pupublogja

pupublogja

BÖRTÖNBE VELÜK!

 

Megvárta, míg elcsendesült a terem, majd előbújt a függöny mögűl a Nagy Magyar Vérnyúl, hogy szembenézzen a csőcselékkel.
Kérdezni merték.
Őt, a Zemberek Atyját, Viktor Magyarattyát, aki a magyaroknak olyan, mint töröknek Kemal Atatürk, - a pofátlanságnak nincs határa!
De jól meg is mondta nekik, mikor arról érdeklődött valamelyik potenciális kutyatáp, hogy mi a magyarázata annak, hogy a közbeszerzéseket csak az ő hozzátartozói meg barátai nyerik - forduljanak panaszukkal az illetékes állami szervekhez, ha törvénysértéssel találkoznának.

Ezek az ostobák még mindig nem veték észre, hogy itt ő törvény, sőt, az állam is ő, és az állami szervet a lelátón szokta vakargatni, miközben szotyit keres a zsebében.
Most meg ezek itten kérdezősködnek.


Ennyi erővel a betörőt is kérdezgethetnék, hogy milyen jogi alapra építkezik, miközben összecsomagolja Anyú nyakláncait, gyűrűit meg egyéb smukkjait, a mama temetésre félretett pénzecskéjét, mag a gyerek okostelefonját, - komolyan mondom, mikor ezeket idiótáknak nézi, az idióták agyba-főbe vannak sértegetve.
Hát lehet ezeket eléggé lenézni?

Naugye!
És mégis, az egyik kövéleménykutató szerint a Fidesz vezeti a népszerűségi listát, úgy a teljes népesség körében, mint a biztos pártválasztók között, utána jön a Jobbik, kis szünet, és utána a két, hellyel-közzel demokratikusnak mondható párt, együtt sem túl diadalmasan.

Aztán futottak még Pityipalkó meg Ugribugri, utánuk meg sehol senki.
Mai hír, hogy a Quaestor-károsultakon kívül a Hungária károsultjai is pénzhez jutnak.
Az állam egy rosszmodorú piaci kofa stílusában alkudozik mindenkivel, éppencsak azt nem kommunikálja, hogy hülyemagyar, szerencsétlen munkanélküli, éhendöglő közmunkás, te fizeted ki nekik a milliárdokat, mert te adófizető vagy, akkor is, ha csak egy kiló kenyeret veszel egy hónapban.
Te fizeted meg azt a kárt, melyet azok okoztak, akik a károsultak pénzével játszottak, remek hozamokat fizetve egyeseknek, akik állami szervezetek pénzeit fialtatták a károkozókkal, ki tudja, kinek a javára?
Merthogy az mintha nem lenne fontos, hogy kiderüljön: hova lett a befektetők pénze, kinél landolt a mutatvány végén.

Te meg csóválod a fejed, csak le ne essen, és a károsultakat sajnálod, amiben igazad is van, hiszen a legfőbb károsult te vagy.

Megy a herdálás ezerrel, és még mindig nem volt egyetlen politikus sem, aki azt merte volna mondani, hogy szevasz nép,figyelj ide, mert erre kérünk tőled felhatalmazást - meg figyelj ide rablóbanda, de nagyon!

Lehet, nem jutunk hatalomra 2018-ban, lehet 2022-ben sem, de arra számítsál, hogy ha egyszer, bármilyen sokára is hatalomra kerülünk, akkor minden vagyonotokat elvesszük, hívjanak bár jószolgálati nagykövetnek, vagy a haver haverjának is, az utolsó centig.
Minden törvényeteket, intézkedéseteket, amit az Alkotmány megváltoztatása után hoztatok érvénytelennek fogjuk nyilvánítani, a pályázataitok eredményeivel egyetemben, a vissza nem térítendő támogatásaitokkal együtt.
Azt hagyjuk meg nektek, ami rajtatok van, és beköltöztetjük a családotokat Ócsára, az Orbán Viktor Lakóparkba, ahol lakbért kell fizetniük, és kapnak egy forgótárcsás mosógépet, a lakópark köré meg Nato drótot.
És árgus szemekkel fogjuk figyelni a vagyon felbukkanását, ha kell, ötven évig is.

Igen, Tongán is, meg Svájcban is, meg mindenhol.
A gyerekeitek is odamennek, ha már a saját lábukon állnak, akkor meg pláne, saját jogon, ti meg a börtönbe, egytől egyig.

