Washington százmilliós segélye Haitinek

Az amerikai kormány 100 millió dollárt költ a Haiti megsegítését célzó azonnali segélyakcióra - jelentette be Barack Obama elnök csütörtökön; George W. Bush és Bill Clinton volt elnök is részt vesz a segítségnyújtásban.

A segélyakció összege az év folyamán növekedni fog - mondta Obama, aki arra utasította kormánya tagjait, hogy a haiti válságot kezeljék elsőrendű kérdésként.
"Nem fognak benneteket cserben hagyni (...) a világ veletek van" - üzente Haiti népének.

Az elnök - aki előző nap országa rendületlen támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Haitit, és gyors, összehangolt kormányzati lépéseket rendelt el - elmondta: a sérült repülőtér, kikötő és úthálózat, valamint kommunikációs hálózat miatt még talán napok kérdése, hogy a teljes amerikai segítség megérkezzen a szigetországba.

Közölte, hogy az amerikai légierő egységei már biztosítják a főváros, Port-au-Prince repülőterének működését. Rajtuk kívül több amerikai egység már a helyszínen van, ivóvizet és gyógyszereket adnak a lakosságnak, mentő-kereső műveleteket végeznek és segítenek a sérültek elszállításában. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok közelmúltbeli történelmének egyik legnagyobb szabású segélyakciója kezdődött el.

Az amerikai elnök felkérte George W. Busht és Bill Clintont, hogy működjenek közre a segélyakcióban, amibe a két korábbi elnök beleegyezett. Konkrét szerepükről nem esett szó.

Hillary Clinton külügyminiszter az NBC televízióban közölte: az Egyesült Államok hosszú távú segítséget fog nyújtani Haitinak a pusztító erejű földmozgás utáni újjáépítésben. A CNN televíziónak arról beszélt: a haiti hatóságok nem működnek teljes mértékben, az amerikai hadsereg katonái a helyszínen levő ENSZ békefenntartó erőkkel együtt segítséget fognak nekik nyújtani a rend fenntartásában, az esetleges fosztogatások és erőszak megelőzésében.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.