Lukács György, a világhíres filozófus, akit a legnagyobb gondolkodók közt tartottak számon. Ám ahogyan Faludy konkludált: „Krokodilbőröddel, nyúlszíveddel, nagy állásoddal, európai híreddel, befolyásoddal s főként jellemeddel, szalonképessé tetted az alávalóságot.” Merthogy Lukács később népbiztos lett, s lövetett. Az erkölcsnek e megtagadása éppúgy érthetetlen, minthogy Steven Seagal beemelte a környezetvédelmet a verekedős filmjeibe.

Csunderlik Péter-Pető Péter

„Az államhatalom birtoka azt jelenti, hogy itt a pillanat az egykor elnyomó osztályok megsemmisítésére. Itt a pillanat, de élni is kell vele!” Ezt nem az új Batman-film főgonosza mondta, akinek a közéleti szerepvállalását Kun Béláról mintázhatták, hanem az egyetlen világszinten jegyzett bölcsészünk, a harmincnégy éves filozófus-esztéta, Lukács György, egy bankár fia elmélkedett így a Népszava 1919. április 15-i számában. Ez olyan zsenáns, mintha Radnóti Sándor gépágyút ragadna a Lukács Archívum védelmében. Mindezt úgy, hogy félévvel korábban Lukács még közzétette a lehetséges diktatúrával szembeni nagy kiállását, A bolsevizmus mint erkölcsi problémát.

Szóval legkevesebb, hogy Saulusból Paulusból lett, de inkább kétszáz százalékkal olyanabb. Platón még úgy képzelte el az ideális államot, hogy a filozófusok irányítanak, pedig TGM nem is írt rá Facebookon, hogy vigyázz, mert jönnek még Novák Elődök is. Mások szerint a lehető legrosszabb, ha a filozófusok hatalmat kapnak, mert adott esetben az ideáikat meg is akarják valósítani. „Még a kövek is üdvözülni fognak” – jegyezte meg egyszer Lukács Jászi nejének, Lesznai Annának.

Lukács György rá is könyökölt a gombra, mint nyitott szemmel durmoló Somló Tamás a The Voiceban, s közoktatási népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg politikai biztosaként egy egész századot tizedeltetett meg, csak úgy mellékesen, miközben olyan nagyokkal akart új kultúrát adni a magyarnak, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Balázs Béla, Móricz Zsigmond és Babits Mihály. Csakhogy idővel ők mind leszálltak erről a robogó páncélvonatról, Babits menten megírta a Szíttál-e lassú mérgeket, utalva a világmegváltó kommunista eszmére, de Lukács György élete végéig maradt. És makacsul mondogatta, hogy: „A legrosszabb Szofi is jobb, mint a legjobb Marlboro.”  Mert Amerikában a Marlboro Cowboy reklámozta a dohányzást, nálunk a filozófus. De meghalt nyolcvanhat évesen, mielőtt véleményt mondhatott volna a Harley Davidson és a Marlboro Manről. Nem beszélve a kereskedelmi televíziózásról. „Pocsék film” – mondhatta volna német akcentussal. Mert élete végéig jobban beszélt németül, mint magyarul. Amúgy a filmekkel kapcsolatban mindig mellé lőtt.

Jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt, melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett

Sokat gondolkoztunk, Lukács György hogyan jutott el oda, hogy a Tanácsköztársaság idején embereket végeztetett ki, és Puzsér Róbert tavaszi tévészereplései óta van egy megdönthetetlennek tetsző teóriánk. Lehet, hogy korábban Lukács benne volt egy dualista Csillag Születik zsűrijében, és egész nap a parasztok sms-eit és fórumhozzászólásait kellett olvasnia, hogy „na mi van, te esztéta”, meg „ki az a lukács bazmeg?” vagy „sose keféltél meg nőt te komplexusos köcsög!”, illetve „akkor esztétikázzá, ha már volt olyan slágered, mint az Ai Se Eu Te Pego”.

De tényleg: miért a gyűlölet?

