pupublogja

pupublogja

Bokánrúgott pávatáncos

Túl van ez a Kohl-látogatás bonyolítva.
Az elemzők értetlenkednek, az átlagolvasó meg pislog, mint vándorliba, mikor Semjént lát - akkor most mi is van?
Pedig - szerintem - nem olyan bonyolult dolog ez az egész.
Faguriga legyek narancssárgára festve, ha Pocak vitéz ezt a forgatókönyvet képzelte el, mielőtt útnak indult Deutschlandba, ő valami egészen másra számíthatott.
Tudta, Helmut Kohlnak vannak fenntartásai Merkel menekült-politikájával kapcsolatban, ezért azt gondolta, hogy a veterán exkancellárral remek duettet adhatnak elő a migráns-politikáról, megerősítve ezzel pozícióit és remek hátteret adva világ - de legalábbis - Európa-megváltó elképzeléseihez.
Úgy tűnik, tévedett.

A tévedés oka talán a politikai kultúra és a balkáni kulturálatlanság összecsapásából adódhat, nevezetesen abból, hogy kiderült, hogy ami itthon és a kelet-európai térségben bizton eladható, arra - a megosztó politikára - nem vevő Európa demokratikusabb része.
Így aztán nem is sikerült szembefordítania Kohlt Merkellel, merthogy ez lett volna a cél - Merkel pozíciójának gyengítése és az ellentétek nyilvános felmutatása a német politikán belül.
No lám, Kohl sem támogatja ennek az erőszakos spinkónak az ámokfutását!
De hol nagy a szükség, közel a segítség és ezt aktuálisan Victor Stacheldraht és kis elaborátuma képezi a német nép és Európa számára!
Utóbbi egy olyan javaslatnak készült, melyet nem lehet visszautasítani:
Nagy kár, hogy az akció végére egy kisdiák röpdolgozatának szintjére lett visszaminősítve, olyan javaslattá, megfontolandó ötletté, mely a hálás magyar nép és szeretett Vezérének személyes hozzájárulása egy nehéz probléma megoldásához.

Nincs ezen mit csodálkozni, Orbán populista, míg Kohl még jelenlegi állapotában is ezerszer jobb politikus, mint ez a bánatos pocista valaha is lenni tud.
A populista azt mondja mindenkinek, amit partnere vélhetőleg hallani akar.
Ez általában sikerül is, hiszen ki ne szeretne több pénzt, megvalósulva látni a Kétfarkú Kutya Párt minden program-elemét, csajokat és sört - de néha azért elképzelhető, hogy a populista is téved.
Például olyankor, amikor a partnerét saját magával méri, míg csak ki nem derül, hogy vannak még Európában politikusok, akik elvi politizálást folytatnak.
Na, azokkal nehéz a helyzet, főleg, ha a választóik nem csak a populista állásponttal ismerkedhetnek a médiából, és az sem lebecsülendő tapasztalat, hogy társadalmuk túlélt már egy Hitlert.
Lássuk be, azért egy Habony a kanyarban sincs egy Göbbelshez képest...

És ez még a jobbik változat arra, hogy az exkancellártól távoztában miért tette le a mi kis harcimarcink a vazallusi nagyesküt Merkel mellett, mikor rájött, hogy kihúzták a lába alól a szőnyeget.
Merthogy rájött, az kétségtelen, hiszen korrigált is azonnal, csak az a baj, hogy mindenki látta a Nagy Pofáraesést, ami nem tett túl jót a Világpolitika Döntő Tényezője imázsnak.
De van egy rosszabb változat is.
A bűnözők politikai karrierje ott szokott rossz irányt venni, mikor valamelyik politikai ellenfelük rájön, hogy a koma zsarolható.
Mikor az orra alá tudnak nyomni egy dossziét, mondjuk Gripen felirattal, benne banki átutalások másolataival, esetleg hangfelvételek leirataival, de lehet a dosszién más felirat is, a lényeg a tartalma.
Orbán esetében pedig dossziéhegyek állhatnak rendelkezésre valamennyi jelentős politikai partnere részére, és jelentősnek itt, most, kivételesen ne az azeri elnököt tekintsük.
Már Putyin esetében is felmerült a zsarolhatóság opciója, erre utalt a Pakssal kapcsolatos villámgyors döntés, a szövetségi rendszerünkön belüli érdekes mozgásaink, az egész ambivalens viszonyrendszer orosz barátainkkal.
És mint hajdani kollegám, a történelmi nevet viselő K. hőr. főhadnagy szokta mondogatni volt: nem zörög a haraszt, ha a szél nem zergenye...

Egy zsarolható miniszterelnök pedig rosszabb, mint egy idegen állam általi megszállás, mert a viszonyokat zavarossá teszi.
Ha bekerékpároznak Budapestre a 3. Piréz Kerékpáros Fajfenntartó Hadosztály borostás képű és vad ábrázatú harcosai, mindenki tudja, hogy asszonyokat-lányokat össze kell kenni korommal, nagykendőbe bugyolálni, arcukra és hasukra filctollal kiütéseket festeni, zsírt bödönben elásni a tyúkólban, krumplit elvermelni, majd sűrű hajlongásokkal biztosítani az új rezsim képviselőit múlhatatlan örömünkről, megtagadni a Felház Egyházat, a magyarok Istenét, majd várni, mígcsak el nem eszi innen őket a fene.
Közben persze kötelező a dézsmát elcsalni, saját kis üzletecskéinket megkötni velük - ez tradicionális és elengedhetetlen megszállás idején...
Ha viszont a miniszterelnök zsarolható, akkor anélkül adhatja el asszonyainkat-lányainkat kilóra, mint a kacsát, hogy akár észre is vennénk, aztán utána már lengethetnénk itten a szivárványszínű zászlót akkordban.
Gyermekeink janicsárrá lennének, az ellenállók gályarabbá, és még az a kis örömünk se lenne meg, hogy szidhatnánk a pirézeket, meg kellene maradnunk a már nagyon megunt zsidók és cigányok mellett, hiszen a piréz csak mosolyogni jönne Magyarországra, hóna alatt hol egy atomreaktorral, hol egy autógyárral...

Janicsárokról jut eszembe, hogy a Corvinus után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is új rektort kap, egy éleslátás tekintetében kihívásokkal küzdő, Jumurdzsák névre hallgató, sokat megélt harcosról szólnak a folyosói pletykák...
Száz szónak is egy a vége, addig kellene itt valamit ügyintézni, míg Egyeske rezsit nem csökkent ÁFA tekintetében is, - az általa felemelt adót csökkenti, melyet - a reményei szerint ismét megnyert választások után - ismét felemel majd, vagy átkereszteli migránsvédelmi adóvá.
Hálás népe pedig megköszöni neki azt a pénzt, amit tőle lopott el hihetetlen szorgalommal.
A kételkedés viszi előre a világot.
Én például abban kételkedem, hogy hazám választópolgárainak többsége normális...

De majd még meglátjuk.

:O)))

2016.04.21 06:53

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.