Különösen akkor, amikor még a tudomány is a három pontú alátámasztás stabilitásáról beszél.
Az ország is három ponton nyugszik.
Ha a politikai erőket pontként fogjuk fel, egyik a Fidesz, másik a magukat demokratikusnak nevező pártok halmaza, a harmadik pedig a szélsőjobb.
Ennek dacára az ország nem stabil, mert bár Orbán centrális eerőtérként határozta meg az általa uralt politikai erőket, de a napi gyakorlatban ez a tömb és a szélsőjobb összeér, esetenként egymás elől szívva el a levegőt. Viszont sokszor amőbaszerűen összeolvadva képeznek ellensúlyt a demokratikus erőkkel - vagy erőtlenséggel - szemben.
Ez pedig könnyen vezethet az ország elbillenéséhez, amit könnyen el tudunk képzelni, ha arra gondolunk, mikor először ültünk át a háromkerekű bicikliről a kétkerekű bringára.

Nem lenne ez túl nagy baj, hiszen az országok jelentős részében kétosztatú a politikai erőtér, az USA és az Egyesült Királyság éppúgy ezt a modellt követi, mint Németország, még akkor is, ha az egyik oldal - a CDU-CSU koalícióként jelenik meg.
A baj abból adódik, hogy a mi esetünkben a szélsőséges eszmék bujkálnak.
A Fidesz azért találta ki a Jobbikot, hogy maga szalonképes maradhasson, míg a Jobbik felismerte, hogy a neonáci politikával soha nem lesz az európai politikai közösség része, még saját testvérpártjai sem merik felvállalni a nácizmus felélesztésének politikai felelősségét.
Így aztán a választók előtt sem tiszta a kép, hiszen sok esetben a Fidesz demokrata szólamok takarásában nettó etnikai kirekesztő politikát folytat, míg a Jobbik időnként cukiságokkal szórakoztatja népét.

A két párt értékelésénél egy középkori vita ismételhető meg: a homousion és a homoiusion vitája, mely a keresztény világban Jézus és az Isten viszonyáról szólt, nevezetesen, hogy a renegát rabbi egylényegű vagy csak hasonló a Istenhez.
Véleményem szerint azoknak van igazuk, akik egylényegűnek tartják a Fideszt a Jobbikkal, míg politikai ariánusaink tévednek, hiszen a differencia mindössze annyi, hogy míg egyikük a húsosfazék fülét szorongatja, addig a másik nyeli az éhkoppot, és még csak azt se tudnám így hirtelen megmondani, hogy a tánogató tömegeiket illetőleg melyik kezeli a light nácizmust eszköznek és melyik hisz a náci eszmékben.
Orbán tekintetében ez egyértelmű, hiszen ő mindenben és mindenkiben eszközt vagy akadályt lát hatalma fenntartásáho - ebben legalább következetes.

Valamelyik nap Tamás Gáspár Miklós megkongatta a vészharangot, mert belvárosi, politika iránt kiemelten érdeklődő körökben azt rebesgették, hogy formálódik egy jövőbeni MSZP - Jobbik - LMP koalíció.
Ez valóban mindennek a teteje lenne, de nem a Jobbik, hanem az LMP miatt.
Orbán kakukktojása egy ilyen felállásban csak arra lenne jó, hogy szétverje az egyébként is életképtelen felállást.
Maga a hír azt a célt szolgálja, mint amikor elkezdik suttogni, hogy a szép Kovácsnét a Jóska kezelgeti, valakik látták, ahogy egymásra mosolyogtak.
Hogy ennek van valóságtartalma vagy nincs, az senkit sem érdekel, de aki eddig nem mert belekezdeni a dúskeblű, de erényes szépségbe, az ennek utána visszautasítás esetén jogot fog formálni arra, hogy bableveses bértündérnek nevezze, hiszen aki mindenkivel dug, az durva, de aki mindenkivel, csak velünk nem, az kétségkívül büdös durva.
Szóval, a hírrel annyit sikerült elérni, hogy Hillert és az MSZP-t hírbe hozták, TGM meg megteremtette az ehhez szükséges reklámot, bár kétlem, hogy ezt akarta volna.