Nem mentség, hogy az 1919-es hónapok a 2012-es IMF-harcoknál is keményebb idők voltak, mert éppen a Tiszáig jöttek előre a románok.

A filozófus-esztéta túl nyolcvanon így indokolta a poroszlói lelövetéseket, a helyszínre már rosszul emlékezve: 1919. május 6-án „része volt Kiskörén nyolc vöröskatona kivégeztetésében. Három zászlóaljjal ő védte Tiszafürednél a hídfőállást, két zászlóalj bátran tartotta magát, de egy pesti zászlóalj, noha előzőleg egész napon át velük foglalkoztak, az első támadásra elmenekült, így a másik kettő is kénytelen volt visszavonulni, hogy el ne vágják őket. Mikor átjutottak Tiszafüredre, tanácskozott Sárói Szabóval, hogy kell valamit tenni, különben a két, addig harckész zászlóalj sem lesz megbízható többé. Ezután állapodtak meg Sárói Szabóval, aki különben nagyon tisztességes kommunista elvtárs volt, a zászlóalj megtizedelésében.” (Amúgy diszkréten beszállt a népi-urbánus vitába is, merthogy azt az ügy szempontjából irreleváns infót odadobta, hogy a pestiek futottak. Nyilván csak nekik volt menekülőutas szoftverrel frissített GPS-ük Poroszlótól haza.)

Nem elírás, Lukács tényleg E/3. személyben beszélt magáról, akár Bobby Peru a Veszett a világban. Nem tudjuk, hogy azért-e, mert így akarta eltávolítani magától a sajnálatosan véres eseményeket, vagy pedig mert addigra már konkrétan megistenült, mint az egyetlen nyugaton is elismert magyar filozófus. „Nagy tudós s egyetlen exportcikkünk nyugat felé, a pulykákon kívül” – írta róla Faludy a Levél Lukács Györgyhözben, mert még nem ismerte a felcsúti futballistatermelő központot.

Lukács a jellegzetesen hátrafésült hajával és figyelmező nikotinsárga muttatóujjával, minden gondolatmenetét úgy kezdte, hogy „nézze”. Nem is értjük, hogy nem bukott le a Tanácsköztársaság után az illegalitásban azzal, hogy „Nézze, kérek egy pohár sört”. Csak lapozzunk bele A század nagy tanúi című riportkötetbe vagy az Eörsi István és Vezér Erzsébet készítette interjúkönyvbe, a Megélt gondolkodásba. Ha beleöregedik a szerepbe, az idős Lukácsot játszhatná Steve Buscemi egy életrajzi filmben. Már ha kapna egy kis orrplasztikát.

„Magyar filozófus? Maradjunk ennyiben: magyarul író.” Vethetné ide egy fórumozónk. Coki, mert Lukács György legnagyobb műveit németül írta.

Akad-e Szentgotthárdtól Kamcsatkáig nálad műveltebb, olvasottabb ember?

Lukács György konkrétan világhíres. Bármennyire is nehéz elhinni ezt, akár azt, ha betévedünk egy hazai Lukács-konferenciára, akkor ott a Regény elméletéről, amelyből sajnos még kimaradt Liptai Claudia bestsellerre, vagy a Történelem és osztálytudatról lesz szó, és a jelenlévők nem a Fedél nélkül viccrovatát prezentálják. Thomas Mann róla mintázta A varázshegy Leo Naphtáját, szóval tényleg nem az van, hogy csak itthon elhitette egy-két kukázó kinézetű Lukács-tanítvány, hogy mesterük világhíres, miközben csak a filozófia Amerigo Totja. Lukácsnak van külföldi Facebook-oldala, ami még Baumgartner Zsoltról és Talmácsiról se mondható el, s arra tényleg nem állami pénzből szórják rá a posztokat, hogy Szép volt, Gyuri!

