
SXC - -
Rossz nyelvek szerint a vegetáriánus szó a sziú indiánoktól ered, jelentése: "rossz vadász". Kezdjük a végén és a húsevők indoklásával: mi van a húsban, ami a növényben nincs? Leginkább néhány, a növényi fehérjékből hiányzó aminosav, könnyen felszívódó vas, a B12-vitamin és a kalcium az, amit az állati táplálékból könynyen és gyorsan be tudunk szerezni. Evolúciós szempontból tehát a húsevés hatékony eszköz volt az életadó energia- és fehérjeforrás kiaknázására, különösen a kedvezőtlen klímaváltozások ínséges időiben, amikortól a homo sapiens nyomai fellelhetők a Földön. Ezzel együtt érdemes tudni, hogy az emberszabású főemlősök nagyrészt, a gorillák pedig kizárólag vegetáriánus diétán élnek - meleg éghajlaton.
Klíma és erőszak
A földi élet furcsa fintora: annak idején a jégkorszak késztette túlélő húsevésre az emberi fajt, most pedig a globális klímaváltozás tereli a vegetarianizmus irányába. Hatmilliárd húsevőt ugyanis nem tud eltartani a Föld. Az állattartás óriási területeket igényel, a hatékonysága töredéke a növényi táplálékénak, és mindennél jobban szennyezi a környezetet - másfélszer annyi káros anyagot bocsát ki, mint a közlekedés! Lassan az etikai szempontokat is felülírja a gazdasági kényszer.
Mindezzel együtt a klíma a vegetarianizmus legfontosabb tényezője. Nem véletlen, hogy a legkorábbi források a tisztán növényi alapú táplálkozás hagyományát India és az ókori Görögország területén jegyezték fel, ahol egész évben kedvezőek a viszonyok a növénytermesztés számára. India, ahol egyes államokban a lakosság többsége évezredek óta nem eszik húst, máig meghatározó inspiráció a vegetáriánusok és a dietetikusok számára. A húsevés elvetése mögött elsősorban etikai megfontolások állnak. Az erőszakmentesség (ahimsa) elve összefonódik a lélekvándorlás gondolatával mind a brahmanizmusban, mind a Pitagorasz által is vallott orfikus filozófiában. Ez a szemlélet ma is sokakat ihlet növényi táplálkozásra, bár a nyugati kultúrában a vegetáriánusok jelentős része egészségi, élettani szempontokkal indokolja átmeneti vagy életre szóló döntését, hogy lemond a húsról.
Egészség
Az ember képes megemészteni az állati táplálékot, de éppígy képes hosszú életet élni nélküle. Sőt. A húsevők sok szempontból a könnyebb, viszont a statisztikák szerint várhatóan rövidebb utat választják a szükséges napi táplálék megszerzésére. Azok a bizonyos hiányzó anyagok, amikre a vegetarianizmus bírálói utalnak, kivétel nélkül megszerezhetők növényi alapanyagokból, csak több odafigyeléssel és tudatosabb diétával. A növényi táplálék alig szegényebb fehérjében, viszont a civilizációs betegségek nagy részét a húsfogyasztásból adódó túlzott zsír- és fehérjebevitel okozza.
Az állati fehérjékben lévő nyolc esszenciális aminosavat a szervezet valóban nem tudja előállítani. Ezek állati táplálékból - hús, tojás, tejtermék - gond nélkül beszerezhetők, az ovo-lakto vegetáriánusoknak ez nem gond. A szigorúan csak növényt fogyasztó vegánoknak viszont nem árt tudni: kizárólag a szója, a kendermag, a hajdina, az amaránt és a quinoa tartalmazza ezeket. Könnyebb megoldás a fehérjeforrásokat kombinálni. Például a csicseriborsóból készült humusz és a teljes kiőrlésű kenyér vagy a barna rizs és a babfélék együtt fogyasztva kellő aminosavforrást biztosítanak.

SXC - -
Az óvatos és tudatos vegetáriánus tehát abból indul ki, hogy mit kell feltétlenül tartalmaznia az étrendjének. Minden egyéb csak a javára lehet, mert a gyümölcsök, zöldségek és gabonafélék nem tartalmaznak koleszterint, de alacsony a kalóriaértékük, magas a rosttartalmuk, és tele vannak ásványi anyagokkal, vitaminokkal és életfontosságú fitokomponensekkel. Ez utóbbiak - a flavonoidok, karotinoidok, polifenolok - adják az étel ízét és színét, illetve védik a növény sejtjeit a vírusok, gombák, baktériumok támadásától. Ezt a hatásukat részben sütve-főzve is megőrzik, így védik az érrendszert és harmonizálják az anyagcserét. Ennek köszönhető, hogy a növényi táplálékkal élőknél jóval kisebb a keringési betegség, a daganat és a cukorbaj kockázata.
A zöldségek királyai pedig azok, melyekben sok fitokomponens található: a cékla, brokkoli, répa és minden levélzöldség.
