Két legyet ütünk egy csapásra, egyrészt fellendítjük a mezőgazdaságot, mely – mint tudjuk – messze kapacitása alatt dolgozik hiszen míg a rendszerváltáskor a tízmillió disznó országa voltunk, mára a sertésállomány hárommillió alá csökkent, mondhatnám, ma már csak a nyugdíjasok fejére esne egy-egy disznó,megoldva ezzel a nyugdíjkassza gondjait -  ha közben nem tértek volna át a sokkal egészségesebb csirke-farhátra.

Namármost, ha a disznót célirányosan és szakszerűen – orral kifelé – befalazzuk, akkor máris megvan a sajátosan magyar energiaforrás, naponta egyszer kell csak megetetni és máris lehet csatlakoztatni a villásdugót, a mezőgazdaság virágzik, indulhat a vasalás!
Mint ezt Orbán óta tudjuk, a sajátosan csavaros magyar észjárásnak nincsen párja, magyarember a jég hátán is megél, csak közben rohadtul fázik, de hát hagyjunk a minket követő generációknak is megoldandó feladatot, ne dolgozzuk ki alóluk az országot.

A dolog Paks kapcsán vált akuttá, mert élve a Mi Büszkeségünk antidemokratikus pofátlankodása által nyújtott lehetőséggel, ismét felbukkantak a Bős-Nagymarosi ügy kapcsán már leszerepelt idióták, akik szerint a hazai áramellátást hihetetlenül egyszerű megoldani, hiszen – mint méregzöld körökben ez köztudott – az áram a konnektorból jön.
Ők aztán a szokott praktikus gondolkodásukkal – töltsünk vizet a Mosoni-Dunába dízelmotoros szivattyúkkal – azonnal leállíttatnák Paksot, de ha nem most, akkor legkésőbb akkor, amikor lejár az üzemideje. 
Pató Pál úr sírva fakadna a gyönyörűségtől, ha hallaná a sok ráérős embert, akik szerint ráérünk még ezen meditálni, hiszen van addig még idő.
Van hát, csak az a baj, hogy egy atomerőmű felépítése nem ötperces móka, tíz-tizenöt év is kell ahhoz, hogy tisztességes beruházásnak legyen nevezhető, hatástanulmányokkal, gazdaságossági számításokkal, szakmai vitákkal, esetleg népszavazással.

Ezekből jelenleg semmi nem áll rendelkezésre, jelzem, még a pénz sem, mert azt senki nem tudja, hogy a beruházás finanszírozásához szükséges saját erőt – a vélhetőleg alulbecsült háromezer milliárdból
– 3 000 000 000 000 – húsz százalékra sem tudjuk a forrást megjelölni, de hát a lepényhal meg utoljára, utána már csak egy tengeri élőlény marad nekünk, a szarokrája.

De a probléma valós, a paksi blokkoknak 2037- ben le kell állniuk, addigra készen kell lenni az azokat kiváltó új energiatermelő berendezéseknek, működjenek azok akár atommal, akár a tehenek klímaromboló hatású bélgázaival – mindegy.
Végeztem egy kis közvéleménykutatást, ami reprezentatívnak ugyan nem minősíthető, hiszen csak 346 ember mondott véleményt, de még így is érdekes lehet, hiszen valamiféle képet ad a közgondolkodásról az energiatermeléssel kapcsolatban.
A kérdés az volt, hogy mivel termeljünk áramot?
A válaszolók szerint:

ATOMMAL - PAKS	45 (13%)
VÍZZEL - NAGYMAROS	120 (34%)
SZÉLLEL - KISALFÖLD	88 (25%)
SZALMÁVAL - BÁRHOL	6 (1%)
OLAJJAL - BÁRHOL	2 (0%)
GÁZZAL - BÁRHOL	5 (1%)
SZÉNNEL - MÁNY	3 (0%)
KERÉKPÁRDINAMÓVAL	77 (22%)

Ami engem ebben meglepett, az a magyar nép hajlandósága a tanulásra.A vízenergia első helye azt is bizonyíthatja, hogy ez a hihetetlenül tiszta, megújuló energiaforrás végre elfoglalhatta az őt megillető helyet a közgondolkodásban, az idő elmosta az ökoboszi és társai idiótaságait,megokosodtunk valamelyest.
Úgyhogy van mit vizsgálnunk, - a napenergia meg a geotermikus energia felhasználását még ki is felejtettem a felsorolásból.

A feladat elsősorban a szakemberekre vár, nekik kell aztán majd eloszlatni a lakosság félelmeit, nekik kell tisztességesen és őszintén elmagyarázni a kockázatokat, még mielőtt Wittner Mária gondolkodásmódja – ez nem tartozik a népre – teljesen eluralkodna.
Egyet nem lenne szabad tennünk: a homokba dugni a fejünket, hiszen a mi életünkről van szó.
Nem kell előre állást foglalni senkinek, először vizsgálják meg a szakemberek a kérdést, az egyes energiatermelési módok mellett és ellen szóló érveket, és tárják az állampolgárok elé.

Lehet, hogy a megoldás a napenergiából áramot termelő tetőcserepekben rejlik – magyar találmány – lehet, hogy Nagymarosnál van eltemetve, de lehetséges valamiféle épkézláb mix is, ehhez azonban első lépésként tudni kell, hogy hozzávetőleg mekkora kapacitásra lesz szükségünk 2030 után.
Ha lehet, ezt ne Viktor becsülje meg, mert ő a világ leigázásához szükséges árammennyiséget is kalkulálni fogja, - kissé gigantomán a pasas.
Aztán majd hálás utódaink ülnek a víztározók partján, nézegetik a méltóságteljesen úszkáló libákat és magukban talán megdicsérnek minket – hej, a nagypapának mennyi rengetegsok esze volt!
:O)))