Wolf Kati a döntőben sem esélytelen!
A felhozatal a korábbi évekhez képest mindenképpen színvonalasnak és változatosnak mondható. Egyetlen olyan produkció volt csupán, ami komolyan kétségbe ejtett, de hát valljuk be, régebben azért ilyenekből több is akadt.
Volt itt romantikus gitárjáték, kellemes szalon jazz, lightos nu metál, és a 80-as éveket idéző diszkó szám is. Unalmasnak semmiképp sem nevezhetjük a két órás showműsort. Apropó showműsor! Némely produkció egészen elképesztő vizuális effektekkel operált, és abszolút pozitívum, hogy ez a látvány nem ment a zene rovására.
A 19 dalból 10 jutott tovább a szombati döntőbe. A szerb Nina a retró hullámot lovagolta meg a harsány színekkel és tánccal egyértelműen a ’60-as, ’70-es évek tviszt korszakát idézi, a látvány azonban köszönőviszonyban sincs a dallal, az ugyanis nem ennyire hangsúlyosan retró. A Get You című orosz szám előadása közben visszaköszöntek a '90-es évek, akár ha egy 'N Sync koncerten lenne az ember: ugráló fiatalemberek, kicsit nyálas szöveg, de alapvetően dallamos és megragadó.
Anna Rossinelli, a svájci fellépő az ismeretlenségből pottyant ide, állítólag az utcán muzsikálva fedezték fel. Könnyed kis dalt énekel arról, hogy a szerelem jó egy darabig. A 23 éves énekesnő bája pedig feledteti, hogy az embernek azért van egy kis Norah Jones utánérzése a dalt hallgatva.
Egyik személyes kedvencünk, a grúz One More Day című szám is hallható lesz szombaton. Az Eldrine kicsit a Linkin Parkra hajaz, a zene és a rap stimmel, csak itt a karizmatikus férfi énekes helyett karizmatikus nő áll a banda élén. Ők nem elsősorban a háttérrel dolgoztak, hanem igazi koncert-élményben lehetett részünk, futurisztikus fellépőruhájuk pedig külön említésre méltó.
A finn Paradise Oscar begitározta magát a döntőbe. Kicsit szomorkás, kicsit James Blunt-os dalocskája a Da Da Dam sikeresnek bizonyult, habár meglepett egy kissé továbbjutása. Voltak ennél karakteresebb és jobb dalok is.
Az izlandi banda egy barátjuk, Sigurjon 'Sjonni' Brink számát hozta el. A zenész idén januárban tragikus hirtelenséggel hunyt el. A dal, amivel indulni szeretett volna a versenyen, készen volt, így hat közeli barátja és zenésztársa úgy döntött, valóra váltják álmát, és eljátszották a szerzeményt a düsseldorfi arénában. A könnyű, swinges muzsika mosolyt csalt az ember arcára. Erre biztosan emlékezni fogunk jövőre is.
Evelina Sasenko litván hölgy C’est Ma Vie című dala igazi kuriózum, mivelhogy három nyelven is hallható. Az angolt és a franciát még értjük, a jelnyelv azonban számunkra kissé érthetetlen volt. Az azeri páros, Ell & Nikki döntőbe jutása ugyancsak meglepetésszerű tekintettel a mezőnyre, de a szakmai zsűri és a szavazók döntöttek.
Loucas Yiorkas Feat. Stereo Mike görög produkciója sokkal jobb volt élőben, mint a bemutatkozó videóban. A tánc, a zene, az előadásmód mind nagyon különleges, és egyedi volt, semmihez sem tudjuk hasonlítani. Márpedig kevés induló produkcióról mondhatjuk el ugyanezt.
Az est egyik fénypontja, minden túlzás vagy elfogultság nélkül Wolf Kati dala volt. Egyszerűen mindenkit lemosott a színpadról. Figyelembe véve a konkurenciát, nos, Rakonczai Viktorék szerzeménye kimagaslóan jó, és ugyancsak igaz ez a dal előadására és a koncepcióra is. Az angol nyelvű szövegbe ékelődött lírai magyar nyelvű rész még különlegesebbé tette az egészet, a közönség pedig tombolt a vérpezsdítő ritmusokra.
A 15. hely tökéletesnek bizonyult, kellett már valami, ami megmozgatja az embert, előtte ugyanis a George Michael-re hajazó máltai srác inkább lehangoló volt, mintsem szívderítő, s ez ugyancsak igaz a san marinói induló Stand By című számára is, továbbá az izlandi előadást sem nevezhetjük éppen pörgősnek.
A holnapi elődöntő továbbjutói mellett Katinak az Öt Nagy (Franciaország, Németország, Spanyolország, Anglia és Olaszország) jelöltjeivel kell megküzdenie. A lényeg, hogy már a döntőben vagyunk, és a felhozatal alapján úgy fest, van okunk bízni abban, hogy az első tízben végezzünk.
