pupublogja

pupublogja

 

Civilek, pártok, szakszervezetek

Civilnek lenni az aktuális magyar értelmezés következményeképpen igen jó dolog, merthogy rengeteg előnnyel jár.

Magyarországon ma mindenki lehet civil, és a civil az ab ovo jogosult világraszóló bölcsességek közzétételére, továbbá ítélni eleveneket és holtakat, méghozzá megfellebbezhetetlenül.

A civil mindenféle előzetes kontroll nélkül felmászhat egy pódiumra, és elmondhatja a magáét, aztán, ha menet közben kiderül, hogy hülyeségeket beszélt, vagy rossz a beszédkészsége, akkor egy elegáns mozdulattal leugrik a pódiumról.

Bánatosan bár, de eszméit fel nem adva beül barátaival egy romkocsmába, majd elmereng, de némi idő elteltével felszökken egy másik pódiumra, ahol előadhatja átdizájnolt elveit, hátha ebben az új  formában már vevő rá a nagyérdemű.

Aztán, ha az ötödik pódium után sincs sikere, akkor megállapítja, hogy a társadalom nem érett még az ő gondolataira, mielőtt leugrik a pódiumról még barátságosan odaszól a tüntetőknek, hogy vége, elmehettek haza a 3.14csába, majd romkocsma, aztán eltűnik a balfenéken, mint szürke szamár a ködben.

A kutya se ugat utána, csak a barátai temetik sörbe a sikertelen majdani államférfi törekvéseinek (fontos: nem politikai törekvések!) enyhén büdösödő hulláját, legjobb barátja elmondja a zárszót: "Négy százados Emelje Hamletet, mint katonát, A ravatalra: mert belőle, ha Megéri, nagy király vált volna még. Útján kövesse harci tisztelet."

És utána sör, búbánat, nemzettemetés.

Civilnek lenni azért is jó, mert negatív programmal lehet beleindulni a politikai csatába, nevezetesen, elegendő, ha a civil nempolitikus mindent tagad, megtagad és letagad, a program lényege a nemzeti nem. Ha firtatja valaki, hogy a nem után mi lesz az igen, akkor civilünk elmerengve festett egekbe néz, és olyan szép szóvirágokkal írja körül a semmit, hogy még maga Nagyurunk is nyelvét meglengetve, majd visszahúzva csettint egyet a meglepett elégedettségtől, hiszen lám, kiderült, ha ő véletlenül feldobná a papucsait, hát jönnek utána méltó utódok.

A civilség kritériumai között is előkelő helyen szerepel az összes szervezet lerombolására való törekvés, ez rokonszenves a néptömegeknek, és egybevág a hatalom érdekeivel, ezért aztán hatásos is. A hatalom is szervezet ugyan, de azért pártnak mondani nem tehet némi ideológiai bátorság nélkül, persze a hiéna is emlős, ugye. Mindenesetre a hatalomnak elég egyetlen szervezet, jelen esetben ez az államszervezet, melyet már jól belakott, ha jól még nem is lakott, így a többi összes szervezet mehet a levesbe, sőt, átlényegülésük salakanyaggá egyenesen kívánatos A civilek elvégzik a piszkos munkát, a hatalom meg röhög a markába.

A civil szó polgárit jelent, de nem oktatási értelemben, mert a civilek egy része a hat osztályt se lenne képes abszolválni, nemhogy polgárit, logikai készsége és politikai képességei - tisztelet a kivételnek -  a bányászbéka ülőpárnájaként funkcionálnak. A civilség lényegét abban ragadják meg, hogy az állam köteles őket pénzhez, tejhez és vajhoz juttatni feredőzés céljából, de a társadalmi berendezkedés erre a célra létrejött szervezeteinek kuss, legyen Kánaán, nem érdekel, hogy miből! Legjobban erre a kétfarkú párt érzett rá, ők az ingyensörrel nagyot dobtak, de le velük is, mert ők is pártok, akiknek nincs helyük a parlamenti demokráciában. Felmerül persze a kérdés, hogy a civilek honnan szerzik civilkedésük rekvizitumait, ki ácsolja alájuk a dobogót és hogyér aggyák, merthogy ingyensör nincs, még a civileknek se. Néha közzétesznek hosszú listákat, melyeken a civil politikus magánemberek összes családtagja bevall száz forint támogatást, majd óriáskivetítőkel és profi hangeszközökkel, fényképész-pódiumokkal Woodstockot varázsolnak a Kossuth Lajos utcára, a számla majd hatalomrajutás után fizetendő.

A civilek demokrácia iránti elkötelezettsége vitathatatlan, ezért aztán ők diktálnak, a többieknek meg kuss. Még a legócskább minipártban is léteznek arra kritériumok, hogy ki lehet a párt vezetője, még magát Schmuck Andort is választják, de a civileknél ilyenre nincs szükség, itt elég jóban lenni a pódium gazdájával, vagy a szervező baráti társasággal, és máris kész a magyar Hyde Park speakers cornere, ahol akit felengednek a pódiumra, az azt képvisel, amit akar és akkora marhaságokat mondhat büntetlenül, mint ide Lacháza. Civilnek lenni maga a kéjhömpöly, felelősség nulla, a lehetőségek meg határtalanok. Az olyan civilkedés, mint most például a városligeti fák védelme, ritka, mint a fehér holló, itt ugyanis valódi polgári engedetlenség folyik, ahol mindenki vállalja a hatalommal való szembefordulás következményeit. Nem mindenki képzeli ezt így, az ezzel kapcsolatos általános álláspont szépen belesimul a következmények nélküli ország imázsába.