Elgondolkodtam, vajon valóban olyan istentől-embertől elrugaszkodott ötlet lenne egy ilyen koalíció?
Ha a realitásokból indulunk ki, akkor azt kell látni, hogy a választásra jogosult magyar polgároknak csak egy része aktív politikailag annyira, hogy a választás napján elballagjon a szavazókörbe és leadja voksát arra a politikai erőre, mely szerinte alkalmas az ország vezetésére.
Nincs könnyű dolga, hiszen ha nem rokonszenvezik a náci eszmékkel, ha nem gondolja azt, hogy valamennyi zsidót és cigányt fizikailag is ki kell irtani, de legalábbis NATO drótok közé kell zárni, annak nem marad választék.
A demokratikus oldal olyan szintre fejlesztette alkalmatlanságának felmutatását, hogy ezt felülmúlni lehetetlen, míg a Fidesz - mint Rajkin nyula - el-szem-te-le-ne-dett, hogy Berija Orbánhoz képest ipari tanuló lehetne legfeljebb.
A politikai oldalak úgy megmerevedtek, hogy minden igaz férfiember mély irigységgel gondol rájuk, ellenben a választói tartalék kimerülőfélben van, aki eddig nem hitt a pártoknak, pártocskáknak, az ugyan, a közelmúlt előzményei után miért változtatná meg az álláspontját?

Vannak viszont választók, akik olyanok, mint a közkeletű vicc szerint Amerika, mely mindig megtalálja a helyes utat, - miután az összes járhatatlant kipróbálta.
Ők mindig arra szavaztak, akiben eddig még nem csalódtak - mondjuk ezt egy nyolcéves távlatban kell értelmezni, mert a magyar választó olyan aranyhal, akinek akár két ciklus is kell a felejtéshez.
Az ő útjuk, ha nem teszünk ellene semmit, egy Mégjobbik híján a Jobbikhoz vezet.
És itt van az eb elhantolva.
Minden politikai finnyásságot félretéve a jobboldal szavazóinak értelmes részét kell megszólítani, azokat, akik maguk is látják Orbán antidemokratikus rendszerének visszásságait, az állami szintre emelt korrupciót, a rendszerszintű hülyeségeket és idegenkednek tőle.
Ne gondoljuk azt, hogy a jobboldalra csupa ostoba csibész szavazott, sokan azért választották azt az oldalt, mert a baloldal feladta.
Maga sem hitte, hogy győzhet, a teszetoszaság pedig a gyengeséget sugallta.
Ehhez jöttek Orbánék hatalomtechnikai trükkjei, a közbeszéd tematizálása, a baloldali politikusok ellehetetlenítése, a média kisajátítása, a végén pedig az Alkotmány-puccs.

Az egyéneket kell hívni és azt kell magunkból sugározni, hogy nekünk a jobboldali-konzervatív szavazó nem ellenségünk, legfeljebb politikai ellenfelünk, és azt, hogy vannak olyan feladatok az ország előtt, melyeket közösen illene megoldanunk.
Ha a jobboldali választó fél a hatalomrajutásunktól, soha nem fog mellénkállni, vagy velünk együtt dolgozni Orbán bukása érdekében.
Velük kell kiegyezni, nem a pártjaikkal, mert azok mára vállalhatatlanná züllöttek.
Az egyének meggyőzése persze fáradságos munka, kidöglik benne, mint a liba, aki eredményt akar elérni, de csak ez jelenleg a járható út.
Aztán lehet számukra kedves fogalmakkal is operálni, azokat tartalommal megtölteni.

Kellene egy választási párt és meg kellene hirdetni egy Nemzet Egységének Kormányát, jobboldali politikusok részvételével.
Nem azokra gondolok, akiknek a nyakkendője Orbán ülepéből lóg ki, mint azt a pedagógus- tüntetésen a bátor ifjú hölgy roppant szemléletesen körülírta, hanem tekintélyes, önmagukban is politikai súlyt képező emberekről.
Balról is, itt nehezebb a dolog, mert vizitálni kell sok helyen - Puch Laci bácsi seggétől Gyurcsány tomporáig.
De egy biztos, a munkát nem ússzuk meg, hacsak nem akarjuk ezt a bagázst nézegetni még húsz évig...

Utána meg már úgysem lenne ország, hát kapjuk össze magunkat!

:O)))