Vak Komondor: Jövőre áll bíróság elé Balogh

Felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a Központi Nyomozó Főügyészség a vádlottra a „vak komondor” néven elhíresült ügyben: a Fidesz volt képviselőjének, Balogh Józsefnek felesége bántalmazása miatt kell bíróság elé állnia.
Tüntetés a volt képviselő ellen
Tüntetés a volt képviselő ellen
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Központi Nyomozó Főügyészség benyújtotta a vádiratot a Kecskeméti Törvényszékre Balogh József volt fideszes képviselő, fülöpházi polgármester ellen – írta a törvényszék szóvivőjére hivatkozva a Kecskeméti Hírhatár internetes lap. A Központi Nyomozó Főügyészség a súlyos testi sértés bűntet­tében a bűnösség megállapítását és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kéri a felesége bántalmazásáért a Fidesz-frakcióból kilépni kényszerült, s a pártból kizárt volt honatyára. Baloghot várhatóan már csak a jövő év elején állítják bíróság elé.

Emlékeztetőül: Balogh 2013. április 23-án egy esküvőről hazatérve ittasan olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nőt kórházba kellett szállítani. A kórház értesítette a családon belüli erőszakról a rendőrséget, amely – lévén a feltételezett tettes akkor még aktív képviselő – továbbadta az ügyet az ügyészségnek.

Balogh kezdetben azzal védekezett, hogy semmire sem emlékszik abból, ami éjszaka történt, mert a lakodalomban ivott pár „kis” pohár pálinkát és némi bort, így amikor hazaértek, azonnal lefeküdt. Később többféle történetet adott elő. Volt, hogy azt mondta, élettársa átesett a család vak komondor kutyáján. Aztán arról beszélt: a komondor fellökte Terikét. S volt olyan verzió is: a kutya „játszásiból” Terikére ugrott. Aztán az ügyészségi kihallgatásán, mint korábban a nyomozó főügyészség szóvivője fogalmazott, részletes beismerő vallomást tett. Ennek pontos tartalmát az ügyészség nem hozta nyilvánosságra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.