Fotó: Getty Images

A többiről James Schamus író-producer és Ang Lee rendező számol be Taking Woodstock című új filmjükben, amely a cannes-i bemutatkozás után, a fesztivál évfordulóján kerül az amerikai mozikba. Cannes-ban adott exkluzív interjút a Népszabadságnak Schamus és Lee.

- Mr. Lee, milyen oka lehetett, hogy ön, egy kínai, rendezte ezt a filmet, és nem valamelyik amerikai kollégája.

- Mert a véletlen nagy úr! Az Ellenséges vágyak című filmem amerikai premierje kapcsán 2007. október 5-én meghívtak egy San Franciscó-i tévéműsorba. Míg a soromra vártam, beszédbe elegyedtem egy úriemberrel, aki az éppen akkor megjelent könyvét mutatta be a műsorban. Egykönyves szerző volt, emlékeit írta meg arról, hogyan keletkezett a woodstocki fesztivál. Ömlött belőle a szó, a végén a kezembe nyomott egy példányt. Normális esetben az irodám sarkában lévő kupacban végzik az így kapott könyvek, de ez most valahogy nem hagyott nyugodni. Talán mert több mint tíz évvel ezelőtt már beletapicskoltam a témába a Jégvihar című filmemmel, amely tulajdonképpen a Woodstock utáni kijózanodásról szólt, és ezt valahogy nem zártam le magamban. Ráadásul az utóbbi években két nehéz drámát rendeztem zsinórban, fájt a fogam valami könnyebbre, lazábbra. Elolvastam Tiber könyvét, és odaadtam James Schamusnak azzal a nem titkolt szándékkal, hátha ráharap, nemcsak mint író, hanem mint a Focus Features elnöke is. Mert mégiscsak más stabil forgalmazóval és egy kicsit több pénzzel a hátam mögött, mint teljesen független produkcióban küszködni és imádkozni, hátha beesik egy forgalmazó.

- Ha jól számolom, kiskamasz volt 1969-ben. Jelentett önnek egyáltalán valamit akkor Tajvanon Woodstock?

- Amennyit adtak róla, azt a tajpeji tévében láttam, és elképedtem a sok torzonborz alaktól, ahogy tépik a gitárt. Megvadult hippi csürhe, ijesztő, idegen, kiszámíthatatlan energia! Ne felejtse el, a hidegháború és a vietnami háború kellős közepén voltunk, ráadásul mélyen konzervatív családban nőttem fel. Nap mint nap imádkoztunk az amerikaiakért, akik megvédenek minket és a szabad világot. Nekem még a legenyhébb háborúellenes szlogen is a bőrömre ment. Féltettem az amerikaiakat és persze magamat, minden tévéhíradón az öklömet rágtam, és elért ugyan a rock and roll, de a szövegét se akkor, se azóta nem értettem. Furcsa módon, amennyire rettegtem ettől a földindulástól, valahol mégis ráéreztem, hogy ártatlanságból, szeretetből és békevágyból fakad, és kicsit elbizonytalanodtam: lehet, hogy nem minden amerikai megy egy kaptafára?

Ang Lee
REUTERS - Vincent Kessler - Mr. Schamus, ön akkoriban New Yorkban élt, de kétlem, hogy a szülei tízéves létére elengedték Woodstockba. Tehát közvetlen emlékei ugyanúgy nincsenek, mint a mai amerikai mozilátogatók derékhadának. Kinek szánta a Taking Woodstockot?

- Ezen az alapon vámpírfilmeket se lenne szabad gyártani, mert ki emlékszik ma már vámpírokra, ha léteztek egyáltalán? Cannes-ban mindenkinek csöpögött értünk a nyála, főleg az ötvenen túliaknak. Aki tudja, mi volt Woodstock, annak kiolthatatlan ez a szerelem. A mai középnemzedék csak a nővérétől meg a bátyjától hallott róla, de ahogy kamaszodott, úgy vágyott egyre jobban San Franciscóba, a szabadság Mekkájába. Forgalmazói szempontból nekünk a nyolcvanas évek generációja a szürke tömeg, de őket már a trailer is megfogja, mert érzik azt a masszív felhajtó energiát, amit Woodstock jelentett.

