Vulkánkitörés és cunami egy nap alatt: nő a halálos áldozatok száma

A kedden kitört Merapi vulkánnak már vannak halálos áldozatai, többezer embert kitelepítettek a hatóságok. A szumátrai szökőár halottjainak száma pedig egyre csak nő.

Kitört a Merapi, többezer embert kellett kitelepíteni

Az emberek halálát, illetve égési sérülését a vulkánból felszínre törő forró levegő okozta kedd este - mondta el egy jogjakartai kórház illetékese. A legtöbben a kráter közelében lévő Kinahredjo faluban haltak meg, az áldozatokra házuk közelében találtak rá.

A tűzhányó kedden tört ki, s már több ezer lakost kitelepítettek a környékről, de a hatóságok még egyszer ennyi ember evakuálását tervezik.

A halottak között van állítólag a tűzhányó "lelki őrzőjének" számító Mbah Maridjan is, akinek a jávai lakosság többsége mágikus erőt tulajdonít. A Reuters hírügynökség helyszínen tartózkodó operatőre arról számolt be, hogy a településen számos ház és kunyhó leégett, és mindent fehér hamu borít. A Merapi-hegy csúcsát füst- és hamufelhő takarja el, így nem lehet látni, hogy a lávafolyás megindult-e.

Az ország első számú vulkanológusa elmondta, hogy jelenleg a Merapi "meglehetősen nyugodt" és nem utal semmi jel arra, hogy újabb, azonnali kitörés várható, bár az is könnyen előfordulhat, hogy ez csak átmeneti nyugalmi állapot. A szakember a hatóságoknak azt javasolta, hogy folytassák a környéken élők kitelepítését.

Ennek ellenére több helybeli, aki a keddi napot átmeneti menedékhelyen töltötte, szerdán már visszatért otthonába. A kráter szájától mindössze hét kilométerre lévő faluban élő Hadi Sumarmo azért indult haza, mert biztonságban akarja tudni  a jószágait, és mint elmondta, amint meghallja a szirénák hangját, már megy is vissza az átmeneti szállásra.

Az Okezone indonéziai hírportál információi szerint a légi forgalmat nem akadályozza a tűzhányó tevékenysége.

Földrengés a szörfparadicsomban: közel háromszáz halott, négyszáz eltűnt

A vulkán kitörése előtt alig néhány órával 3-6 méteres hullámokkal söpört végig Szumátra nyugati partjainál egy cunami. A szökőárt egy, a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengés váltotta ki, melynek epicentruma a szörfösök egyik kedvelt helyének számító Mentawai-szigetek közelében volt. A földmozgást még 14 utórengés követte, közülük a legnagyobb 6,2-es erősségű volt.

Egy katasztrófavédelmi tisztségviselő közölte, hogy a legfrissebb adatok szerint az elemi csapás 272 ember halálát okozta, további 400 személyt pedig eltűntként tartanak nyilván. A nyugat-szumátrai hatóságok korábban 154 halálos áldozatról beszéltek, de a mentési munkálatok során újabb holttestekre bukkantak. A helyi vöröskereszt beszámolt arról, hogy legalább 2 ezer embert evakuáltak, és kilenc hajó hollétéről nem tudnak.

A pusztító erejű szökőár által érintett falvakba szerdán elindultak a gyógyszerekkel és élelmiszerrel megrakott hajók, és a mentőalakulatok munkatársai helikopterekkel próbálják megközelíteni a bajba jutott településeket. A mentési munkálatokat azonban akadályozza a háborgó tenger és a kedvezőtlen időjárás. Szerda délután állítólag egy gyógyszereket, ruhákat, sátrakat és élelmiszereket szállító repülőgép is földet ér a katasztrófa sújtotta övezetben.     Problémát okoz továbbá, hogy nincs elég ember a halottak eltemetésére, az utcákon és a strandokon néhol holttestek hevernek szanaszét. A halászok többsége még túlélők után kutat.

Az ENSZ szerdán egy csoportot küldött a katasztrófa által legjobban sújtott Mentawai-szigetekre a károk és a lakosság szükségleteinek felmérésére. A szigetcsoport részét képező Észak-Pagain található Betumonga faluban a többnyire bambusznádból épített lakóépületek 89 százaléka elpusztult.

Szerdán a nyugat-szumátrai Padang városába érkezett nyolc ausztráliai, egy új-zélandi és egy amerikai állampolgár, akik szerencsésen túlélték a cunamit, amely egy hajón érte őket. Elmesélték, hogy az óriási hullámok nekicsapták őket egy másik hajónak, az ütközés után tűz ütött ki, így elhagyták a fedélzetet. Ezután szörfdeszkákba, más úszó tárgyakba kapaszkodva jutottak el a partig, ahol magas fákon vészelték át az árhullámokat.

Az indonéz szigetvilág az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, több kontinentális lemez találkozásának sávjában. A térségben ezért rendkívül erős a vulkáni tevékenység és gyakoriak a földrengések. Tavaly szeptemberben a Richter-skála szerinti 7,6-os erősségű földlökés rázta meg Padang városát; akkor több mint ezer ember halt meg. A térségben 2004. december 26-án - egy 9,3 erősségű földrengést követően - végigsöprő pusztító erejű cunaminak csak Indonéziában 168 ezer halottja volt, és több tízezer az Indiai-óceán partvidékein.

A villager stands in front of Mount Merapi,  near his motorcycle covered by ash at Kaliadem village in Sleman, near the ancient city of Yogyakarta, October 27, 2010. One of Indonesia's most active volcanoes spewed out clouds of ash and jets of searin
A villager stands in front of Mount Merapi, near his motorcycle covered by ash at Kaliadem village in Sleman, near the ancient city of Yogyakarta, October 27, 2010. One of Indonesia's most active volcanoes spewed out clouds of ash and jets of searing gas on Wednesday in an eruption that has killed at least 25 people and injured 14. More than 11,000 villagers living on the slopes of the Mount Merapi volcano are being evacuated after the alert status for an eruption was raised to the highest level, officials said. REUTERS/Dwi Oblo (INDONESIA - Tags: DISASTER ENVIRONMENT IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.