Zalatnay Sarolta megint börtönbe kerülhet
Zalatnay Cini akkor többrendbeli csalásért ült, a kiszabott hároméves börtönbüntetésének kétharmadát töltötte le, a többit jó magaviseletére tekintettel elengedték.
Most azonban ismét rács mögé kerülhet, a Budaörsi Járásbíróság szerdán hozhat ítéletet ügyében – írja a BorsOnline.
Zalatnay Sarolta 2004 októberében vonult börtönbe, miután bűnszövetségben elkövetett, mintegy 120 milliós csalásért 3 év szabadságvesztésre ítélték. Zalatnay cége, a Zalatnay Stúdió Kft. nevében, részben önállóan, részben egy tőkeközvetítésre szakosodott cég közreműködésével, magas kamatot ígérve, sok millió forint hitelt vett fel, amit nem fizetett vissza. Egyes esetekben bizonyítottan olyan fedezetet ajánlott fel a felvett kölcsön fedezetéül, ami nem volt az ő, illetve a cége tulajdonában.
A vádirat szerint Zalatnay egy tévéműsor felvételén ismerkedett meg a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnökével, Abonyi Mónikával, akitől többször is pénzt kért kölcsön. Először 500 ezret kért, mert nem tudta kifizetni kocsija törlesztőrészletét, 2010 végéig pedig összesen 1 millió 940 ezer forintot kapott a nőtől, ám a pénzt nem fizette vissza.
A bíróságon Zalatnay azt mondta, ő nem gondolta, hogy kölcsönről van szó, hiszen ő intézte az alapítvány ügyeit a lízingelt kocsival, mellyel gyakran megmentett állatokat szállított.
Ha elítélik, hároméves börtönbüntetést kaphat. Az ügyészség felfüggesztett börtön kiszabását és kétmillió forint értékben vagyonelkobzást indítványozott.
A lap megkereste Zalatnayt, ám ő nem kívánt nyilatkozni.