Tetőt rongált egy repülőgép - Ferihegy fizet

A Budapest Airport saját költségén kijavíttatja azt a rákoshegyi ingatlant, amelynek tetőcserepeit hétfő hajnalban vélhetően egy arra járó repülőgép által okozott légörvény sodort le, annak ellenére, hogy állítólag szabályosan haladt a gép.

Hétfő hajnalban egy teheráru-szállítógép a ferihegyi repülőtérhez közel fekvő Rákoshegy felett érkezett meg Ferihegyre, és a repülőgép által okozott légörvény vélhetően több cserepet levert egy lakóingatlan tetejéről. A repülőgép, a magyar légiforgalmi szolgálat, a HungaroControl tájékoztatása szerint a repülési szabályoknak megfelelően közlekedett és betartotta mind a repülési magasságra, mind az repülési útvonalra vonatkozó szabályokat  - közöléte Szollár Domokos, a  Budapest Airport kommunikációs vezetője.

A ferihegyi repülőtér üzemeltetője ugyanakkor közleményében tudatja: a Budapest Airport saját költségén kijavíttatja a rákoshegyi ingatlan tetőcserepeit. Bár a jogi felelősség minden esetben a kár okozóját, ez esetben a légitársaságot, terheli, a BA mégis úgy döntött, hogy saját költségén, önkéntes alapon kártalanítja az ingatlan tulajdonosát. Egyúttal a BA javasolja, hogy a BA a XVII. kerülettel közösen hozzon létre egy pénzügyi alapot, amelynek segítségével a jövőben esetlegesen előforduló légörvény okozta károkat lehet kijavítani. Az elképzelés szerint a kártalanítás költségeit a BA állná, az ezzel kapcsolatos ügyintézést pedig a XVII. kerületi önkormányzat bonyolítaná.

A repülőtér üzemeltetője közli azt is, hasonló pénzügyi alap már működik Vecsésen, ahol a BA és a vecsési önkormányzat közösen lép fel az esetleges károk elhárítása érdekében.

Gyakran okoznak kárt az alacsonyan szálló repülők?

A megrongálódott családi ház tulajdonosa, Miklósi Lászlóné elmondta: éjjel fél három után egy óriási robajra ébredt, és amikor  kiszaladt az udvarra, akkor látta, hogy egy repülőgép haladt el a családi házuk felett, és a tetőről több négyzetméternyi területen  leperegtek a cserepek, és megrongálódott az ereszcsatorna. Hozzátette: a XVII. kerületi Berzsenyi Dániel utca házaiból a  repülőgép hangjára többen kiszaladtak, de csak az ő házuk  rongálódott meg. A lakás tulajdonosa elmondta, hároméves unokájával  tartózkodott a családi otthonban, férje kórházban fekszik, a  balesetben szerencsére nem sérült meg senki.

Miklósi Lászlóné közlése szerint a rendőrség, a légügyi hatóság  és a kerületi önkormányzat emberei kimentek a kárhelyszínre, és vizsgálatot indítottak. A megrongálódott tetőszerkezetet a kerületi  önkormányzat ideiglenesen kijavíttatta. Az asszony azt mondta, harminc éve lakik az utcában,  és már hozzászoktak a repülőgépek le- és felszállásakor keletkezett  zajokhoz, de ilyen eset még soha nem fordult elő. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta, az esettel összefüggésben rendőrségi vizsgálat nem indult.

Csak jegyzőkönyv, más semmi

Rákosmente polgármestere Riz Levente (Fidesz , hétfőn elmondta: március 9-től a Ferihegyi 1-es kifutópályán pályazár van,  így a le- és felszálló gépek a 2-es pályát használják. Hozzátette: a  gépek leszállásakor keletkező légörvények rendszeresen megrongálják  az épületeket, és az így keletkezett károkat, dokumentálva,  folyamatosan jelzik a repteret üzemeltető Budapest Airportnak és a Hungarocontrollnak, de a jegyzőkönyv felvételén kívül nem történik semmi.

A polgármester azt mondta: a 2-es kifutópályát 1982-ben  törvénytelenül építették, ugyanis a jogszabályok szerint a  védőtávolságnak 5 kilométerre kellene lennie, de a 100 éve lakott  területtől a kifutópálya mindössze másfél kilométerre van. Hozzáfűzte, lakossági tiltakozásra 1984 és 1997 között betiltották a  Rákoshegy felőli vég használatát, de nemzetgazdasági érdekre való  hivatkozással 1997-től újra megnyitották, és a repülőgépek le- és felszálláskor 150-200 méter magasságban húznak el a lakóházak felett.

Riz Levente közölte, az ügyben az Alkotmánybírósághoz, az  Országgyűlés elnökéhez, a miniszterelnökhöz és a szakminiszterhez  fordultak jogszabály-módosítás miatt, de konkrét lépés nem történt.  Megjegyezte, mindössze az Országgyűlés önkormányzati bizottsága hozott létre egy tárcaközi bizottságot, de szerinte ez kevés. A  polgármester elmondta azt is, hogy az ott lakók perek tucatjait indították a reptér üzemeltetője ellen birtokháborítás miatt, és azt az önkormányzat is támogatja.

Rákosmente vezetője azt szeretné elérni, hogy zárják be a kifutópályát, és azt csak rendkívüli esetben lehessen használni,  hogy megelőzzék a súlyos baleseteket, nem beszélve arról, hogy a  kerületnek ezen a részén a házak is elértéktelenednek a repülőgépek okozta zaj miatt.

Tilalom van és felújítás

Ezzel szemben Szollár Domokos, a  Budapest Airport kommunikációs vezetője közleményében hangsúlyozza, hogy a jogszabályok szerint a ferihegyi repülőtérhez közel fekvő Rákoshegy különleges zajvédettséget élvez. A városrészt a felszálló forgalom általában elkerüli. Este 10 és reggel 8 óra között, illetve hétvégén és munkaszüneti napokon éjszaka leszállási tilalom van érvényben. Napközben is az érkező forgalom mindösszesen 5%-a szállhat le Rákoshegy felett. 2008-ban a forgalom 2,7%-a, 1567 gép szállt le a városrész felett.

A mostani forgalmat azzal magyarázza, hogy a ferihegyi repülőtéren a kifutópálya felújítási munkái zajlanak. Így a repülőgépek kizárólag a kettes futópályát használhatják, az egyes zárva van. Ferihegy futópályáit repülésbiztonsági okokból kell felújítani, hiszen a nyolcvanas évek végén kiépült jelenlegi fényrendszer elavult. A munkák miatt március 9. és április 29. között Ferihegy teljes forgalma a 2. számú pályán bonyolódik le. A repülőtér ezúton is kéri a az érintett körzetben lakók türelmét és megértését.Szerencsére az elmúlt években a légörvények nem okoztak jelentős károkat Ferihegy környezetében. 2008-ban mindösszesen 8 panasz érkezett a BA-hoz, ebből 3 db Rákoshegyről. A tavalyi évben 124 ezer fel és leszállás történt Ferihegyen.

Alacsonyan szállnak a repülők
repülő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.