Életben van Whitney Houston lánya

Tegnap este több bulvár hírportál is azt írta, hogy Bobby Kristina Brownt lekapcsolták a lélegeztetőgépről, mások szerint a család még csak mérlegeli ennek lehetőségét. Az apa, Bobby Brown ma nyilatkozatban cáfolta a lányával kapcsolatos híreszteléseket.

Bobbi Kristinára szombaton talált rá a férje és az egyik barátjuk arccal lefelé az atlantai Roswellben lévő lakása fürdőszobájában, a kádban. Whitney Houston és Bobby Brown 21 éves lányát akkor újraélesztették, és azóta mesterséges kómában tartják egy atlantai kórházban.

Ahogy azt tegnap mi is megírtuk, állapotáról csütörtökön egymásnak ellentmondó hírek jelentek a brit és az amerikai sajtóban. Egyes források szerint Bobby Kristinát lekapcsolták a lélegeztetőgépről, mások szerint ez még nem történt meg, ám mivel az orvosok már lemondtak a fiatal nőről, győzködik a családot, hogy adják beleegyezésüket.

Bobby Brown pénteki nyilatkozata szerint azonban a lánya a körülményekhez képest jól van, a család bizakodó, és imádkoznak érte. A család a nap folyamán egy közleményt is kiadott, melyben azt írják: ha minden alkalommal nyilatkoznának, amikor a média hamis információkat közöl ebben az ügyben, akkor a nap 24 órájában mást sem tennének.

Bobbi Kristina Brown három éve veszítette el édesanyját. A  világhírű énekesnőt. Whitney Houstont 2012. február 11-én találták meg holtan egy szállodai szoba fürdőkádjában, Los Angelesben. A 48 éves világsztár halálának oka az volt, hogy kokainmámoros állapotban szívelégtelenség lépett fel nála, és belefulladt a 30 centiméteres vízbe.

Hogy szombaton pontosan mi történt Bobbi Kristinával, arról a rendőrség egyelőre nem adott bővebb tájékoztatást, de úgy tudni, a helyszínről elmenekülő szemtanúkat keresik. A rendőrség feltételezése szerint ugyanis kiérkezésük előtt többen tartózkodtak a lakásban.

A fiatal nőre férje, Nick Gordon és egy Max Lomas nevű férfi talált rá, ő hívta a 911-et. Lapinformációk szerint Lomast nemrégiben marihuána birtoklása és tiltott fegyverviselés miatt vették őrizetbe, de ügyvédje azt nyilatkozta: a két ügynek semmi köze egymáshoz, és ügyfele együttműködik a hatóságokkal a nyomozásban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.