pupublogja

pupublogja

HATÁRŐRIZETI GYORSTALPALÓ

Már csak, hogy tudjuk, miről is beszélünk...

Kedves zolizolizoltan kommentelőm érdeklődött a határőrizetről, mondván, ha nem lenne kerítés és a menekült begyalogolna, akkor már nem lehetne visszatoloncolni.
Tartsunk hát egy kis határőrizeti gyorstalpalót, lássunk végre tisztán.
Jogilag és gyakorlatilag is, a határsértő már akkor is magyar területen van, ha leül a kerítés tövébe.
A határvonalra nem építhető ugyanis semmi, így kerítés sem, így aztán mindegy, hogy kerítés, botlódrót vagy elektromos jelzőrendszer van a határon, ezek határvonaltól számított távolsága (nemzetközi szerződés rögzíti…) mindenképpen meghaladja egy ember méretét.

A határt természetesen őrizni kell, védeni meg a hazát kell, de azt momentán nem támadja senki, a zöldhatáron érkező határsértők olyan gyorsan rohannának innen tovább, ahogy csak tudnak.
A zöldhatár nem átjáróház, de határátkelők vannak nyitva a határátlépésre, itt lehet belépni annak, aki szabályos útiokmányokkal rendelkezik.
Hogy miért nem ezeket veszik igénybe a határsértők?
Leginkább azért, mert a mai gyakorlat szerint nem kapják meg az átutazó vízumot, hanem kiutasítják őket, így aztán ha el akarnak jutni célországukba, akkor neki kell menniük a zöldhatárnak, reménykedve, hogy átjutnak az országon.
Persze nem jutnak át, mint ahogy akkor sem jutottak át, amikor nem létezett a kerítés, talán azért, mert szolgál még a Rendőrség kötelékében néhány volt határőr, akik tudják, hogy hogyan kell őrizni az államhatárt.

Az tény, hogy ahol kerítés van, azt a határszakaszt kikerülik a határsértők, esetleg más útvonalat választanak más állam határán át, de ez természetes is, hiszen hülye ember az, aki kerítésre mászik, ha van egyszerűbb módja is az átjutásnak.
De ha nincs, akkor majd megkeresi a legrövidebb és legbiztonságosabbnak vélt útvonalat, és ha az a mi imádott kerítésünket keresztezi, akkor bizony azt el fogja takarítani az útból.
Ez csak a mutatvány résztvevőinek számán múlik, már öt-hatezer emberrel se tudnának mit kezdeni, ha megbontanák a kerítést, kivéve, ha géppuskával lőnék őket, mint erre való utalásként oda is állították a kerítésen nyitott kapuhoz a géppuskával felszerelt terepjárót az ostobák.
Hogy a kerítés miatt ma nem erre jönnek a határsértők, ez nem jelent semmit, átmeneti állapot, különösen, ha Orbán prognózisa beválik és jön majd milliószámra a menekült.

A határ őrizete szakma, mely akkor gyakorolható hatékonyan, ha rendelkezésre állnak a megfelelő erők és eszközök.
Ezeken nem a határkapuval szemben álló verőlegényeket kell érteni, hanem a huszonnégy órás szolgálat ellátáshoz szükséges számú, határőrizetre kiképzett fegyverest, akiknek pontosan szabályozott jogosítványaik vannak a helyzet kezelésére.
Az se baj, ha rendelkezésükre állnak a szükséges eszközök, magasfigyelők, terepjárók, éjjellátó készülékek, távcsövek, ideiglenesen telepíthető jelzőeszközök, hőkamerák, esetleg fixen telepített jelzőrendszer, mint hajdan az SZ-100-as elektromos jelzőrendszer volt, de annál ma már bizonyára vannak hatékonyabb eszközök is.
Mindenesetre ezeknek az eszközöknek nem a húsdarálót kell utánozni, hanem jelet kell adni a határt őrző állománynak, hogy határsértő mozog a területen.
Az elfogás aztán már az ember dolga.

