Vasárnap elázik az egész ország

A jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Budapestre és tíz megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A meteorológiai szolgálat közlése szerint az időjárás nyárból őszbe vált. Egy frontrendszer helyeződik a térség fölé, amely vasárnap fokozatosan kelet felé mozdul el. Hatására csapadékos idő várható, és több fokkal mérséklődik a felmelegedés.

Az MTI-hez szombat este eljuttatott veszélyjelzés szerint vasárnap reggelig elsősorban a Dunántúlon, majd a délelőtti óráktól inkább a Dunától keletre alakulhat ki zivatar. Nagyméretű jégre, viharos szélre nem kell számítani. Ugyanakkor vasárnap a nap folyamán összességében, illetve rövid idő alatt is jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

Emiatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, és Tolna megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken 24 óra alatt - de intenzív záporokból, zivatarokból akár rövidebb idő alatt is - 25-30 millimétert meghaladó eső hullhat.

Az előrejelzés szerint vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet 12-19 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17-22 fok között valószínű, de a Tiszántúlon még 25-26 fokig melegedhet a levegő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.