Egyébként az esztétikáját éles elvi szembeállításokban megfogalmazó Lukács a híres „vagy-vagy”-jaiban éppen Thomas Mannra tett.  Mert Lukács úgy volt vele, hogy vagy Thomas Mann, vagy Kafka. Vagy Picasso, vagy Chagall. Olyan nincs, hogy valaki mindkettőt szereti. Tehát ha zsűrizett, nem juttatta volna egyszerre a döntőbe a vidámságot, boldogságot sugárzó Varga Viktort és a Nirvanát. Persze Keresztes Ildikó leszavazhatta volna.

A marxista tanok bordásfalán ki tud nálad több gyakorlatot?

A „vagy-vagy”-okba belepörgése okozta, hogy mikor 1945-ben, huszonöt év után hazajött, hogy átformálja a magyar kultúrát, akkor már vagy marxista lehetett valaki, vagy semmi. Olvassuk csak el az Új magyar kultúráért című 1948-as összegző kötetét. Ezek a marxisták tudták a legjobb címeket adni. A fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke ugyan már döccen, pedig itt is ő végezte az érdemi munkát. „Én azért írok, hogy éljek, te azért írsz, hogy élni hagyjanak” – reflektált erre Faludy.

Lukács a marxista irodalmi kánon kidolgozásával együtt végezte ki 1945 után az egész magyar szellemtörténetet, mint Puzsér Róbert a Viva Cometet, és ítélte elfelejtendőnek Szerb Antal irodalomtörténeteit. Hamvas Béla úgy mehetett Tiszapalkonyára kétkezi munkára, mintha csak Tóth Gabit küldte volna egy fodrászszalonba söpörni.

Ne gondolja senki, hogy magyarázat, ha a poroszlói katonák Twilight-rajongók voltak. Mi történt? Mi változott?

Fiatalságodban s még jó sokáig Dosztojevszkijért rajongtál; manapság elintézted egy gúnyos megjegyzéssel

Lukács Löwinger György Bernátként látta meg a napvilágot 1885-ben, Budapesten, annyira nagypolgári zsidó családban, hogy édesapja, Löwinger József egyenesen a Magyar Általános Hitelbank igazgatója lett, és ilyen minőségben nemesítette Ferenc József, úgyhogy a Löwinger-családból „szegedi” Lukács lett, és ezt megkapta a kis, német rajzfilmcsatornákat érdeklődve néző Gyuri is, aki utóbb azt jegyzetelte heidelbergi naplójában, hogy „a zsidók a polgár karikatúrái”. Nem szerette a rokonságot.

„Más időkben ő lett volna a tudós fiú, a család rabbija” – írta róla Francois Furet az Egy illúzió múltjában. A kamasz Lukács György már a Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, akár később a róla verset író Faludy, vagy éppen Szilárd Leó, Neumann János és Wigner Jenő. Az iskola általában hozta az OKTV-ket, úgyhogy ideje lenne bezárni. Lukács nagy kamaszkori barátai Benedek Marcell, és a huszonöt évesen tüdőbetegségben elhunyt esztéta, a nettó zseni Popper Leó voltak, később jött a költő-filmesztéta Balázs Béla, a Kékszakállú herceg vára szövegírója, aki 1945 után úgy jött haza rendbe tenni a magyar filmet, mint ma Andy Vajna. Nyitott egy Valahol Európábannal, s nem volt viszonya Palácsik Tímeával.

Velük, és még a Nemzeti Színház később igazgatójával, Hevesi Sándorral alapította Lukács 1904-ben, tizenkilenc évesen a Thália Társaságot a magyar színházi élet modernizálására, hogy Oszvald Marikás operettek, Lorán Lenkés komédiák és Bajor Imrés Pasik helyett Ibsent és Bródy Sándort nyomjanak a pesti színházak. Ibsent meg is látogatta Lukács.

1908-ig sorra szervezték az előadásokat és a drámaelméleti előadásokat kolik alagsorától a Gödörig, és minden szerdán osztották a bölcseleti észt a Mikában az intellektualizálódni és dugni vágyó lányoknak. Előbbieket inkább Lukács kezelte, utóbbiakat főleg Balázs. Szerencsés páros, amelynél e feladatmegosztás nem okoz feszültséget.

