Tetűvel az asztma ellen

Egereken végzett kísérletek során fény derült arra, hogy a tetvekkel fertőzött állatok immunrendszere sokkal nyugodtabb, mint a parazitáktól mentes rágcsálóké. Ez a felfedezés az emberi asztma és allergia okainak tanulmányozását is új utakra terelheti.

A BMC Biology című folyóiratban megjelent tanulmány alátámasztja az úgynevezett higiéniai hipotézist, amely szerint az asztma és az allergia kialakulása összefüggésben van a túl tiszta környezettel.

Az elmélet szerint ha a védekezőrendszer nem alakul ki megfelelően gyermekkorban, akkor az immunsejtek az egyébként ártatlan pollenektől és egyéb természetes anyagoktól is működésbe léphetnek, és kialakul a heves reakciókkal járó allergia vagy asztma.

Joseph Jackson, a brit Nottinghami Egyetem munkatársa elmondta, a vizsgálatokat kollégáival igazi vad egereken akarták elvégezni, nem pedig olyan egyedeken, amelyek generációk óta teljesen steril laborokban nőttek fel. Ezért egereket fogtak be, és azok immunrendszerét tanulmányozták.

Azok az állatok, melyek nem voltak elárasztva tetvekkel, sokkal erősebben reagáló és  érzékenyebb immunrendszerrel rendelkeztek, mint a fertőzöttek. A kutatók feltételezése szerint a paraziták az általuk hordozott mikrobákkal vagy a vérszívás közben bejuttatott nyálukkal valamilyen módon elfojtják a heves reakciókat.

A higiéniai hipotézis alátámasztja a feltételezést, mely szerint az immunrendszer még abban az időben fejlődött ki, amikor az  embereket folyamatosan férgek és paraziták fertőzték - például a  moszkitók által terjesztett malária kórokozói vagy különböző tetvek és kullancsok.

A tanulmány szerint a ma tapasztalt immunrendszeri zavarok hátterében feltehetőleg az áll, hogy a védekező mechanizmus  eredetileg egészen más kihívások legyőzésére fejlődött ki, mint amilyenekkel ma kell szembesülnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.