Tóth Vera: nem jártam szanatóriumban

Néhány nappal ezelőtt arról számolt be a Blikk, hogy Tóth Vera összeomlott és kórházba szállították. Az énekesnő most megszólalt: csupán wellness-terápián volt.

A 26 éves énekesnő pénteken szólalt meg először állítólagos összeomlása, alkoholproblémái kapcsán: az Aktívnak adott feltárulkozó interjújában öntött tiszta vizet a pohárba, elmondta, hogy nem szanatóriumban volt, hanem egy wellness-terápián -írja a Femina.hu.

- Én tényleg minden erőmet a munkámnak szenteltem, feladva ezért az elvarratlan szálait az életemnek, a magánéletemet, tehát azt gondoltam, hogy belevetem magam a munkába, és ez majd ki fog húzni mindenből - nyilatkozta Vera.

Nem titkolta, hogy szorongott azonban szó sem volt arról, hogy pánikbetegség gyötörte volna. Azt beismerte, hogy az utóbbi időszakban valóban voltak testi tünetei – fájt a háta, szorított a mellkasa-, amelyeknek esetleg lelki okai is lehettek.

- Én is ember vagyok, elnézést kérek a megrendelőimtől, hogy lemondtam a fellépéseimet, de egyszerűen muszáj volt, mert láncszerűen jöttek a fellépések, és ez nem az az időszak, amikor lehet regenerálódni - mondta a Megasztár első szériájának győztese.

Az énekesnő rejtette véka alá azt sem, hogy a későbbi bajok megelőzése érdekében döntött úgy, hogy inkább most piheni ki fáradalmait, mint hogy idővel tényleg olyan állapotba kerüljön, mint amiket az újságok írtak róla.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.