Korábban láncdohányos volt, most ételfüggő lett a kisfiú

Az ötéves indonéz Aldi Rizal kétéves kora óta napi negyven szál cigarettát szívott el, és ugyan sikerült leszoknia a dohányzásról, mostanra újabb szenvedély kerítette a hatalmába, az evés.

Bejárták a világot azok a fotók, amelyeken az akkor kétéves kisfiú cigarettával a szájában láható, de az volt csak az igazán sokkoló, amikor kiderült, Aldi naponta negyven darab cigarettát füstöl el. Az eset óriási felháborodást váltott ki, rengetegen támadták a szülőket, de az indonéz kormányt is, a tiltakozási hullám hatására és az indulatok elcsendesítésére a dohányzás abbahagyását segítő programot indítottak gyerekeknek.

A riporterek újra felkeresték a családot, hogy lássák, mi van most a kisfiúval, és megdöbbenve tapasztalták, hogy ugyan Aldi végül egy hosszadalmas elvonókúra után abbahagyta a dohányzást, de nikotinfüggőségét nem kevésbé káros szenvedélyre cserélte: a gyorsételek rabja lett. Ez meg is látszik rajta, míg kortásai átlagosan 17 kiló súlyúak, addig ő több mint kétszer annyit nyom - írja a Daily Mail.

A 28 éves anya elmondta, Aldi már egyáltalán nem kívánja a cigarettát, hiába próbálják az emberek kínálgatni vele. A kisfiúnak a leszokás alatt nőt hatalmasra az étvágya, a rengeteg szénhidrát mellett napi három tubus sűrített tejet is megeszik. A nő állítása szerint a család népes, így nem tudnak folyamatosan figyelni rá, hogy Aldi mikor és mennyit eszik.

"A nikotin megnöveli a szervezet endorfin-szintjét, ami inzulinrezisztenciát okozhat és a vér nem lesz képes megbirkózni a rengeteg glükózzal, így Aldi egyre kövérebb és kövérebb lesz" - magyarázta Dr. William Nawawi gyermekorvos, aki nagyon aggódik a kisfiúért.

Aldi jelenleg szigorú diétán van, zöldségeket, gyümölcsöt kap, az orvosok szeretnék elérni, hogy minél előbb lefogyjon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.