Közben Lukács szerzett egy jogi doktorátust, majd bölcseletből is doktorált. Diákmunkát sose kellett végeznie, mert gazdag apja mindenben támogatta. Meg is néztük volna, ha Lukács koncertek után pakol, svéd gyártmányú pumpákat árul, forraszt vagy éppen riksázik, hogy a mekis sajtburgerek töltögetését már meg se említsük. Az még elment volna, ha a Szabó Ervinben korrepetál. Ám ehelyett egyre csak gyűltek a kritikák a filozófus számítógépén.

Maga Lukács onnan számította a pályáját, hogy megismerkedett Bródy Sándorral, A tanítónő szerzőjével (amúgy melegen ajánljuk a darabot az Alföldi reménybeli távozása után végre újra valódi Nemzetiben). Bródy Ady kedvenc drámaírója volt Ibsen után: „Hogy ez a lángoló zseni magyar levegőből él, az a mi szerencsénk, s a Bródy szerencsétlensége.” Elhatárolódunk, mielőtt iderohan kommentelni a Digitális Magyar Gárda.

Kell a forradalom, hogy Ady élete formát találjon

A huszonnégy éves Lukács a Huszadik Században megjelent kritikájában elsők között értekezett Ady forradalmiságáról az Új magyar líra című írásában: „Így áll előttünk a harmincéves Ady Endre, mint a legerősebben, legbiztosabban a jövőbe mutató magyar író valamennyi között. Az ő - a legmélyén - egészen időtlen lírája, mint szociális hatásaiban az egyedül számba jövő, mint az emberileg legmélyebben megrázó, mint a formailag legizgatóbban aktuális mai magyar költészet.” A forma, az minket is izgat. Már megírtuk, hogy Babitsot is méltatta.

Publikált a Nyugatban, Balázs Bélával a Renaissance-ban, az „életét a szellemnek dedikáló” művészettörténésszel, Fülep Lajossal pedig beindította a Szellemet, amellyel a magyar filozófia szellemtörténeti fordulatát akarta megvalósítani, hogy aztán 1945-ben maga törölje el. A Szellem mindössze két, ám annyira erős számot ért meg, hogy külön fejezet jár neki a magyar filozófiatörténetben.

1910-ben jött A lélek és a formák. A tiszta formát Krisztusnak, a tiszta anyagot pedig az Antikrisztusnak tartotta. Azt ne várja senki tőlünk, hogy ezt most kielégítően megmagyarázzuk, erősen gnosztikus, de az biztos, hogy elég riasztóan hangzik, és az ember elég könnyen bekattanhat, ha ezen az alapon nézz szét a rendetlen világban, mint tisztaságmániás egy összehugyozott munkásszállóban.

Formát kell adni a rendetlen anyagnak! Hát ezért ne kapjon hatalmat egy filozófus.

És Moszkvából ránkszakadt véreinkből kinek van fél-, nem, századannyi esze, mint néked?

Ha marad a tiszta tudományos pályán „legjobb esetben érdekes-excentrikus heidelbergi magántanárrá fejlődhetett volna”, ahogy életére visszatekintve állította a Megélt gondolkodásban. Lukács 1912 és 1917 között Heidelbergben működött, összebarátkozott Max Weberrel, de nem kapta meg a tanári kinevezést, hiába tűnt tuti befutónak a tanszéken a szuper ajánlásaival. Talán ha regisztrált volna Linkedlnen, több esélye lett volna.

Visszaindult Budapestre, a nagydoktorijához addig elkészült anyagait betette egy heidelbergi csomagmegőrzőbe, aztán otthagyta, többet nem foglalkozott vele. Innen került elő nem sokkal halála előtt a Heidelbergi esztétika, mikor letelt az ötven év letéti idő, és felnyitották a trezort. Aztán művészetfilozófiai világsiker lett. Anno pörgött egy ilyen krimisorozat, hogy újra megnyitnak zürichi széfeket, mindig találnak valami meghökkentőt, házipornót vagy kéziratot, aztán a svájci Fritz Wepper újra és újra nyomozni kezd, ki tette letétbe és miért.

