pupublogja

pupublogja

KARÁCSONYI AJÁNDÉK

 

Szép karácsonyi szokás az ajándékozás, a szeretet jele.
Általában egyénileg gyakoroljuk, de nem zárható ki, hogy a nemzet ajándékozzon szeretteinek.
Most éppen az Eximbanknak, ennek a kedves és jóindulatú pénzintézetnek, mely az állam szeretett gyermeke, kinek hibátlan pedigréjéhez kétség sem férhet, hiszen száz százalékos állami tulajdon.
Neki tolt most a Szeretett Vezér húsz milliárdot, feltőkésítésre, mert jól viselkedett az éppen az elmúló évben...
A bank csak eltátotta a száját a nagy meglepetéstől, de rajta kívül a kutya sem törődött az üggyel, hiszen ajándékozni szép, ajándékozni jó, és különben is, - ez az ajándékozás időszaka.
Nem is hallotta meg senki, hiszen mindenki el van foglalva saját csomagocskája bontogatásával, ki a franc foglalkozik ilyesmivel bejglimámorban fetrengve néhány szomorúszemű bloggeren kívül.
Mert adni tudni kell, viszont a megfelelően kiválasztott időpont sok többletörömet hozhat az érintetteknek.


De meg is érdemli ez a derék Eximbank az ajándékot, merthogy ő sem volt zsugori, ő is ajándékozott Andy Vajnának úgy hétmilliárdnyi hitelt, kihangsúlyozva, hogy állami pénzt nem érint  hitelnyujtás, ami egy állami tulajdonú banknál igazán érdekes fejlemény - persze az is lehet, hogy menet közben a Bank már Mészáros Lőrinc tulajdonába került, csak még nem adták be a papírokat a cégbíróságra, vagy valami hasonló.
De, ha "az állam én vagyok" kitételből indulunk el, akkor erre nincs is szükség, a Bank tudja, hogy ki előtt kell csattogtatni virtuális bokáit.
Minő érdekes véletlen, hogy Andy egy másik állami tulajdonú banktól is kapott hitelt - az MKB Banktól.

Az MKB egy szerény bank, nem hivalkodott, hogy neki futotta erre a bagatell kétmilliárdos ajándékra, sőt, kikérte magának, hogy bárki is a családi ügyeiben kotorásszon.
Ha nem adott volna a költségvetés egymilliárdot kormányzati kommunikációra is, talán igazságtalannak is tarthatnánk az elosztást, de így már semmi gond, az egymilliárdon vásárol majd reklámfelületet a kormány egy baráti tévécsatornánál, és helyreáll az igazság - ez a lóvé is Andy zsebében landol...

Elméláztam a bankok érdekes üzletpolitikáján - ha én kérnék hitelt egy olyan cég megvásárlására, mely vagy tíz éve egy fitying nyereséget nem termelt, vesztesége viszont minden évben óriási, akkor vajon én is kaphatnék-e hitelt egy állami tulajdonú banktól?
Persze tudom, kaphatnék, csak ehhez ott kellene köpködnöm a szotyolát a VIP-páholyban, optimista ábrázattal, bízva a nagyar futball felvirágzásában, melynek jelei már szabad szemmel is láthatók.
Megyünk Párizsba, az Európa-bajnokságra, először az osztrákok állnak majd bosszút rajtunk miniszterelnökük fikázása miatt, de a tény ettől még tény marad, bekerültünk a labdarúgó-annalesekbe, a futottak még ktegóriában...
Az is érdekes kérdés, hogy mi erre a hitelre a fedezet, merthogy a Lumumba utcai objektum nem ér két fillért sem, Andy is igen rozoga, Palácsik Timi is elcsodálkozna, ha megtudná, mennyit is érne a szabadpiacon, úgyhogy el nem tudok képzelni egy épeszű bankárt, aki hitelezné ezt a szép elképzelést.
Nem véletlen, hogy csak állami bank adott hitelt erre a projectre, a magánbankok bizonyára beárazták a Nagy Patrónus jövőjét is, méghozzá reálértéken...

Mindenesetre, most van már pénz a vásárlásra, kérdés, hogy mit lehet kezdeni Simicskával, aki egy Istennek se akar létrát kötöztetni a kocsija tetejére, viszont tenger pénze lesz volt barátja jóvoltából, aki nem tudja türelmesen kivárni, hogy Simi hibázzon.
Így aztán kigyomláltatja Simicska hirdetőoszlopait Budapestről, ami igen érdekes tényállást fog képezni bármelyik bíróságon, többet lehet vele keresni, mint egy autópálya-építésen, és itt még aszfalttal sem kell vesződni...
Persze ezt is karácsony előttre időzítve.
Ez is egy ajándék Simicskának, aki ugyan jogi úton iparkodik megakadályozni a bontást, de azt hiszem, azért csak elbontják azokat, merthogy ha veszít is a Fővárosi Önkormányzat az ügyön, hát úgysem Tarlós fizeti az árát, hanem te, meg én, meg az Ottó - a Tótottó.


Hát ennyit a szeretet ünnepéről, melyről oly szépen énekel Hajós András ...
Nálunk pedig elfogyott a mákosbejgli, mert a fiam olvasási nehézségekkel küzd - hiába mondtam neki, hogy a sütőpapírra írt KJ az azt jelenti, hogy apukájé, nem tudta értelmezni a világos szöveget.
Sajnos, már kiesett a nevelhető korból, jövőre kénytelen leszek a bejglirudat beágyazni, oszt majd éjjelente elcsipegetem, mint liba a kukoricát...
Ha nektek még van, rontsatok rá, mint baloldal a nemzetre és tegyétek magatokévá, mintha gólyatábori szatírok lennétek.
Vagy szatirinák.

A lényeg, hogy tietek legyen a maradék bejgli!

:O)))

 

2015.12.25 20:12

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.