Moór Éva és Papp Réka Kinga 2007. július 14-ére, az első szimbolikus melegesküvőre invitálta a sajtót, ám később kiderült, hogy a meghívottak "csak" egy politikai, emberi jogi demonstrációt láttak

Kurucz Árpád

2009. július elsején életbelépett az a törvény, amely homoszexuálisok számára is engedélyezi a bejegyzett élettársi kapcsolatot. Ennek apropóján Takács Mari filmrendezővel beszélgettem.

- Miért fontos egy leszbikus számára a bejegyzett élettársi kapcsolat?

- Jó, hogy van, mert egyrészt összetartozást ad, másrészt bizonyos kérdéseket jogilag szabályoz. A bejegyzett élettársi kapcsolat révén már lehet örökölni, és a „vagyonmegosztás" is leegyszerűsödik. De annak ellenére, hogy megszületett a törvény, a meleg párok örökbefogadásához még mindig nincs szabály. Jelenleg csak házaspár, vagy egyedülálló személy fogadhat örökbe gyereket. Ha én együtt élek egy csajjal, le kell tagadnom, azt kell mondanom, hogy egyedül élek. Örökbefogadás előtt nem létesíthetek bejegyzett élettársi kapcsolatot, miközben nyilván a párommal együtt szeretnék gyereket. Ha velem - egyedülálló anyaként - történik valami, akkor a másik nevelőanyának jogilag semmi köze nincs a gyerekhez.

- Hogyan indultak el nálunk a meleg mozgalmak?

- A 60-as években volt néhány ismert presszó, bár ahová lejártak a meleg pasik. Állandóan zaklatták őket a rendőrök, megalázták, ellenőrizték, zsarolták őket. Ezt megunván kezdtek el mozgolódni, követelték a jogaikat, és azt, hogy szabadon élhessék meg szexualitásukat. Magyarországon az első homoszexuális egyesületet, a Homéroszt, férfiak alapították. Odacsapódott egy-két nő, de alapvetően férfi szubkultúra volt. A Homérosz után alakult meg a Háttér Társaság a Melegekért, ami a mai napig létezik, ez már vegyes szervezet lett. A kilencvenes években már tíz meleg bár működött, ahová főként férfiak jártak, nők alig. Igaz, ha egy nő megtalálja a partnerét, akkor elkezdik otthon élni az életüket, nem kell sehová beülniük. Mivel a férfiak nem csak tartós, hanem alkalmi szexuális kapcsolatot is keresnek, ezért a férfi helyek mindig is jól mentek. A női tér viszont hiányzott. Régebben egyetlen hely akadt, a „Bárcsak" a Nyugati mellett, de megszűnt, nem tudta eltartani magát. Jelenleg sincs női meleg bár.

1982-ben mutatták be Makk Károly rendezésében a Galgóczi Erzsébet regénye alapján készült „Egymásra nézve" című játékfilmet. Itthon az egyetlen ilyen témájú film volt, ismerek olyan nőt, aki negyvenszer megnézte, sőt volt, hogy bevágott előtte egy felest és a vége előtt kijött, mert szomorú a történet befejezése, és azt nem akarta látni. Ez volt az egyetlen kulturális jelenség, amivel akkor azonosulni lehetett. Aztán a nők is felbátorodtak, és a kilencvenes évek közepén létrejött a Labrisz Leszbikus egyesület.

- Leforgattad az első dokumentumfilmet, amelyben 8-10 szereplő élettörténetén keresztül a hazai leszbikusság történetét is megmutatod. Szerinted miért van szükség egy ilyen filmre?

- Alapvetően vizuális kultúrában élünk, és mert érdekel a múlt, ráadásul az egyesületünk dokumentálja ezt a szubkultúrát. Történeteink olyan színt adnak a világhoz, amelyet eddig elhallgattak, és ettől izgalmasabb, sokrétűbb a kép. A néző kap valami erőset. Filmként ráadásul sokkal több emberhez eljuthat, milyen volt az élete ezeknek a nőknek az ötvenes-hatvanas-hetvenes években. Remélem, adják majd tévében, így láthatják azok is, akik nem járnak art mozikba. Aztán vagy végignézik, vagy elkapcsolnak, de ezeknek a középkorú és idős nőknek a történeteit meg kell örökíteni. Volt, akivel még beszéltem a film előkészítésekor, mire forgatni kezdtünk, már meghalt.
A közös múltunknak olyan aspektusát dolgozzuk fel, amit eddig senki nem dokumentált. Ez a film nem a leszbikusságról általában beszél, hanem azokról az emberekről szól, akiknek a sztorijaiba mélyebben beleásunk. Találtunk nyolc-tíz olyan nőt, aki elég bátor ahhoz, hogy tudjon erről beszélni. Mert érzik, hogy erről beszélni kell, és hitelessé kell tenni azáltal, hogy a megismert asszonyok őszintén vállalják az életüket. És fontosnak érzik, hogy el is mondják, félni ugyanis nem szabad. Ez egyfajta misszionárius tevékenység.
Sok emberi momentum van a filmben, amivel a néző azonosulhat, hiszen ugyanazokat a nehézségeket éljük meg, csak más szempontból. Például a gyerekednek miként mondod el, hogy beleszerettél egy másik férfiba, mostantól nem az apjával élsz, hanem Jóskával, mert ő a szeretőm. Hasonló dilemmák.
A legidősebb szereplőnk a forradalom alatt tizenhat évesen egy légópincében ül és azon gondolkodik, hogy el kell jutnia Edithez, mert meg kell mondania, hogy szereti. Editnek, aki addig nem is tudta, hogy szerelmes belé. Találkoznak és Edit a vallomás után belgyógyászhoz, majd később a Lipótra küldi, hátha tudnak rajta segíteni.

