Magyarország legnagyobb sikere, hogy az elkövetkező hét évre a lehető legkedvezőbb pozícióba került az EU politikai és gazdasági sakktábláján - fogalmazott a kormányfő.

Merthogy - szerinte - Magyarország "a tekintélyes második helyet érte el" az egy főre jutó uniós pénzeket tekintve, így az Európai Unió csökkenő büdzséje ellenére az eddigi 660 ezer forint helyett 712 ezer forint támogatás jut fejenként a magyarokra a következő hétéves költségvetési időszakban.

Emberek, ússzunk a boldogságban, mert ha ez így folytatódik, akkor lehet, hogy a költségvetési időszak fele tájt már akár egymillió forint is lehet ez az összeg egy főre számítva, és ezt töpörödő (emlékszik még valaki erre a szép, Fidesz által szajkózott jelzőre?) gazdaság mellett, de büszkén fogjuk kommunikálni hálás népünknek!

És a lehetőségek beláthatatlanok, hiszen ha dicső kormányunk Vezérünk iránymutatása nyomán jól végzi munkáját, és ádáz munkálkodásával sikerül meghaladnunk az ország 1946-os teljesítményét, és az egy főre jutó összeg máris egymilliárd billforintra ugorhat, ezen lehet majd egy doboz gyufát kapni.

Ezzel párhuzamosan aztán minden elértéktelenedhet, és az lesz a sztár, aki néhány eurocenttel rendelkezik, akinek meg van akárcsak egy eurója vagy dollárja is, az már vehet akár gyárat is, az argentin modell szerint.

Persze megint a gazdagok járnak jól, az ő pénzük már régen dollárban, fontban vagy euróban van, viszont remek hozadéka lesz az ügynek, hogy az éhségmenetek sokkal erőteljesebbek és népesebbek lesznek az eddigieknél, ott fog majd vonulászni velük a sok budai fidesz-dáma, útközben ürgehúsra vadászva.

Vigyázat, másokkal is megestek már csudadolgok, amit soha nem tudtak volna elképzelni, aztán mégis…

Ellenben én máris kihúzott derékkal, büszkén felemelt fejjel járok, mint a Vezér, majdnem pofára is estem ma a nagy büszkeségtől ezeken a havas-csúszós utakon, mert remek győzelmet arattunk az uniós csatában, pedig ennek esélyét az elemzők meglehetősen alacsonyan jegyezték.

Azt mondták, akkor fogunk majd mi ebben az ütközetben nyerni, amikor a veréb kardot ránt.

Valószínűleg valami baj lehetett a skriblerek füleivel, az eredeti mondat ugyanis így hangzott: akkor fogunk majd mi ebben az ütközetben nyerni, amikor a Vezér kardot ránt.

És rántott.

Aztán összemérte a fegyverét az uniós vitézek fegyverével, és az övé hosszabbnak bizonyult – naná, abból nem vágtak le semmit - a kazal gyerek meg, melyeket csak gyártott és gyártott minden racionális megfontolás nélkül, csak úgy, rutinból, előrevetítette a diadal bekövetkeztét!

És lám, be is következett!

Pedig még nem is használtunk ki minden lehetőséget, mert ha például albán lekben számolnánk az egy oligarchára eső támogatást, még gyönyörűbb számokat tudnánk prezentálni a Nagyérdeműnek, mely tenger esze folytán úgy be fogja szopni ezt az süket dumát, mint liba a földigilisztát.

Mindenesetre harc volt és győzelem és kardlengetés és trombitaszó, csak egy nem volt kormányzati részről propagálva: mennyi volt és mennyi lett a támogatás a folyósítás pénznemében, azaz euróban?

És mennyi volt az az összeg – ez akár forintban is kommunikálható lenne pedig – melytől azért esett el az ország, mert ez a töketlen banda két és fél évig csak vakarózott de képtelen volt lehívni az uniós támogatásokat?

Mindegy, ha harc, hát legyen harc, a Vezér elrendelte az általános támadást.

Hívei pedig vicsorgó fogakkal estek neki az Éhségmenet résztvevőinek, mert azok nem igazodtak az általuk elvárt modellhez.

Természetesen a kormány az éhségmenetet is államosítani fogja, résztvevői kizárólag csontvázként ténfergő figurák lehetnek, mert a rendes éhségmenetelő éhes is kell, hogy legyen, erről majd a kormány az eddigieknél is jobban fog gondoskodni.

Emellett az éhségmenetek résztvevői közül tízkilóméterenként egy éhesnek kötelező lesz elhullani, tetemét társai az árokparton lesznek kötelesek hagyni, statuálási céllal.

Mire Pestre ér a menet, tagjai már példaként fekszenek az országutak mentén, az utolsó az Alkotmány-utcában leheli ki lelkét, és garantáltan nem lesz ereje villanyoszlopra mászni.

Bencsik humanista pedig telemolinóztatja az Alkotmány utca egét, felhívva a figyelmet arra, hogy milyenek is azok az undorító komcsik.

Ő már csak tudja, minden reggel lát egyet a tükörben, bajuszigazításkor.

A hadak legfőbb Hadúrunk parancsára nekilátták, hogy kardélre hányják a diákokat.

A klasszikus recept szerint először megosztották őket, majd a vezér megtermékenyítette a mozgalmat és megszületett a jobboldali, politikamentes diákszövetség.

Ha még kicsit várunk, lehet még egy zöld és egy keresztény társszervezetük is.

Ezenközben Bajnai értékelte, hogy Orbánék szépítettek az eredményen az uniós tárgyalásokon – mondom, hogy nincs a demokratikus oldalon egyetlen épkézláb kommunikációs szakember sem, politikusaink az un. Hyde-park modellt favorizálják.

A szocialista párt okot adott arra, hogy hírbe hozzák az Éhségmenet megszervezésével, de amikor a termést kellett volna betakarítani, elfelejtették mozgósítani tagságukat, így aztán a menet eszmei mondanivalója szépen elsikkadt a nagy csatazajban.

Ennek ugyanis nem a menetelők voltak a főszereplői, hanem akik otthon maradtak, a háromgyerekes Lajkó, aki félt volna attól, hogy elveszíti a közmunkát, mert akkor aztán tényleg vége a világnak, a hetvenéves Julcsa néni, aki otthon fekszik, sapkával a fején, cipővel a lábán a dunyhák és paplanok alatt éhesen, dideregve.

A kispurdék, akik éhesen fekszenek és kelnek, a hajdani büszke téeszparasztok mára zsellérré süllyesztett utódai, idénymunkára várva, az árok szélére lököttek, a megfélemlítettek, a kilátástalanok, a nincstelenek.

Ma lemondott a pápa, XVI. Benedek.

Néha van olyan érzésem, a világra és Magyarországra pillantva főnökének is le illene vonnia a megfelelő következtetéseket…

.O)))