pupublogja

pupublogja

Ellenfülkeforradalom

Kellene egy új párt, mondja a választópolgár, miközben végigtekint a demokratikus oldal szervezetein, melyekhez képest Drezda szőnyegbombázás utáni állapota olyan, min Schönbrunn fénykorában.
Nehéz ezzel vitatkozni, mert a helyzet valóban elkeserítő, de reménytelennek azért nem lenne mondható, ha a pártok vezetőinek és a civilek hangadóinak megjönne a józan esze, és azt tennék, ami esélyt ad a győzelemre.
Ez persze magával a csodával lenne egyenlő, de azért ne adjuk fel a reményt, történhetnek csodák még ebben a haszonelvű világban is - lásd EB - amikor - legalábbis a magyar belpolitikában - mindenki magának kapar.

Szóval kellene egy párt, de inkább egy ernyőszervezet, mely alá beállnának a mai demokratikus pártok, egytől egyig.
Ennek az ernyőszervezetnek a formáját úgy kell megválasztani, hogy a választásokon való részvétele ne álljon ellentétben a hatályos jogszabályokkal, ne adjon lehetőséget arra, hogy formai okokból kétségbe vonják a választásokon való részvételének jogosultságát.
A szervezet ne kötődjön egyetlen párthoz se, ne képviseljen semmiféle ideológiát, eszmét, vallást, egyszerű programja érthető legyen a legiskolázatlanabb rétegnek is.
A programja tükröződjön a nevében is, legyen például Antimaffia Liga, és ne akarjon mindent azonnal megváltoztatni, elég, ha a kulcskérdésekben foglal állást.
A kulcsot a rendszer lebontásához Orbán Viktornak hívják, őt kell beletörni a zárba.
A programnak ez kell legyen az célja, ha ez megvan, akkor helyre kell állítani a jogállamot, el kell távolítani azokat a személyeket, akik részt vettek a jogállam szétverésében és helyükre demokratákat kell állítani, a radikálisabb fajtából.
A szervezetet meghatározott időtartamra kell létrehozni, mondjuk három évre, utána vissza kell térni a pártpolitizáláshoz.
Első lépésként eltakarítva az Alaptörvényt preambulumostól - mindenestől.
Azonnal át kell venni a fegyveres erők és fegyveres szervezetek, valamint az Ügyészég irányítását, a félkatonai szervezeteket és az adrenalinfüggő ultrák szervezeteit azonnal fel kell oszlatni, parancsnokaikat, hangadóikat rendkívüli intézkedésként őrizetbe kell venni.
A puccsistákat le kell tartóztatni, és megindítani velük szemben a nyomozást.

Ez persze nehéz és bonyolult feladat, de Orbán se hatalomra jutása estéjén találta ki az alkotmányos puccsot, a demokratikus oldalnak is akadhat ideje egy demokratikus ellen-fülkeforradalomra, ha felhagy az egymással szembeni ádáz harcokkal.
És azonnal meg kell kezdeni az elszámoltatást, a legkirívóbb disznóságokkal kezdve, hogy a nép tudja, hogy ez a kormány nem csak pofázni szeretne, de tenni is a demokratikus államért.
Egyértelműen kell beszélni, ehhez igénybe kell venni a köztelevíziót, a közrádiót, de nem lenne szabad visszariadni az állami pénzekből megvásárolt magáncégek azonnali állami felügyelet alá helyezésétől sem.
Tudtára kell adni a magyar vállalkozóknak, hogy nem az ő rovásukra kívánunk politizálni, de a korrupciót nagyon súlyosan büntetjük.
Az adórendszer átalakításával sem szabad várni, azonnal vissza kell állítani a többkulcsos adót és azonnali intézkedéseket kell tenni a nyomor enyhítésére.
Az Önkormányzatokat, amennyiben akadályozzák a demokratikus rend helyreállítását, azonnal fel kell oszlatni, a privatizált földek sorsáról azonnal dönteni kell, és nem kell figyelembe venni a hat meg kilenc évre bebetonozott kinevezéseket sem, hiszen azokat puccsisták hozták.
Ezeket az intézkedéseket természetesen ki kell dolgozni részletesen, személyekre és időpontokra lebontva, mert ekkora volumenben improvizálni nem lehet, de ez se lehetetlen feladat, mindössze dolgozni kell rajta.

Nagyon fontos - mondhatnám kulcskérdés - annak a politikusnak a megtalálása, aki eléggé bátor, eléggé eszes és karizmatikus ahhoz, hogy ezt levezényelje.
A követelmény vele szemben az lenne: legyen megkérdőjelezhetetlenül demokrata, tudjon beszélni, személyében támadhatatlan legyen.
Természetesen makulátlan ember nincs, de azért ne legyen ügynök és ne legyen állami beosztásában meggazdagodott ember, legyen olyan, akiről el tudja hinni a nép, hogy pártok felett áll.
És legyen határozott, mert egy ilyen helyzetben a tökölődés életveszéllyel jár.
Ez talán a legnehezebb feladat - őt megtalálni.
Olyan embert - ha nő, még jobb - aki kellő elméleti tudás birtokában megfelelően gyakorlatias is, határozott és karizmatikus, de legalább rokonszenves, nem túl egyszerű találni a politikában.
Az is kívánatos lenne, hogy a következő választáson ne induljon, mert a pártvezérek féltékeny népség...

Volt már ilyesmire kísérlet, Bajnai alkalmas személyiség lett volna egy ernyőszervezet vezetőjének, de a körülötte hemzsegő okosok rávették saját párt alapítására, ezzel azonnal el is vesztette a lehetőséget, hogy egy olyan szervezet vezetője legyen, mely pártok felett áll.
A választásokon a pártok nem indíthatnának jelölteket, minden jelölt az ernyőszervezet jelöltje lenne, a választási program, sőt a kormányprogram se kötődhetne pártokhoz, a pártok pedig három évre lemondanának a saját cégérük alatti politizálásról, viszont ez alatt az idő alatt építhetnék szervezeteiket, kidolgozhatnák programjaikat a 2021-es választásokra, melynek képviselői egyben az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagjai is lennének.

Szóval, az a helyzet, hogy nem nekem kellene ezeken a dolgokon spekulálnom, itt lenne az ideje, hogy azok is törjék a fejüket, akik a politikából élnek.
És végre elő is álljanak valami életszagú dologgal, mert már megint elkezdődik a 2014-es állapotok előállítása, Orbán sameszainak gondos iránymutatása szerint.
Kezdünk megint elkésni - vagy nem?

:O)))

2016.06.17 09:02

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.