- Az elvesztett szabadságot?

- Inkább úgy fogalmaznék, azt a progresszív szellemiséget, amit San Francisco átmentett a hatvanas évekből a hetvenesekbe. Szabadság? Ezzel a kifejezéssel nagyon óvatosan bánnék. Az utóbbi tíz évben teljesen elszabadult a liberális piackereskedelem, de aki ezt szabadságnak éli meg, csak azt nem veszi észre, hogy egyre jobban a márkák fogságába kerültünk. Woodstock és az a korszak azért ejtette rabul a világot, mert őszintén és nagy ívben fütyült a piacgazdaságra. Egy trikón se volt felirat. Ma a legnagyobb ellentmondás a globalizált kultúra, mely elviekben a szabad kereskedelmen alapul, de hogy beszélhetünk szabadságról szabad kereskedelem nélkül? És hogy fogunk oda eljutni, ha egyáltalán? Woodstock megrázta a világot, beleégette kollektív memóriánkba a hippi ikonokat és a muzsikájukat, de minket, Anget és engem, azok a srácok izgattak, akik létrehozták. Mert ők nem ismertek semmilyen akadályt.

- Mr. Lee, mekkora szabadságot engedett meg magának, hogy elszakadjon az eredeti sztoritól?

James Schamus
AFP - Stephen Lovekin - Semennyit, mert Elliot Tiber gondoskodott saját fejlődéséről, és ezzel megoldotta a fordulatokat. A háttérmunka anynyira lekötötte, hogy csak az utolsó nap jutott el a fesztiválra, és évtizedekbe telt, mire feldolgozta, ami akkor és ott történt. Woodstock meghatározta a későbbi életét, ettől nőtt fel és tanulta meg vállalni magát a homoszexualitásával együtt. Ugyanúgy, ahogy az eddigi filmjeim, ez a történet is megkapó, gyönyörű embermese, mert engem a világból igazán csak ez érdekel. Sokan kérdezték, ha már Woodstockról csináltunk filmet, miért nincsenek benne koncertrészletek. Azért, mert eltérítette volna a történetet, és aki ott volt, főként nem a zenei élményért zarándokolt oda, hanem a happening miatt. Szeretkezni, gurulni a sárban, inni, enni, bambulni, kábulni. Woodstock a lázadással fordította ki a sarkából a világot, nem azzal, ami a színpadon történt.

- Ezzel végérvényesen sikerült leráznia magáról azt a konzervatív kínai kiskamaszt, aki tele volt hamis előítéletekkel Amerikáról és a világról?

- Nem ez volt a tudatos szándékom, de ez is benne volt. Igen, boldog és felszabadult akarok lenni, és ez a film is része a tanulási folyamatnak. Vissza akarok kanyarodni ahhoz a korszakomhoz, amikor még hidegen hagyott a cinizmus, csak most már egy magasabb szinten. Öregebb lettem, már meglegyintett a kapuzárási pánik, túl vagyok a kungfukorszakon, a nagy hazatérésen is az Ellenséges vágyakkal, és most tartok ott, hogy a filmezés puszta öröm, aminek minden pillanatát élvezni akarom. Mondhatom úgy is, hogy a zen meditációnak olyan fokára értem, mikor az ember látszólag könnyedén kezeli a világot, de belül egyre jobban tisztul a megvívott harcoktól. És szépen lépegetek tovább, hogy felfejtsem a művészetet.

Kapcsolódó cikkek: Portugál Wallenbergek | Mai csalás, ősi trükk | Államregény | Történelmi csúcsok és mélypontok | Otthon