Kék fény helyett Kék Pont (1. rész)

Lehet máshogyan kezelni a drogfogyasztókat: humánusabban, elfogadóbban, mégis eredményesebben. Soha nem lesz szermentes a világ, ahogy soha nem is volt az. Ám léteznek emberek, akik megpróbálnak javítani a kábítószeresek életminőségén, megpróbálják élhetőbbé tenni életüket.

Kék fény helyett Kék Pont (2. rész)

Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia, tűcsere program. Szemben üvegablak, rajta nyílás. Egy férfi hajol közelebb az üveg másik feléről. „Szia! Mondd a neved! Hoztál vissza?”

Harcoljunk az illegális drogkereskedelem ellen!

Az ENSZ 1987-ben meghozott döntése szerint június 26-át Kábítószer-ellenes Világnapként tartjuk számon. Az idei év témája az illegális drogkereskedelem elleni harc.

Legalizálj!

A több évtizedes múltra visszatekintő New Scientist nemzetközi tudományos ismeretterjesztő folyóirat “Egy jobb világ vázlata” címmel jelentette meg 10 világjobbító ötletét. Némi meglepetésre a lista második helyén a droglegalizáció szerepel. A kérdés kézenfekvő: a tiltás visszaszorítja a drogfogyasztást? Noha szeretjük magunkat abban ringatni, hogy igen, a tapasztalatok és a statisztikák szerint azonban ez nem igaz.

Újabb veszélyes drog az illegális laborokból

Legalább öt év árulják az interneten a Spice, magyarul „fűszer" nevű szintetikus kábítószert - írja a francia Libération.

 

Drogos csecsemők?

A nyolc hónapos terhes Erzsébet intravénás heroinfogyasztó. A korábban táncosnőként dolgozó nő úgy tervezi, szülés után pár héttel visszamegy dolgozni. Párja pék, de nem dolgozik. Az asszony élettársával egy légópincében lakik, lakásra esélyük sincs, túl sokan várnak szociális bérlakásra. Az anyai nagypapa hajléktalan, a nagymama nem akarja őket látni. Erzsébet azért vállalta a babát, mert abban bízik, így könnyebben juthatnak lakáshoz.

A helyi gyerekvédelmi szakemberek attól tartanak, hogy Erzsébetet „belőtt” állapotban éri a szülés és így nem fog tudni segítséget kérni. Az a lehetőség azonban szóba sem jöhet, hogy feljelentsék illegális szerhasználatért és így kerülne be az ellátórendszerbe. Véleményük szerint ez a megoldás etikailag nem vállalható. A hazai börtönökben ugyanis nem elérhető a metadon kezelés, így az asszonynál komoly megvonási tünetek jelentkezhetnének, amire nem biztos hogy a börtönorvos fel van készülve.

Mi lesz Erzsébet és gyermeke sorsa? Senki sem tudja. Most úgy tűnik, a baba a kórházból a nagymamához kerül - ha vállalja -, vagy nevelőszülőkhöz.

A Hepatitis C az igazi veszély

Évente körülbelül 150-200 gyerek születik kábítószerfüggő anyától, ám a magas látencia miatt a probléma valós súlyát csak becsülni lehet. Eddigi kutatási eredmények szerint az illegális drogok közül csak a kokain okoz károsodást a babánál. Egyes kutatók szerint azonban a marihuána a későbbiekben tanulási és viselkedési zavarokat okozhat, a kérdésben azonban nincs egységes álláspont.

- Nem a heroin a fő veszélyforrás, sokkal inkább a Hepatitis C fertőzés, a spontán vetélés és a koraszülés lehetősége – mondja Dr. Csorba József pszichiáter-addiktológus. A baba ugyan nem lesz drogfüggő, ám olyan komoly elvonási tünetek gyötörhetik, mint például a hasmenés vagy epileptikus görcsök.

- A koraszülés nem annyira jellemző, annál gyakoribbak viszont a központi idegrendszer sérülései – mondja Dr. Nobilis András, a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika neonatológusa. Az orvos az első trimeszterben történő drogfogyasztást találja a legveszélyesebbnek, ezután már viszonylag kicsi a szervi károsodás veszélye. Mivel azonban a kábítószerek a menstruációs ciklusra is hatással vannak, a terhesség korai tünetei ráadásul összetéveszthetőek a megvonási tünetekkel, gyakran ki sem derül, mikor esett teherbe az édesanya.

Mivel a nőgyógyászok nagy része nincs felkészülve a drogfogyasztó kismamák terhesgondozására, így ők  általában újszülött intenzív ellátást is nyújtó centrumokba kerülnek. Az esetek többségében a fő kérdés az: mi történik a csecsemővel a szülés után?

