galéria megtekintése

Terjed a csekkes szelfi

1 komment

NOL

Vujity Tvrtkót is meglepte, mekkora siker lett Facebookon indított jótékonysági kezdeményezése. Péntekig számos híresség és még több magánszemély csatlakozott és adakozott az általa fontosnak vélt ügyeknek.

„Számomra azt bizonyította az egész, hogy van szolidaritás az emberekben" – mondta lapunknak Vujity Tvrtko. A Népszabadság kérdésére elárulta, hogy a legtöbben 2-5000 forintot küldenek valamilyen számukra fontos ügy támogatására. Tudomása szerint a legkisebb felajánlás ötszáz, a legtöbb pedig egyelőre százezer forint volt. Ez utóbbit Görbicz Anita kézilabdázó adta.

Forrás: Vujity Tvtko Facebook-oldala

„Az egyik legmeghatóbb dolog számomra az volt, hogy sok olyan ember csatlakozott és nyújtott segítséget, aki maga is segítségre szorult" – mesélte. Példaként Sors Tamás paralimpikon úszót hozta fel, aki egy katari edzőtáborból küldött elektronikus utalást. Harmincezer forintot utalt a daganatos gyerekek megsegítésére.

 

közösségi oldal működése miatt pontos számokat nem lehet tudni arról, hogy hányan csatlakoztak eddig a kezdeményezéshez. A televíziós február 17-i posztjában azt írta, hogy kétmillióan látták a felhívásról szóló bejegyzését. Az eredeti posztot közel tízezren kedvelték, és ötezernél is több hozzászólás érkezett rá.

Az adakozók közt sok az ismert ember, politikus, sportoló, énekes és színész. A játék híre eljutott az Európai Parlamentbe is. Kósa Ádám, az EP egyetlen siket képviselője például a Kárpátalján élő siket és nagyothalló emberek részére adakozott. Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek már fényképek.

Tvrtko ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy nagyságrendileg több a civil, aki csekkes szelfivel csatlakozik a felhíváshoz. A tévés úgy érzi, bebizonyította, hogy a Facebook „közösségi segítőhálózatként" is működhet. 

Lapunknak elmondta, hogy özönlenek hozzá a levelek többek közt azoktól a szervezetektől, amelyeknek segített szélesebb nyilvánosságot biztosítani. Ő maga is megismerkedett olyan szervezettel – a Piros Orr Bohócdoktorokkal – amely működését nem ismerte korábban, most azonban annyira meggyőzték, hogy öt csekkjének egyikét nekik címezte.

Tvrtko bónuszként felajánlotta, hogy a legtöbbet adakozó választhat egy ügyet, amelynek a televíziós hat számjegyű összeget küld, ezért hamarosan közzétesz egy felhívást, hogy jelentkezzen nála a csekkes fényképpel, ha valaki Görbicz Anitáét meghaladó összegben utalt.

A legszívmelengetőbbnek azt érezte, amikor a pécsi nagy postán a mellette ülő csekkjére pillantva látta, hogy az is a kezdeményezésben részt vevő adomány.

A kezdeményezés Pécsett kezdődött, és Vujity Tvrtko itt is zárja a hetet. Az adományok befizetésére szóló játékba első csekkje mellé Csizi Pétert és Hoppál Pétert hívta meg, pénteki, ötödik adományának elutalását követően pedig az egész város lakosságát kéri fel a csatlakozásra külön kiemelve Páva Zsolt polgármestert, Girán János és Őri László alpolgármestereket.

A játék menete

1. Válassz ki egy számodra szimpatikus, hiteles jótékonysági szervezetet vagy alapítványt.

2. Küldjél nekik bármekkora, számodra nem megterhelő összeget.

3. Készíts egy képet magadról és a csekkről, kivonatról vagy arról, hogy számítógéped előtt ülve utalsz nekik. Képedet töltsd fel Facebook-oldaladra, megnevezve utalásod kedvezményezettjét, majd röviden írd le, miért döntöttél mellettük.

4. Hívd meg a játékba legalább két másik barátodat, ismerősödet, olyanokat, akikről tudod, hogy megtehetik, és szívesen segítenek rászorulókon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.