Hazatérve Lukács a Vasárnapi Körben ült össze minden hétvégén Balázs Bélával, Hauser Arnolddal, Ritoók Emmával és Lesznai Annával nézni az Ezo TV-t: „Lukács és a Vasárnapi Körben összegyűlt barátai inkább egy új embertípus keresői voltak” – írja Pók Attila a Lukács György ifjúkori budapesti műhelyeiről írt tanulmányában. Ezért hozták létre a Szellemi Tudományok Szabadiskoláját, hogy formát adjanak a gondolkodásnak. Ez nem a Bocskai Szabadegyetem volt rovásírással és nemezeléssel. Olyanok oktattak itt, akik közül a legkisebb karriert befutó is nemzetközi hírnévig vitte Lukácstól Tolnay Károlyig.

Gyuri új nagy filozófiája a messianizmus

Az alcím nem Matolcsy gazdaságpolitikájára vonatkozik, hanem Lukács Györgyre: „Gyuri új nagy filozófiája a messianizmus. A homogén világ mint megváltási cél” – írta Balázs Béla a Naplójában, amelyet húsz éven át vezetett, naponta sok-sok oldalt teleírva, akár a Hetedik sorozatgyilkosa. Lukácsé a hét főbűnből leginkább a kevélység lehetett, különben aligha foglalkoztathatta volna rögeszmésen a megszentségesülés gondolata:

„Most oly tisztán látom, mint soha azelőtt: a szentnek előbb bűnösnek kellett lennie; csak a bűnön, a bűn elkövetésén keresztül tudja abszolút maga alá gyűrni a létet: és ugyanakkor: csak azáltal lehet Istenben, hogy azelőtt bűnben leledzett.”

A filozófus megváltás-monomániájának eredője az első világháború általa megúszott szenvedései helyett inkább magánéleti passiója lehetett: 1911-ben öngyilkos lett nagy szerelme, Seidler Irma, aztán amikor utána összeházasodott egy orosz lánnyal, Ljena Grabenkóval, az hozta magával a közös lakásba zongorista barátját, az „őrült Brúnót”, egy kibírhatatlan tagot, Lukács ekkor véste az üdvözülő kövekbe, hogy el kell viselni a szenvedést. Volt már ilyen a filozófiatörténetben: Nietzsche például a migrénje miatt kezdett el írni.

Tegyél rendet bennem, te mindig új remény

Az addig a politikától magát távol tartó filozófus-esztétának akkora fordulata volt, amikor 1918 tavaszán előadást tartott a Társadalomtudományi Társaság „hogyan rendezzük be az új Magyarországot”-típusú előadóestjén, nem függetlenül az orosz forradalomtól, mint amikor Ákos levágatta a röhejes haját az Ikon klipjében. Érdeklődve figyelt Bauer Tamás és az éppen Károlyi Mihályról könyvet író Debreczeni József.

Mi történik akkor, ha egy gondolkodó a politika világába kerül? Jászi úgy gondolta, hogy a politika az „alkalmazott etika”, ahogy a népszerű rádiós szerint a stylist az „alkalmazott buzi”. Mindent az etikának kell alárendelni. Ezzel szemben meredezik a másik végen G. Fodor Gábor mostanság mindent igazoló bolsevik logikájú Erő-mániája. Nagyjából ez a két szélső felfogás. Lukács ekkor még az elsőhöz állt közel, nem jelentkezett vendégposzttal a GFG-re, pedig ő aztán tényleg gondolkodott: úgy érvelt, hogy a politikának eszközként az intézmények megváltoztatásával az ember etikai magasabbra fejlődését kell szolgálnia.

„A morális forradalmat kell előkészíteni, melyre nagyobb szükség van, mint minden szociális forradalomra.” Az erkölcs és az etika mindenek fölött, és senkit sem lehet kényszeríteni, mert: „Minden ember tisztelni tartozik a másikat.”

