Borzalmas baleset: Tizennégy halott az M43-ason

A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt indított büntetőeljárást a hétfőre virradóra az M43-as autópályán történt baleset ügyében, melyben tizennégyen vesztették életüket – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tűzoltók dolgoznak a kisbusz roncsainál
Tűzoltók dolgoznak az M43-as autópálya Rákóczi-telepi lehajtójánál egy román mikrobusz roncsainál. A sztrádán egy román kamion és egy román busz összeütközött, a balesetben tizennégyen meghaltak, ketten életveszélyesen megsérültek. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Szenti Szabolcs elmondta, a helyszínelés elsődleges adatai szerint egy faanyagot szállító, Szeged irányába tartó román kamion egy enyhe balra ívelő kanyar után - egyelőre ismeretlen okból - átszakította a szalagkorlátot, oldalára borult, és a szembe lévő pályatesten frontálisan összeütközött egy Makó felé tartó szintén román kisbusszal.

Mindkét jármű lesodródott az útról, és felborult. A nyerges vontató és a tizenöt személyes busz az autópálya töltése mellett állt meg, a teherautó vontatmánya pedig oldalára fordulva a töltésen feküdt. A busz a felismerhetetlenségig összeroncsolódott – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A kisbuszban utazók közül tizennégyen meghaltak, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem volt esélyük a túlélésre, köztük három gyermek és négy nő volt. Egy utas túlélte a balesetet, életveszélyes sérüléseket szenvedett, az állapota kritikus.

Az egy utason kívül a kamion sofőrje maradt életben, súlyos sérülésekkel a mentők őt is a szegedi traumatológiai klinikára szállították.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint az Arges megyei mikrobusz Valenciaból Bukarestbe tartott, a kamion pedig az esti órákban Aradról indult, és Németország lett volna az úti cél.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók: három gépjárművel, egy műszaki mentő egységgel és egy műszaki mentő konténerrel. A sérülteket és a holtesteket két óra alatt tudták kiszabadítani a roncsból. Az összeroncsolódott buszt daruval emelték vissza az autópályára.

Az autópálya érintett szakaszát a rendőrség lezárta, így több kilométeres sor torlódott fel a határ felé. A forgalom röviddel öt óra előtt indulhatott el a belső sávban, azonban a műszaki mentés ideje alatt még többször teljes útlezárásra kell számítani. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.