pupublogja

pupublogja

Bulvár-miniszterelnök

Ha egy üzlet beindul, mondta hajdan Salamon Béla, ráérezve a számára kedvező trendre, és mondja ma Orbán Viktor, mert ő is ráérzett arra, hogy ha már siker nincs a háznál, hát legalább beszélni kell róla.
És rohadt nagy bölcsességet árasztani magából, hadd higgye a politika iránt érdeklődő nép, hogy ő az a farok, mely a kutyát csóválja, amiből persze csak a farok igaz...
Ha már egyszer belelendült a dumába, hát nehezen tudja abbahagyni, erős késztetést érez ugyanis arra, hogy megossza velünk azt, amit neki súgnak a Hangok...
Most éppen a Külügyminisztériumban tartott értekezleten ismertette aktuális rögeszméit a magyar diplomácia végváraiban szolgáló diplomatákkal és seggnyalókkal.
Egyben üzent is a világnak, hogy milyennek is látja ő, minden magyarok miniszterelnöke, az Alfa és Omega, a Hit Védelmezője, Ráma királya, az Északi Sark 191 magyar szigetének Nagy Jegesmedvéje, stb.. stb... birodalma helyzetét a világban.
Érdekes módon csak egyetlen ellenvélemény fogalmazódott meg, az sem vonta kétségbe a Világ Urának hatalmát, nem is szólva arról, hogy aki mondta, az nő, márpedig komoly dolgokról csak férfiak nyilatkozhatnak, asszonyok szava - mint tudjuk - pataklocsogás.

Az kétségtelen, hogy a magyar külpolitika szakszerű és megalapozott, emellett nyugodt és kiegyensúlyozott hátország segíti a külképviseletek munkáját.
Ha úgy vesszük, a nyugalom legfelsőbb foka a halál, és ha haladásunk irányát elnézegetjük, még pár év, és mi leszünk a legnyugodtabb és legkiegyensúlyozottabb hátország a világon.
Talán kicsit büdösödünk, de ez semmit nem von le az örök nyugalom értékéből.
Sikereink záloga a külpolitika 2014-es reformja, melynek során a diplomatákból szatócsokat képeztünk, de meg is lett az eredménye.
A világ minden táján remek üzleteket kötöttünk, dől a keleti nyitásból származó lóvé az országba, az északi irány is kedvező, a sarki ludak pottyantanak csak a fejünkre, ami annak köszönhető, hogy az északi államok nem repülnek, még Nils Holgerssont is más útvonalon utaztatja a libája pedig ő biztosan megtisztelné a kollegát.
Nils rengeteg rosszat cselekedett, ezért egy házimanó húsz centissé varázsolta, a mi házimanónk még manóipari tanuló lehetett, mert a százötven centinél elakadt...
Sikereinkhez nagyban hozzájárult külügyminiszterünk átdizájnolása, lassan kezd úgy kinézni, mint egy ember, holott ezidáig egy Habony vulgaris nevű főemlősre hajazott.

Gondjaink csak Romániával vannak, akik képtelenek belátni, hogy állampolgáraik egy százalékának más miniszterelnöke van, mint akiről ők tudnak, és nem tekintik megtiszteltetésnek, hogy a már rituális tusványosi Nemzeti Összeröffenésen a magyar miniszterelnök rendszeresen előveszi a csúnyáját és az arcukba vizel.
Nagy megtiszteltetés pedig ez - mint tudjuk - ő hétfő - szerda - pénteken szenteltvizet, kedd - csütörtök-szombaton pedig tokajit vizel - egy neves, sárazsadányi pincészet prémium kategóriájú borát.vasárnap kontroll, akkor kis pohárkába...
De ezek békétlenek, ezeknek semmi sem jó, 
Hadjáratot folytatnak magyar politikusok ellen, akik pedig csak a status quo helyreállítását követelik az 1650-es állapotoknak megfelelően, továbbá azt az apróságot, hogy Románia elnöke csókolja meg a magyar miniszterelnök magasztos alfelét.
Hogy mi nem teszik ezeknek, ki érti ezt?
De a többi relációban minden rendben, tót szlovák véreink szeretnek minket, alig várják, hogy Orbánova és Áderova asszony felkeresse őket a Budai Várban, a történelmi igazság helyreállítása után.
Az osztrák sógorokkal is jóban vagyunk, jobban jóban, mint látszik, ennek jele, hogy követelik az uniós támogatások megvonását Magyarországtól.
De ez csak az álca, mert egyébként élnek-halnak értünk, ezért is szeretnék elérni, hogy bizonyos szakmákban ne foglalkoztassanak magyar munkavállalókat.
És bár azt írják ki, hogy magyar, ne lopj, mi tudjuk, hogy ez még véletlenül sem a Szeretett Vezetőre vonatkozik, hiszen ki megy kamionnal hipermarketbe, nem igaz?

Szerbiát meg fel kell venni az Unióba, már csak azért is, mert ameddig a horvátokkal foglalkoznak, addig azoknak se akkora a pofájuk, mint manapság, amikor megkeserítik a felkészült magyar diplomácia életét a krakélerségükkel...
Ukrajna is szóba került, érdekes módon, most nem került említésre az ukrán menekültek özöne, mint ahogy sok minden más sem került szóba, például az Egyesült Államokhoz fűződő viszony sem, viszont megosztotta rémálmát a diplomatákkal, mely szerint az €uro esetleges bevezetése az integráció elmélyítése felé mutat.
Ez az ötlet pedig magától a sátántól származik, hiszem Magyarországnak önálló nemzetpolitikára és önálló gazdaságpolitikára van szüksége.
Csodálom az Unió vezetőinek türelmét, én már régen módot adtam volna a szép elvek gyakorlati tesztelésére.

De a legjobb duma mégiscsak az volt, mikor kifejtette, hogy kell valami Oroszország és Magyarország közé - hívhatják akár Ukrajnának is, mondá.
Természetesen odafigyelt arra, hogy egy koszból adjon valamit Obamának is, mert elmondta, hogy nem vagyunk abban érdekeltek, hogy Magyarországot belerángassák valamiféle oroszellenes nemzetközi koalícióba.
Valaki azért elmondhatná neki, hogy már benne vagyunk, csak azért, nehogy ezt meglepetésként kelljen megélnie, a koalíciót NATO-nak hívják.
Ami engem meglepett - habár nem vagyok túl könnyen meglephető - az a nyíltan felvállalt russzofóbia volt, mondván: az a lényeg, hogy ne legyen közös határunk Oroszországgal.
Ez az ember nincs tisztában sem a katonai erőviszonyokkal, sem a realitásokkal, de ne rójuk fel neki, ez szegény, sokszor nem tudja mit beszél...

Viszont a diplomatáink végre képben vannak, míg idáig csak szarban voltak, mely azért helyzet fennmaradt.
Az utolsó magyar polihisztor ezen azért nem tudott segíteni...

:O)))
2016.03.01 08:39

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.