A bolsevizmus mint erkölcsi probléma

Lukács György a Galilei Kör folyóiratában, a Szabadgondolat bolsevizmusról szóló különszámában írta meg legkövetkezetesebben erkölcsi kiállását, mert a szerkesztőség felkérte véleménye kifejtésére az után, hogy Moszkvából megérkezett Kun Béla és 1918. november 24-én megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. Ez a tüntetés lett A bolsevizmus mint erkölcsi probléma 1918 decemberében. „Ebben a szövegben minden benne van, és ha nincs benne, az nekünk rossz” – mondaná rá Varga Viktor.

Van egy probléma.

Igazolható-e proletárdiktatúra? Nem a pártintézetek közvélemény-kutatásai és kilóra megvett direktorok szerint, hanem erkölcsileg.

„Nem szándékunk ezen a helyen sem a bolsevizmus gyakorlati keresztülvihetőségének lehetőségeivel, sem esetleges uralomra jutásának hasznos vagy káros következményeivel foglalkozni. Eltekintve attól, hogy e sorok írója ilyen kérdések eldöntésére egyáltalában nem érzi magát illetékesnek, célszerűnek látszik egyszer, a kérdés világos feltétele kedvéért, a gyakorlati következmények megfontolásától teljesen eltekinteni: a döntés úgyis - mint minden lényeges kérdésben - erkölcsi természetű, amelynek immanens tisztázása, éppen a tiszta cselekvés szempontjából, elsőrendűen aktuális feladat.” – kezdi Lukács.

Majd így folytatja: „Az, hogy a proletariátus felszabadulása megszünteti a kapitalisztikus osztályelnyomatást, abból éppoly kevéssé következik minden osztályelnyomatás megszűnése, mint ahogy nem következett be a polgári osztály szabadságharcainak győzelmes befejezésével. A puszta szociológiai szükségszerűség síkján ez csak az osztálytagozódás megváltoztatását, a régi elnyomottak elnyomóvá való válását jelenti.”

Ahogyan a klasszikus mondja: a forradalom előtt az egyik ember elnyomta a másikat. Azóta ez pont fordítva van. A bolsevizmus mint erkölcsi problémát író Lukács szerint egy erőszakos forradalom és hatalomátvétel csak annyi változást hozna, hogy a felül és az alul lévők helyet cserélnek, és ennek erkölcsi igazolásához, hogy mostantól mi nyomunk el, több kell, mint hogy bemondjuk, az elmúlt nyolc, nyolcvan, száznyolcvan vagy nyolcszáz év.

Ha a proletárdiktatúrát „megvalósítjuk, akkor a diktatúra, a terror, az osztályelnyomatás álláspontjára kell helyezkednünk, akkor a proletariátus osztályuralmát kell az eddigi osztályuralmak helyébe tenni, abban a hitben, hogy – Belsebubbal űzve ki a Sátánt – ez az utolsó és természeténél fogva legkíméletlenebb, legleplezetlenebb osztályuralom fogja önmagát és vele minden osztályuralmat megsemmisíteni.”

Ezután bízni kéne, hogy majd épp ez az utolsó legvégső és legkíméletlenebb osztályelnyomás fogja majd leépíteni magát, hogy eljöhessen az osztálynélküli társadalom földi paradicsomja. Hát, ennél még a Borsban közzétett pénisznagyobbító hirdetések is több garanciát ígérnek.

„Lehet-e a jót rossz eszközökkel, a szabadságot az elnyomatás útján elérni; létrejöhet-e egy új világrend, ha létrehozásának eszközei csak technikailag különböznek a régi rend joggal utált és megvetett eszközeitől?”

Ha mégis igennel válaszolunk: „Akkor a rosszat mint rosszat, az elnyomatást mint elnyomatást, az osztályuralmat mint osztályuralmat kell vállalni. És hinni kell - és ez az igazi credo quia absurdum est -, hogy az elnyomatásból nem ismét az elnyomottak küzdelme az uralomért (egy új elnyomatás lehetőségéért) fog következni - és így tovább céltalan és értelmetlen örök küzdelmek végtelen sora -, hanem az elnyomatásnak önmagát megsemmisítése. (…) Hit kérdése (..), mint minden erkölcsi kérdés.”

