Több mint tucatnyi régi sírt rongáltak meg a sárszentlőrinci temetőben

Tizennyolc sírról ledöntötték a márványtáblát ismeretlenek a sárszentlőrinci temetőben, egyet összetörtek, és a temetkezési hely környékét is felforgatták - mondta el Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkész kedden az MTI-nek.

A Tolna megyei község evangélikus lelkipásztora beszámolt arról, hogy a temető régi, ritkán látogatott részén dúlták fel az elkövetők a sírhelyeket. Ide a település lakói az 1900-as évek elején temetkeztek. Hozzátette, etnikai, faji okok nem állhatnak a háttérben.

Szólt arról is, egy helybéli a temető gondnokának jelezte, hogy a hozzátartozója sírjáról valaki ledöntötte a táblát. Amikor kimentek, megdöbbenve tapasztalták, hogy 18-19 sírral ugyanez történt.

Karl Jánosné Csepregi Erzsébet elmondta: a múlt század eleji szokás szerint ezek magasra törő, többségében márványkövek. Ezeket döntötték, fektették le, egy sírhelynél a követ apróra törték, a névtáblát is, és a sírhely körül épített téglakerítést is feldúlták - tette hozzá.

Kitért arra, hogy a temetőnek ezt a részét az elmúlt hónapokban egy hazatelepült fiatalember rendbe hozta, hozatta. "Elkeserítő, szomorú látni, hogy valakinek sok energiával, erőfeszítéssel, az ősök iránt érzett tiszteletből végzett munkáját valaki vandál módon tönkreteszi" – mondta a lelkész.

Tekintettel a közelgő halottak napjára, a helyi polgárőrség kezdeményezésére a helyben élő civil emberek, vállalkozók összefogásával napokon belül megkezdik a károk felszámolását, a sírok rendbe hozatalát.

Steinbach Zsolt, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy az ügyben rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Paksi Rendőrkapitányság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.