Sorozatos hűtlenség miatt válik Tőkés Lászlótól a felesége

Válókeresetében számtalan szerelmi kalanddal és a családja "terrorizálásával" vádolja Tőkés László európai parlamenti képviselőt felesége, Tőkés Edit. A nagyváradi bíróság az első tárgyalást május 12-ére tűzte ki. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke a válópert élete legnagyobb próbatételének tartja.

A román sajtóban már két hónapja keringnek értesültek Tőkés feleségének válási szándékáról. Február közepén az egyik román hírportál közölte, hogy Tőkés Edit megunta férjének brüsszeli, illetve strasbourgi szerelmi kicsapongásait, és levélben panaszolta be őt az Európai Parlamentnek.

A Mediafax román hírügynökség nyomán több román hírportál tudósított arról, hogy az asszony a nagyváradi bíróságon benyújtotta válókeresetét. Az idézett források szerint a keresetben Tőkés Edit felrója férjének a hűtlenségét, amelyről „kollégái is tudnak, mert nem törekedett diszkrécióra". Állítása szerint 25 éves házasságuk során a volt püspök „terrorizálta és pszichikai traumákat okozott" neki.

Tőkésné azt is felhozta a beadványában, hogy férje „abszurd helyzetet" teremtett a családban. Három gyermekükkel és vele is írásban kommunikált - közel kétszáz „hivatalos levélben", illetve egy olyan naplóval, „amelyben kérdéseket tett fel, és azokra válaszokat várt".

„Kötelesek voltunk minden egyes kiadásunkat felírni, és mellékelni a nyugtát: tej, gyümölcs, villany stb." - állítja keresetében a feleség, aki a válás kimondása után visszavenné lánykori nevét, és aki még tanuló két gyermekük tartásdíjaként a képviselő jövedelmének harmadrészét követeli. Tőkés Edit azt is rosszalja, hogy férje soha nem kívánt vele együtt megjelenni a nyilvánosság előtt, fogadásokra és vacsorákra sem vitte magával.

Család- és gyermekszerető emberként élete legnagyobb próbatételeként és válságaként éli meg azt, hogy felesége - miután decemberben elhagyta őt, és otthonukból is elköltözött - válókeresetet nyújtott be - jelentette ki Tőkés László hétfőn az MTI-nek.

Családjának a nyilvánvaló politikai ártószándéktól és a bulvársajtótól való megóvása érdekében, a volt püspök nem volt hajlandó résztelekbe bocsátkozni. Azt is nehezményezte, hogy a román sajtó hamarabb hozzájutott az iratokhoz, mint ő alperesként. Majd hozzátette: nejének a döntését tudomásul veszi.

Tőkés László félrelépései már évekkel ezelőtt a bukaresti lapok címoldalán szerepeltek. A bukaresti Adevarul és az Evenimentul zilei 1999-ben arról cikkezett, hogy a püspök „hivatali asztalán világi hölggyel szeretkezett", amikor felesége rájuk nyitotta az ajtót.

A félreérthetetlen helyzet láttán az asszony állítólag óriási jelenetet rendezett. Nem csoda - írta az ügy kapcsán az Adevarul - hiszen férje, ez a „reverendás Casanova" már nagyon sokszor megalázta. A hírt Tőkés helyett a KREK igazgatótanácsi hivatala cáfolta, rámutatva, hogy az egyházkerület közössége „szilárdan kiáll püspöke mellett, és határozottan visszautasít minden megjelent rágalmat".

A nagyváradi sajtó akkor azt is közölte, hogy a püspök félrelépéseiről az RMDSZ-vezetőknek is tudomása van, s azokat a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is figyelemmel követte. Állítólag „bizonyítékait a SRI nagylelkűen átadta mind a püspök feleségének, mind pedig az egyházi elöljáróknak, illetve Tőkés László RMDSZ-en belüli ellenfeleinek".

Az erdélyi magyar politikusok egyelőre nem kommentálták a hírt.

 

 

Tőkés László református lelkész és felesége Tőkés Edit 1990. januárjában
Menyő, 1990. január 14. Tőkés László református lelkész és felesége, Tőkés Edit. (A Tőkés család a temesvári forradalom idején a Szilágy megyei Menyő faluba volt kitoloncolva.) MTI Fotó: Oláh Tibor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.