Nyerskoszt
Vízválasztó a vegetáriánusok táborán belül, hogy esznek-e bármit, ami állati eredetű, illetve hogy mennyire dolgozzák fel az alapanyagokat. A kemény vonalas vegánok a tojást és a tejet is száműzték étrendjükből, és igyekeznek minél több nyers ételt fogyasztani. Lelkük rajta, de a kutatások szerint ez nem feltétlenül a legegészségesebb megoldás. Számos tápanyag csak főzéssel válik emészthetővé, például a vegák számára fontos fehérjeforrást jelentő gabonák és hüvelyesek. A répa hatóanyagai is zsírokkal együtt hasznosulnak leginkább. Ideális aránynak az tűnik, ha étrendünk egyharmada nyers, kétharmada főtt étel. A nyers ételeket is érdemes megfelelő módon emészthetővé tenni: a zöldségeket reszeléssel, a salátákat dreszszingekkel, citromlével, olajokkal, fűszerekkel. Az olajos magvak nagyon fontosak, de csak jól megrágva, őrölve, beáztatva hasznosulnak kellőképpen. >>>
Például télen teljes értékű, melegítő étel a tejben forralt mandula.
Ráadásul klíma- és évszakfüggő, hogy mikor mi tesz a legjobbat a szervezetnek. Nyáron ehetünk több salátát, mivel friss és szezonális, és hűtő hatású. Éppen ezért télen csak visszafogottan javasolt, ilyenkor gabonakásák, olajos magvak ajánlottak, kivált reggelire, vitaminforrásnak inkább a gyümölcsök és a savanyított zöldségek. Kevesen tudják, hogy a nyers ételek, kivált a magok és a müzlifélék gabonája könnyen allergiát okozhat, és csak jól beáztatva emészthető rendesen.
Aki próbálta, tudja: Magyarországon kifejezetten nehéz vegának lenni. Az éttermek kínálata kimerül a rántott sajtban, a reform-biosalátázók pedig vagy magyaros ízekre hangszerelik a zöldkosztot - gabonakolbász és szejtán kotlett -, vagy életidegen, ízetlen kitalációkat kínálnak - hajdinarakottas maradék zöldségekkel. Hagyományosan néhány paraszti étel készül csak zöldségből, azokat érdemes feleleveníteni. Ahogy egy piaci őstermelő néni mondta bölcsen: "régen a legények paszulyt s lencsét ettek, ha kapálni mentek; tyúkot csak ünnepnap vágtunk". Ki eszik ma már rendszeresen főzeléket, puliszkát, szilvaciberét, köménymagos vagy tejlevest? Pedig nem ártana.
Test és vér
Legjobban akkor járunk, ha kipróbált recepteket követünk. Erre jó támpont az indiai konyha, melynek fogásait több ezer éve, tapasztalati úton fejlesztették ki, az ájurvéda orvoslás szabályai alapján. E szerint az egészség alapja a helyes, lehetőleg növényi táplálék, amelyet a testtípusunkhoz kell igazítani, figyelembe véve az ízek és alapanyagok helyes kombinációját. Például ne együnk banánt kenyérrel vagy tejjel, húst tejjel vagy babbal, ne forraljuk a mézet. Sovány testtípusúak inkább olajos és melegítő ételeket egyenek, nehéz, testes típusúak tartózkodjanak a tejtermékektől, aki könnyen izzad, ne egyen paradicsomot és erős paprikát. Az indiai ételekben tökéletes arányban kombinálódnak a hüvelyesek, a gabonafélék, a zöldségek és a fűszerek.
Egy másik rendszer, az ABO-diéta vércsoportunk szerint tanácsol egészséges étrendet. Eszerint az A vércsoportúaknak a leginkább ajánlott a vegetáriánus koszt, sok gabonával, míg a B-sek ehetnek több tejterméket, a 0 vércsoportúak pedig mindenkinél jobban emésztik a húst. Az AB? Ők a legújabb vércsoport, még gyorsétterembe is járhatnak, de egy kis vega böjt néha nekik sem árt. o
Hiánypótlás
A tipikus vega hiánybetegségek könnyen megelőzhetők. Legfontosabb pótolni a B12-vitamint, a kalciumot és a vasat - tudatos fehérjekombinációkkal (kukorica és szója, rizs és borsó), tejtermékekkel és olajos magvakkal. A hüvelyesek nehezítik a vas felszívódását, erre legjobb a mák, aszalt szilva, vörös bogyók és gyümölcsök, sárgabarack, sütőtök, spenót, sóska, kapor, petrezselyem, zeller és a vörös káposzta.
Tartsuk be az élelmiszer-piramist: mennyiségileg legyen legtöbb a gabona, aztán hüvelyesek, zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, magvak, és ha nagyon nem tudunk lemondani róla, akkor tojás, halak és fehér húsok ritkán és kis mennyiségben.
Híres vegetáriánusok:
Leonardo da Vinci
G. B. Shaw
Franz Kafka
Yehudi Menuhin
Albert Schweitzer
Adolf Hitler
Mahatma Gandhi
Martina Navratilova
Paul McCartney
Ringo Starr
Jim Carrey
Paris Hilton
Liv Tyler
Chelsea Clinton
Kőbán Rita
Vegaszótár
Ovo-lakto vegetáriánus: aki tojást és/vagy tejterméket is fogyaszt
Vegán: aki szigorúan csak növényi eredetű táplálékot vesz magához
Peszkateriánus: a magukat vegának vallók többsége ilyen: húst nem, de halat esznek
"A legtöbb, mit ember tehet a Föld jövőjéért, hogy vegetáriánussá válik" (Albert Einstein)
Az EU húsfogyasztásának szükséges takarmány az unió alapterületénél hétszer területet igényel.
Egy kilogramm marhahús előállításának mérlege: autózás károsanyag-kibocsátása és családi ház egynapi villanyszámlája.
|