Utasokkal teli autókból állított úttorlaszt a rendőrség Moszkvában!

Magánautókból alakítottak ki útakadályt közlekedési rendőrök a moszkvai körgyűrűn. Az utasokat nem tessékelték ki a kocsikból, noha fegyveres bűnözőket akartak feltartóztatni.

Szergej Szutyagin, az egyik érintett autós elmondta, hogy pénteken hajnalban közlekedési rendőrök leállították Mercedesét a legbelső sávban, s mellé több más magánautót is felsorakoztattak, miközben a rendőrautókat az út szélén hagyták.

A bűnözők Audija áttörte az akadályt, jól összetörve a Mercedes és még egy másik autó oldalát, de szerencsére senki nem sérült meg. Egy harmadik kocsin kisebb károk keletkeztek, de azonnal továbbment, ugyanis egy várandós asszony ült benne, akit a férje szülni vitt.

Az eset hatalmas botrányt okozott, mivel az utóbbi hónapokban a rendőrség számos bűncselekménnyel egyre gyakrabban erősíti meg azt a vélekedést, amely szerint inkább veszélyt, mint védelmet jelent a társadalom számára, és Dmitrij Medvegyev elnök nemrég meghirdetett reformjai még semmiféle eredménnyel nem jártak.

Szerdán a moszkvai közlekedésrendészet főnöke súlyos megrovásban részesült, leváltották tisztségéből annak az ezrednek a parancsnokát, amelyhez az intézkedő rendőrök tartoznak, és a belügyminisztérium fővárosi igazgatóságának vezetője bocsánatot kért mindenkitől. A közlekedésrendészet volt főnöke, Vlagyimir Fjodorov azonban úgy vélekedett, hogy a szankciók koraiak, meg kellett volna várni a vizsgálat eredményét, ugyanis a rendőrök bizonyosan parancsot teljesítettek, bár rendkívül felelőtlenül, az emberéletet semmibe véve jártak el.

Szakértők elmondták, hogy a rendőröknek joguk van útakadályt kialakítani saját rendőrautóikból és akár magánjárművekből, de csakis nehéz teherautókból.

A károsult Szutyagin elmondta: soha többé nem áll meg a rendőr jelzésére, mert mint megtudta, ezért alig 2000 forintnak megfelelő büntetést kell fizetnie, most viszont sokba kerül majd kocsija javítása, s eredetileg úgy volt, hogy kárát nem kompenzálják.

Az üldözött bűnözőket - holmi tolvajokat - szerdán délután elfogták, ugyancsak az elkerülő körgyűrűn: mivel nem álltak meg a rendőr jelzésére, nagy hajsza után kerítették kézre őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.