Útépítők találtak dinoszaurusztojásokat

Negyvenhárom megkövesedett dinoszaurusztojást - köztük egy 13 centiméter átmérőjűt - találtak útépítők Dél-Kínában.

A Kuangtung tartományi Hojüan, amely magát a "dinók hazájának" nevezi, már több hasonló lelettel büszkélkedhet, de a helyi dinoszauruszmúzeum igazgatója szerint ez volt az első alkalom, hogy a város közepén bukkantak az őslények nyomaira - számolt be róla a Chinanews.com hírportál.

Tu Jan-li elmondta, hogy a tojások közül 19-et teljesen épen sikerült megmenteni az utókor számára. Hogy pontosan mely dinoszaurusz fajta maradványai kerültek elő az útfelújítás közben, azt a Kínai Tudományos Akadémia szakértői fogják megállapítani.

Az első, 1996-os dinoszauruszleletet követően mintegy 17 ezer dinómaradványt, köztük dinótojásokat találtak a térségben. Azt feltételezik, hogy a várost körülvevő homokkőágyban továbbiak rejtőzhetnek, s ezért a városvezetés úgy döntött, hogy ha ilyenekre bukkannak, az adott helyen azonnal leállítják az építkezést.

A 3 milliós lélekszámú Hojüan 2005-ben a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült több mint 10 ezer dinoszaurusz tojásával. Azóta tizenegy megkövesedett dinoszauruszcsontvázat és csaknem 170 lábnyomot is kiástak itt. Valamennyi leletről azt állítják, hogy a Kréta kor idejéből származnak, 65 millió évesek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.