„Megvallom: én ezt nem hiszem. Mert nem hiszem azt, hogy több hit kell a bolsevik döntés >>hirtelen hőstettéhez<<, mint a demokrácia vállalásának lassú, szemre nem heroikus, de mélyen felelősségteljes, lelket megőrlő, hosszadalmas és tanító küzdelméhez.”

„Ismétlem: a bolsevizmus azon a metafizikai föltevésen alapul, hogy a rosszból jó származhatik, hogy lehetséges, mint Razumihin mondja a Bűn és bűnhődés-ben: az igazsághoz keresztülhazudni magunkat. E sorok írója nem képes ezt a hitet osztani, és ezért feloldhatatlan erkölcsi dilemmát lát a bolsevik állásfoglalás gyökerében, míg a demokrácia – hite szerint – csak emberfeletti lemondást és önfeláldozást követel azoktól, akik tudatosan és becsületesen végig akarják csinálni. De ez, ha talán emberfeletti erőt igényel is, nem lényegében megoldhatatlan kérdés, mint a bolsevizmus erkölcsi problémája.”

Itt bűn és erény csak képregény, segíts megmaradnom, te igazi, tiszta fény

Jobban tette volna, ha ekkor abbahagyja, mint David Fincher a Hetedik után. De kísértet járta be Európát, és a bolsevizmus lett Lukács György Tyler Durdenje.

Talán még újra megpróbálta a heidelbergi tutit, és mire kinyomták A bolsevizmus mint erkölcsi problémát, megint visszautasították. A sértett büszkeség elég sokfelé viheti az emberfiát. Vagy jelenése lehetett, mint Steven Seagalnak, mikor a verekedős filmjeibe beemelte a környezetvédelmet. Lukács 1918 decemberének végén bejelentkezett a Kommunisták Magyarországi Pártjánál, a bankár fia talán így akarta végleg leküzdeni a szerinte "a polgár lényegét adó nevetségességet". Felvételét Révai József és Sinkó Ervin ellenezte, Kun Béla és Szamuely Tibor határozottan támogatta, és 1919 elején, immáron a proletárdiktatúra mellett hitet téve, megírta a Taktika és etikát.

„Tehát mindenki, aki a jelen pillanatban a kommunizmus mellett dönt, etikailag kötelezve van minden emberéletért, mely az érte vívott harcban elpusztul, olyan egyéni felelősséget viselni, mintha ő ölte volna meg valamennyit. Viszont mindenkinek, aki az ellenkező oldalhoz csatlakozik, a kapitalizmus további fennállásáért, a biztosan eljövendő új imperialista revansháborúk okozta pusztulásért, nemzetiségek és osztályok további elnyomatásáért stb. kell ugyanezt az egyéni felelősséget éreznie. Etikailag senki sem bújhat ki a felelősség alól azzal, hogy ő csak egyes ember, akin nem múlik a világ sorsa.”

„És ha Isten közém és a nekem rendelt tett közé a bűnt helyezte volna – ki vagyok én, hogy ez alól magamat kivonhatnám?” – tette fel a gyilkosságot is legitimáló végső kérdést Lukács, és ettől kezdve már csak válaszai voltak. „A kultúra cél, a politika eszköz” – hirdette népbiztosként a mindig új reményt.

Saul Bellow szerint „az értelem kincsestárából sok mindet az illúzió szolgálatába lehet állítani, ha az emberben mély az illúzió iránti szükséglet”. Lukács György végül úgy gondolta, hogy a vörös terror a kisebbik rossz, és összességében csak kevesebb áldozatot követelhet, mint a kapitalizmus további fennállása. De az is megeshet, hogy csak oldalanként kapott négyszázhetvenezer koronát. Az is már a földi paradicsom.

„Krokodilbőröddel, nyúlszíveddel, nagy állásoddal, európai híreddel, befolyásoddal s főként jellemeddel, szalonképessé tetted az alávalóságot” – írta Faludy.

Persze, meglehet, az egész megváltásbuli arra ment ki, hogy kipakolják a jegybankot.