- Könnyen megtaláltátok a szereplőket?

- A Magyar Narancsban fel tudtuk adni az inkriminált hirdetést, ott felvették, de senki nem jelentkezett. Rájöttünk, hogy kívülállóként ezt a filmet nem lehet megcsinálni, mert ezek a nők felém, a személyes ismerősük iránt vannak bizalommal. Ez az én hitelességem is. Amikor az egyik szereplőnk megtudta, hogy az operatőr heteroszexuális, azt kérdezte, ő vajon hogy fogja mindezt megérteni? El kellett fogadtatnom vele, hogy bízzon benne.
Aztán forgatni akartunk egy lánnyal, aki egy néhány száz lelkes faluban él a barátnőjével. Ő azt mondta, hogy él a falujukban két gárdista, és mi lesz, ha meglátják a tévében? És ugyan tudják a faluban, hogy ők társak, de attól tartanak, amint meg is mutatják magukat mint leszbikusok, azzal támadási felületet adnak a külvilágnak. Amíg ezt ki nem nyilvánítva ott élnek, addig nincs konfrontáció, de ezzel átlépnének bizonyos határokat, amelyek vidéken egészen máshol vannak.

Leszbikusok, homoszekszuálisok és transzszexuálisok diszkrimináció-ellenes tüntetése Párizsban, 2005.
NOL-archív - Krumpli Béla - A nyilvános bemutatás esetleg agressziót válthat ki a meleg közösség tagjai ellen, ahogyan a meleg felvonuláson is tapasztaltuk. Ettől nem tartasz?

- A parádé, az parádé, ahol jól érzik magukat a népek, miért ne férne bele ez is? A túlzások, a kifestett, félmeztelen pasik persze sok embernél kiverik a biztosítékot, de ez a kultúra erősödik, a felvonulás ennek a folyamatnak része. A meleg társadalom szubkultúrája a rendszerváltás óta folyamatosan erősödik, létrejöttek egyesületek, helyek és körök.
A film is valahogy így keletkezett, amelynek egy demokratikus társadalomban helye van. Ráadásul hitelesen, mert ez nem bulvár, hanem erős megélések, történetek, identitáskeresések, és ha valaki csak azt akarja benne látni, hogy fúj, a buzik már megint mutogatni akarják magukat, akkor az úgyis azt látja meg benne. Ha valaki nyitottabb és észreveszi, hogy a filmben emberi történetek vannak, amelyekhez csatlakozni lehet akár érzelmileg, akár intellektuálisan - akkor valami megfogta a nézőt. Az emberek sztereotípiákban gondolkodnak. „Menjenek haza és csinálják otthon" - mondják gyakran a toleránsabbak is. Ezeket sztereotípiákat rombolhatja ez a film.

- Az ismert emberek coming outja segíthet a sztereotípiák megszűnésében?

- Ha egy „celeb" kiállna, sokat segítene, mert ők már elfogadottak a társadalom számára, és talán így rombolhatnák a sztereotípiát. A főiskolán csináltam két meleg témájú filmet, mire azt mondta az osztályfőnök, hogy hagyjam abba, mert beskatulyáznak. Így lesz ezzel a filmmel is. Nem azt mondják majd, hogy jó rendező vagyok, hanem azt, hogy ott az egy leszbikus rendező. Ha a második generációba születek, és túl vagyok a sztereotípiákon, akkor talán nekem sem ez volna a legfontosabb. Csinálnék természetfilmet, mert az is nagyon érdekel. De a következő filmem másról fog szólni, a Csíksomlyói Babba Mária kultuszt szeretném megmutatni. Az is női téma, ebben hasonlítanak.

Kapcsolódó cikkek: Boldog Gay Pride felvonulást Magyarország! | Újjáalakultak a tojásdobálók | Szenegálban elfogadásukért harcolnak a melegek | Washingtonban is házasodhatnak a melegek | Akarok-e férjhez menni - II.