


Etesse az Angela!

:O)))



Ps: Nézzetek be a www.blogaszat.hu -ra is!

 

2015.11.20 10:11

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.