A pártok a világon mindenhol - eme bokrétán Isten kalapján kívül - érdekérvényesítő szervezetek, melyek a társadalom egy-egy meghatározott részének érdekeit képviselik. Céljuk az államhatalom birtoklása ezen érdekek érvényrejuttatása érdekében, kivéve itt, ahol minden párt mindenkit akar képviselni, ezért egyik se képvisel senkit. Kivéve a Fideszt, amelyik ha nem bűnszervezet lenne, akkor akár fel is vállalhatná, hogy a leggazdagabb ötezer magyar érdekérvényesítő szervezete, de hát ezek nem hülyék, hanem bűnözők, így eszük ágában sincs bevallani semmit, sőt, ők képviselik csak igazán magyarember érdekeit. Ennek az is biztosítéka, hogy aki rájuk szavaz, az magyarember, aki meg nem az egy mingráncsetető hazaáruló buzeráns, aki importálni akarja az iszlámot és a homofóbiát, és odadobja szüzeinket a janicsárok karjaiba. Magyarember meg, az ő végtelen bölcsességében úgy zabálja ezt a dumát, mint Alibaba a libacombot a piláfban, és megállapítja, hogy ezek ugyan úgy lopnak, mint a gép, de legalább megvédik Juliska nénit a nemi erőszaktól, mely védelem ellen az érintett hiába tiltakozik vehemensen. A bolsevik ugyanis boldoggá tesz, ha beledöglesz is, és hogy mi a boldogság, azt ő mondja meg.

A pártok szeppenten nézik civileknek csúfolt potenciális utódaikat, megmerevednek, mint majom az anakonda láttán, nem is mernek lehajolni a kesztyűért, még azok se, akiknek nincs a rovásán múltbéli disznóság, jóllehet egy ilyen pártnak már csak ebből is meg lehetne nálunk élni. A civilek ugyanis elmondják, hogy minden párt egyforma, ami persze hülyeség, de attól civil a civil, hogy megengedheti magának, hogy hülyeségeket hirdessen. Mindenesetre a pártok szépen, egyenként kivonták magukat a politikai küzdőtérről, elnézegetik a köldöküket,  belterjeskednek, engednek a diktátumoknak, nem mennek oda jelvényeikkel a civilek rendezvényeire és nem akarják tudomásul venni, hogy éppen a farok csóválja a kutyát. Szegény kétfarkúak, remélem, nem lesz pártszakadás a vége...  Persze ez kényelmes állapot, kényelmesebb, mint saját cégér alatt mozgósítani, rettegni, hogy hátha kiderül, hogy nincsenek is követőik. A tömeg ezt megérzi és önbeteljesítő jóslatként kezeli. Ideje lenne felébredni, mert a választásokon pártoknak, pártszövetségeknek kell indulni, a Füstöltszalonnával Spékelt Libamell Vöröskáposztával  Egyesület nem választási alternatíva.

A szakszervezetek még nehezebb helyzetben vannak, ugyanis olyanok, mint a hatvan éves kómából ébredő beteg, akit odatolnak kerekesszékben a startvonalhoz, mondván, indul a maratoni futás, a célban van egy nagy húsdaráló, a második helyezett abban nyer majd elhelyezést. Ha lép egyet előre, elégedetlenek vele, ha nem lép azzal is, emellé még be kell számítani azt, hogy feledtetni kellene a hatvan éves élményt a szervezet impotenciájáról és feleslegességéről. Nyomasztó lehet az érzés, hogy nem lehet veszteni, még nyomasztóbb, hogy még házon belül sem ismeri fel mindenki az összefogás szükségességét, versenyelőnyre akar szert tenni minden induló, pedig ha egymást támogatnák, jobb lehetne az eredmény. Az ellenfél már megtalálta a taktikát: bizalmatlanságot kell kelteni a szakszervezeti vezetőkkel szemben, kis karaktergyilkossággal, belső aknamunkával elhitetni, hogy az adott vezető nem a tagság érdekeit képviseli... Ez az út egyenesen vezet a vereségbe, sürgősen le kellene térni róla.

Szóval itt áll egy társadalom, körülötte hiénák és sakálok csattogtatják a fogaikat, most éppen a gyermekeinkért jöttek, hát jó lenne befejezni az egymás közötti harcot és a valódi ellenfél ellen fordulni, harcolni vele foggal-körömmel.
És talán nem most kellene a vezetőket csesztetni, mert most éppen helyzet van, melynek kimenetele messze túlmutat a tanmenet és tanterv kétségtelen problémáin.

Gondolom...

:O)))

2016.03.20 22:00

Ajánlott cikkek

Érdemes elolvasni