Mi lesz a gyerekkel?

A szakembereknek elvileg a családban tartás lenne kötelessége, és a rossz szociális helyzet nem lehet indok a gyermek elvételére – bár erre jócskán akad példa. Az esetek többségében a kórház jelzi a gyermekjóléti szolgálat felé az esetleges veszélyeztetettséget, ők felmérik a körülményeket, majd ez alapján döntenek arról, hogy a baba hazakerülhet-e, vagy ideiglenesen máshol helyezik  el.

A II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára körülbelül kéthavonta kerül be drogfogyasztó anya és babája. Nobilis doktor szerint, ha felmerül a drogfüggőség gyanúja, akkor a közelükben található Pszichiátriai Klinikától kérnek segítséget. Ma ugyanis nincs olyan intézmény Magyarországon, ahol droghasználó anyát fogadnának a gyermekével együtt.

Azt hihetnénk, hogy a kábítószer-használó – ezen belül is az úgynevezett kemény drogokat fogyasztó - anyák gyermekei vannak a legnagyobb veszélyben, pedig az alkoholproblémákkal küszködők sokkal többen vannak. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ezek a gyermekek jóval nagyobb kockázatnak, károsodásnak vannak kitéve. Gyakran csökkent az intelligenciájuk, speciális arcformájuk van, lassabban növekednek, hiperaktívak, vagy éppen tanulási zavarokkal küszködnek.

Józan Babák csoportja

2006-óta működik egy olyan anonim közösség, amely a terhesség alatt legális vagy illegális szert használó anyáknak nyújt segítséget. A Józan Babák önsegítő csoportja abszolút hiánypótló, hiszen a szerhasználó anyák rendszerint sehova sem tudnak fordulni a problémáikkal. Az érintettek arról számolnak be, hogy lekezelően bánnak velük, tanácsot viszont nem kapnak, hová fordulhatnának. A „tanácsadás” rendszerint annyiban merül ki: „Vetesse el a babát, abból baj nem lehet”.

A Józan Babák csoportja és a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány szakmai stábja információval és kapcsolatok szervezésével próbálja segíteni a szerhasználó kismamákat az egészségügyi ellátórendszerbe. Az Erzsébethez hasonló, heroinfüggő kismamáknak például nem kell kivárniuk a több hónapos várólistát, hiszen a krízishelyzetre való tekintettel azonnal részt vehetnek metadon-kezelésen. Az opiátot helyettesítő anyag speciális centrumokban érhető csak el, mindössze nyolc helyen az országban. Így vannak olyan vakfoltok az országban, ahol egyáltalán nem elérhető a kezelés, ilyen például Győr és Sopron környéke. Az amúgy hézagos ellátási rendszer kiépítését pedig csak nehezítik a finanszírozási problémák. 

Jelenleg körülbelül 750 ember vesz részt fenntartó metadon kezelésen, de a gyógyszerre várók száma ennek többszöröse.

Megoldás a kényszergyógykezelés?

A főváros XI. kerületében működő gyermekjóléti szolgálat tanácskozásán nemrégiben azt kezdeményezték, hogy az Erzsébethez hasonló, kábítószerfüggő anyák esetén lehetőség legyen kényszergyógykezelés bevezetésére, valamint úgynevezett méhgondnok kirendelésére. Véleményük szerint ha a gyermekét váró édesanya súlyosan veszélyezteti a még meg nem született gyermeke életét, szükséges lenne úgynevezett méhmagzat gondnok kirendelésére. A szakemberek véleménye azonban nem egységes a kérdésben.

- Nem jelent megoldást a kényszergyógykezelés, hisz alacsony hatékonyságú és magas a visszaesők száma, ráadásul nem az alapproblémára fókuszál – mondja Oberth József, a MEJOK elnöke. Félő, hogy a kényszergyógykezelés bevezetése még inkább elriasztaná a terhesgondozástól vagy egyéb szolgáltatásoktól az amúgy is rossz tapasztalatokkal rendelkező szerhasználó kismamákat. Így csak még inkább elkerülnék a „hivatalos” kapcsolatokat. A kényszergyógykezelés bevezetése tehát azzal a veszéllyel járhat, hogy a rászorulók még kevesebb eséllyel kérnének és kapnának segítséget. A szakember szerint így annak kilátásba helyezése inkább kontraproduktív lépés lenne.

Kis magyar állampolgár - újszülött a veszprémi kórházban
Kis magyar állampolgár - újszülött a veszprémi kórházban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.