Tornádó söpört végig Diósjenőn

Tornádó söpört végig a Nógrád megyei Diósjenőn hétfőn, a viharos forgószél háztetőket bontott meg, fákat csavart ki, a fák villanyvezetékre és autóra dőltek - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t. Diósjenő polgármestere az MTI-nek azt mondta, a vihar az üdülőterületet sújtotta, a kárt több millió forintra becsülik.

Tóth János független polgármester elmondta: a Tópart úti üdülőterület épületei károsodtak. A tulajdonosok jelenleg a háztetőket fóliázzák, illetve megpróbálják pótolni a cserepeket - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a házak egy része lakott, de sokan még csak most szereznek tudomást a károkról, és a következő napokban tudnak Diósjenőre utazni a helyreállítás miatt.

Az üdülőrész melletti tanya kéményét ledöntötte, a melléképületek tetejét pedig megrongálta a szél - mondta.
Egy szerencsés esetről is beszámolt a falu vezetője, egy fiatal sofőrre és utasára rádőlt ugyanis egy fa, de egy mellettük lévő, szintén kidőlt fa visszafogta a fa esését, így nem történt sérülés.

Tóth János elmondta: a fákat már eltakarították a területről, de áram egyelőre nincs, az áramszolgáltató dolgozik a helyreállításon. Mint közölte, hasonló viharkár 2008. március elsején érte a falut, akkor 35 lakóház és melléképületek rongálódtak meg a déli részen.

A Diósjenőn végigsöprő tornádó 30-40 fát csavart ki és tört ketté, több lakóház tetőhéjazatát megbontotta, a fák villanyvezetékekre, villanyoszlopokra és autóra dőltek - mondta korábban az MTI-nek Szeles Péter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kitelepítésre nem került sor, személyi sérülésről nincs tudomása a katasztrófavédelemnek - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.