Varnus Xavér elköltözött Magyarországról

Végleg Berlinbe költözött Varnus Xavér.

Az orgonaművész azért hagyta el Magyarországot, mert szerinte az ország 25 év alatt nem jutott el oda, hogy valakinek a munkáját kifizessék. Xavér a Blikknek elmondta, hogy évek óta tartoznak neki a koncertekért.

– A legrégebbi 14 éves, egy önkormányzat adóssága – jegyezte meg a művész, akinek hiába van kezében egy bírósági ítélet, hogy a településnek fizetnie kell 18 millió forintot, ennek nem tettek eleget.

– Már nem csak a könnyűzenei fesztiválokon divat a playback. Bizony, nagy kampánnyal hirdetett komolyzenei koncerten is gyakori a „pantomimjáték” – vélekedett Xavér, akinek ez is közrejátszott a költözésében.

A művész szerint a német fővárosban olcsóbb az élet. Xavér otthonától mindössze néhány lépésre található a berlini dóm, amelynek orgonáján gyakorolhat esténként. A lakás Berlin elit negyedében, Charlottenburgban található. Az orgonaművész megtartotta budapesti garzonját is, hogy legyen hol aludnia, amikor idős szüleihez hazalátogat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.