Ezt muszáj lenne kimondani, hogy senkit ne érjen meglepetés, se a népet, se a bűnözőket, merthogy ezek bűnözők, egytől-egyig.
Persze lehetne azért diferenciálni is, hiszen sokan csak éltek egy lehetőséggel, az ő bűnük nem akkora, mint azoké, akik a lehetőséget megteremtették.
De az állam vagyonát vissza kell venni, a korrupcióval vagy megvesztegetésként megszerzett vagyonból kártalanítani kell Magyarország azon felét, mely ennek a rezsimnek vesztese és áldozata volt.

Kártalanítani - jó egészségüggyel, magas színvonalú oktatással, élhető élettel.
Nem menne ez zokogás nélkül, néhány esetben még igazságtalanságok is előfordulhatnának, de ha ez az ára, hogy ennek az országnak igazságot szolgáltassunk, hát ezt az árat meg kell fizetni.


Orbánt meg be kell zárni, lehetőleg tényleges életfogytiglanra kell ítélni, mert ennek az országnak annyi kárt okozott, hogy kártékonyságát legfeljebb Szálasiéval lehet összevetni.
Nem, nem lövetett a Dunába ezreket, legfeljebb egy-két embernek leesett a létrája, vagy hirtelen szívrohamot kapott, esetleg a rendőrségi autóban érte utol a hirtelen halál.
A Parlamentet se gyújtotta fel egyelőre, habár arról sincs hír, hogy a kapuját ki robbantatta be annakidején és mit akart vele elérni, meg, hogy a Fidesz hatalomrajutásával miért maradtak abba a merényletek.
Viszont felgyulladt a Budapest Sportcsarnok, meg most a Testnevelési Egyetem Sportcsarnoka, éppen jókor, úgyis kellett a hely egy nagyobbnak, szebbnek.
És a vörösiszap is megfelelő időpontban indult neki, éjjel százak haltak volna meg, de hát van humanizmus is a világon, és a bauxitbányászat is bányászat...
Viszont meggyilkolta a magyar társadalmat, annak élő testét szétszakította, szembefordította a magyart a magyarral, felszította a nacionalizmust, a sovinizmust és az antiszemitizmust.

Nem véletlen nem támogatja a halálbüntetés bevezetését, okos ember ő, csak éppen szociopata.
A szociopata ember olyan személyiség, aki pontosan tisztában van tettei következményeivel, csak éppen nem törődik vele.
Tudja, a pénz beszél - a kutya ugat, és azt hiszi, hogy ő az a jóságos apa, aki évezredekre gondoskodik gyermekei anyagi jólétéről.
Téved, és ezzel a tévedésével nem árt mihamarabb szembesíteni.
Meg a tettestársait és haszonélvezőit is.
A gyerekeket nem kell büntetni, de talán jutalmazni se kellene őket azért, mert az apjuk Magyarország valaha volt legnagyobb gengsztere címet érdemelte ki.

Nem olvastam még arról, hogy Al Capone leszármazottait (vannak neki?) az Egyesült Államok Medal of Honorral tüntette volna ki...

Hogy ez nem demokratikus?
Lehet, de nekem elegem van már az olyan politikusokból, akik olyanok mint a szűz Juliska - zsebkendővel fogják a faxt.
Ha egyszer nekilátunk operálni, akkor ki kell vágni a rothadást, az élő húsig, mert ha csak piszkálgatjuk ennek az ótvarnak a felszínét, azzal csak további területeket fertőzünk el.
A műtét után majd előjöhetnek a széplelkek, és megmagyarázhatják, hogy hogyan kellett volna csinálni, de addig jobb, ha hallgatnak, hiszen az ő doktriner marhaságaik is vastagon benne voltak, hogy a helyzet idáig jutott.

Nehéz ügyek ezek, de előbb-utóbb színt kell vallani, mert a nép csak annak fog hinni, aki konlkrétan megmondja, hogy hogyan kíván élni a hatalommal.
Csak tájékoztatásul - a nép nem a második kerületben és a Nagykörúton belül lakik, hanem Somogyban, Zalában, a Nyírségben, Kőbányán, Miskolcon és Jászkarajenőn is.
És nem libamáj-pástétomot eszik, hanem amire futja abból a havi jövedelemből, melynek tízszeresét szippantja fel a miniszterelnök tanácsadója Ibizán, egy kellemes, langyos estén.
Uram Isten - egy ilyen ember a magyar politika legfelsőbb régióiban...

Nekem már Rogántól is hányingerem van - de hát az Úr biztosam lenéz ránk,és azt mondja: ezek ilyenek, ezeknek a Habony jár.

Köszönjük Uram, a te útjaid kifürkészhetetlenek, lehet, így akarod meggyorsítani a végkifejletet...

:O)))

 

2015.12.09 22:12

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.