A terepen állandóan tartózkodniuk kell járőröknek, akik figyelik az adott határszakaszt és szükség esetén intézkednek.
Persze ez költséges mulatság, de spórolni talán a stadionokon kellene – gondolom…
A menekülthullám kezdetén a cél vélelmezhetően az volt, hogy meg kellett teremteni azt a tömeghangulatot, melyre hivatkozva Orbán aztán majd azt csinál, amit akar, merthogy ez a szociopata őrült meg van győződve arról, hogy ő a Nemzetmegváltó. 
Téved.
De ez nem változtat semmit azon, hogy a válság kezdetén egyenesen terelgették a határsértőket az ország belseje felé, semmi nem állt rendelkezésre a helyzet kezeléséhez, jóllehet a helyzet nem váratlanul alakult ki.
Ennek ellenére valamennyi menekültet elfogták – merthogy azért emlékeztek még néhányan a mélységi határőrizet fogalmára.

Akit elfogtak, azt öt perc múltán szabadonengedték, egy olyan szabásmintával térkép helyett, mint amilyennel annakidején az Oktogonon próbált tájékozódni Sándor György humoralista – kóvályogjon az országban és rémisztgesse Mari nénit, mint Karak a libát.
A foglalkozás- ahogy anno a kiképzést értékeltük - elérte a célját, ennyi hülyeséget rég beszélt az utca népe, mint a „migrácsok” kapcsán.
Pedig még szerencsénk is van, a menekültek vásároltak, fizettek és bűncselekményeket legfeljebb az ő sérelmükre követtek el honfitársink, jóllehet menekülttől lopni vagy rabolni gyakorlatilag a hullarablással esik egy kategóriába.

A helyzet kezelése helyett nem plakátolni kellett volna, hanem többnyelvű tájékoztatók, használható térképek osztogatásával felkészíteni a kimerült embertömeget arra, hogy hol léphet be az országba, milyen feltételeket kell teljesítenie, ha tovább akar utazni, mi a szankciója, ha a határátkelő megkerülésével akar belépni az országba.
Egy félmondattal elég lett volna arra utalni, hogy aki a zöldhatáron át kísérli megsérteni a magyar államhatárt, azt a magyar állam azonnal becsukdázza, majd két – három évre kitiltja az országból, ha menedéket kér, ha nem.
Ehhez persze együtt kellett volna működni az érintett országokkal, nemutolsósorban az Unióval is, de a mi diktátorocskánk (Ócska diktátorunk?) nem akar senkivel együttműködni, nehogy belelássanak az ügyeibe.

A kerítésépítés egyébként jó üzlet, akkor is, ha az építést katonák meg rabok végzik, az alapanyagokat ugyanis be kell valahonnan szerezni - nagy valószínűséggel nem Gyurcsány cégétől.
Orbánnak van ebben gyakorlata, hiszen a vörösiszap-katasztrófa idején épített már kerítést, csak azt gátnak hívta, baráti kőbányákból szerezve be az alapanyagot.
Ott sem volt más értelme, csak a családi vagyon gyarapítása.
Odacseszte a gátat a falu közepére, a vörösiszapot meg csákánnyal meg markolóval lehetett csak megbontani. Azóta se vált cseppfolyóssá, viszont az általad befizetett támogatásból remekül lehetett fedezni a beszerzett kő árát.
A pengés kerítés is ezen az elven működhet, a haszna magánzsebekben realizálódik.

Csak fogalmi tisztázás okán írom, hogy illegális bevándorló nincs, mert a bevándorló azt a személyt jelenti, aki életvitelszerűen nálunk szeretne élni, erre kérelmet nyújt be a megfelelő magyar hatóságnál, amelyik vagy hozzájárul, vagy nem, mindenesetre a folyamat minden lépése legális, a belépéstől a befogadásig, vagy a kitoloncolásig.
Nálunk jellemzően nem bevándorlók jelentkeznek, hanem menekültek, akiket a nemzetközi szerződések alapján be kell fogadni, ha tetszik, ha nem.
Hogy próbálnak trükközni meg jogászkodni, az jelen esetben lényegtelen, ha az Unió úgy dönt, hogy kvótákat szab, akkor nem lesz választásunk, hiszen ha megvonják a támogatást, éhendöglik az ország.
Hát, így nagy vonalakban ennyit a határ őrizetéről és védelméről, ami nagyon fontos lenne, ha kívülről érne bennünket támadás.
Sajnos a maffia ellen nem lehet kerítést építeni, merthogy az nem kívülről támad, hanem belülről.

Csak lesz ellene valamilyen hatékony szer, mert ami most van, az nem szer, hanem…

:O)))

2015.11.09 15:11

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.