Túladagolásban meghalt az Oscar-díjas sztár húga

Julia és Eric Roberts 37 éves féltestvérére saját otthona fürdőszobájában találtak rá holtan, egyelőre nem tudni, hogy szándékos túladagolás vagy baleset történt-e.

Nancy Motes holttestét Los Angeles-i otthonában találtak meg, a Reuters szerint egy kád vízben hevert. Az elsődleges vizsgálatok szerint a nő halálát gyógyszer-túladagolás okozta. A megyei halottkém szóvivője, Ed Winter elmondta, hogy véletlen baleset úgyanúgy állhat az eset mögött, mint öngyilkossági szándék, ez utóbbit látszik megerősíteni, hogy a nyomozók búcsúlevelet találtak a helyszínen.

A boncolást hétfőn elvégezték, de akár 8-10 hétbe is telhet, amíg a toxikológiai vizsgálatok eredményei alapján ténylegesen megállapítható lesz a halálok.

Nancy anyai ágról volt féltestvére Robertséknek és azt már korábban is lehetett tudni, sosem fűzte felhőtlen viszony a két színészhez. Sok feszültséget szült a nő túlsúlya, állítása szerint Julis sokszor csúfolta őt már gyerekként is. Nancy Juliáékkal ellentétben sosem kóstolt bele a színészetbe, legutóbb produkciós asszisztensként dolgozott a Glee stábjában.

Julia Roberts az Augusztus Oklahomában című film mellékszerepéért Oscar-jelölést kapott, de a tragédia miatt nem jelent meg a Oscar-jelöltek  hétfői ebédjén. A család a People magazinban tett közzé nyilatkozatot, miszerint sokkolta és mélyen megrendítette őket Nancy halála.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.