Városi távhőakciók tél előtt

Ezentúl havonta, egyenlő összegű résszámlákon egyenlíthetik ki fogyasztásukat a budapesti távhőfelhasználók, miután a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta az erről szóló előterjesztést. Az új, választható díjfizetés bevezetésével elkerülhetők azok a fizetési nehézségek, melyeket a téli hónapokban kézhez kapott, kiugróan magas számlák okoztak. Tatabánya is könnyít: a városban csaknem kilenc százalékkal csökken a távhődíj.

A szocialista Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javaslatát a távhőszolgáltatás felhasználói ezentúl választhatják az egyenletes díjfizetést is. A Fővárosi Közgyűlés döntése egybeesett a lakossági igényekkel is. Sokakat hozott ugyanis nehéz helyeztbe, hogy mivel a hőfelhasználás mértéke az évszaktól, a külső hőmérséklettől függ, így a téli hónapok fogyasztás a nyáriak többszöröse is lehet.

A részszámlázáson alapuló rendszer bevezetéséhez a távhőszolgáltatásról szóló rendelet kiegészítésére is szükséges volt. A módosítás célja, hogy a fogyasztók havonta azonos mennyiség alapján kiállított távhőszámlát egyenlíthessenek ki.

Az új megoldás szabadon választható, amelynek segítségével a számlakifizetés egyenletessé, ezáltal tervezhetőbbé válik. Az egyenletes díjfizetéssel élve a fogyasztók 11 darab egyenlő összegű, majd egy 12., elszámoló számlát kapnak. Emellett természetesen megmarad a jelenlegi, tényfogyasztáson alapuló, utólagos díjfizetés lehetősége is.

A távfűtés áfa- és a korábbu budaoppesti díjcsökkentése után az egyenletes fizetésre vonatkozó lakossági igények teljesítése is sürgető feladat volt.

Tatabánya is könnyít

Eközben Tatabánya is mentőövet dob a fogyasztóknak, mivel a városban csaknem kilenc százalékkal csökken a távhődíj a fűtési szezon kezdetétől. Az önkormányzat arra kérte a tulajdonában lévő Komtávhő Zrt.-t, hogy bruttó 8,9 százalékkal csökkentse a tarifát - jelentette be közös sajtótájékoztatóján Lukács Zoltán, az MSZP és Schmidt Csaba, a Fidesz városi frakcióvezetője.

A Komtávhő a felkérés alapján tíz százalékkedvezményt ad szeptember elsejétől a hődíjból a lakossági és a közületi fogyasztóknak egyaránt. A cég számításai szerint ez évente húszezer forintos csökkenést jelent egy átlagos lakásban.

Az intézkedés alapját egyrészt az áfacsökkenés és a gázárcsökkenés teremti meg, másrészt az önkormányzat azon lépései, mellyel csaknem száz százalékos tulajdonrészt szerzett a Komtávhő-ben. Hamarosan lezárul a fűtőerőmű vételi eljárása is, amellyel az önkormányzat meghatározó tulajdonos lesz a hőszolgáltató társaságban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.