Újabb nők vádolják nemi erőszakkal Bill Cosbyt

Újabb három nő állt a nyilvánosság elé. Mind a hárman azt állítják, hogy a 77 éves színész bedrogozta, majd megerőszakolta őket.

Linda Kirkpatrick, Cosby egyik áldozata a szerdán tartott sajtótájékoztatón azt mondta, ezidáig nem merte elmondani, mi történt vele, mert úgy érezte, senki sem hinne neki. Miután azonban tizenhatan vádolják nemi erőszakkal a népszerű amerikai színészt, ő, és két másik nő is a nyilvánosság elé állt.

A Los Angelesben, Gloria Allred ügyvéd vezetésével tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy a három nő 1981 és 1996 között találkozott Cosbyval, a nemi erőszakra pedig Las Vegasban és Los Angelesben került sor.  Az ötgyermekes családapa nem reagált a legújabb vádakra, ahogy az előzőekre sem. Ügyvédjei korábban cáfolták az állításokat, a nők állításait puszta kitalációnak nevezték.

Cosbyt már korábban is több nő vádolta nemi erőszakkal, ám egyik ügy sem jutott el a bíróságig. December elején azonban Judy Huth beperelte a komikust, azt állítja, Cosby 1974-ben, 15 éves korában szexuálisan bántalmazta őt.  

Összeomlóban Cosby karrierje

Noha családja a 77 éves színész mellett ál, felesége, Camille közleményben tudatta, milyen nagyszerű ember is a férje, a tévétársaságok kihátráltak mögüle. A botrány novemberi kirobbanása után a Netflix internetes tv-szolgáltató rögtön elhalasztotta Cosby eredetileg november 27-ére tervezett standup show-jának különkiadását, az NBC pedig úgy döntött, leállítja a Cosby főszereplésével tervezett sitcom előkészítését, míg a TV Land nem adja többet a Bill Cosby Show ismétléseit.

A színész jelenleg Kanadában, Ontarióban turnézik, háromestés fellépése azonban nem aratott átütő sikert. A klub előtt többen is tüntettek, és sokan bojkottálták az előadását – írja a BBC.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.