Az A38 nyarát a tetőterasz viszi
Népszabadság - Móricz Simon Igaz, a végállomáson, a legendás Moszkva téren még nem, hiszen pár méterrel „lejjebb” a Széna téren már ott a harsány Mammut, amelynek kínálatától ezúttal eltekintenék, hiszen csak néhány lépést kell tenni, és már a Millenárison vagyunk. Adottságaiban és felhozatalában ez a város egyik legkulturáltabb helye. Kint rendezett park, kis pocsolyákkal, ahol csendesen bambulhatjuk a lomha, dagadt aranyhalakat.

Szolid, békés, s az épületkomplexumokban, mint a Csodák Palotája – napközben – kedvünkre épülhetünk korhatár nélkül. A zenei kínálat is visszafogott, főleg dzsessz, a látogatóközönség leginkább felnőtt – gyerekkel vagy anélkül. Összességében – egy-egy fiatalosabb akciótól eltekintve – azért ez egy nappali hely.

Pest és Buda között

Tovább csattogva, vagy később, a villamospótlóval gurulva három megállót, a Margitszigeten találja magát a kalandor. Nappali kvalitásai vitathatatlanok: uszoda, hűsölés a fák alatt, s persze a menthetetlen mazochistáknak és hiperaktívaknak negyven fokon is ott a futópálya. Éjjel is mozgalmas a környék. Élő muzsika elvétve, ám gépzenés mulatságból annál több akad. A ChaChaChá-ban jólszituált huszonévesek lötyögnek az elektronikus dallamokra, a Holdudvar eklektikus estéket ígér, változatos zenékkel és közönséggel.

Az átlagéletkor a tízes-húszas-harmincas sávban tanyázik, olyan ízlésvilággal, mint a nagy átlag, annál egy kicsit jobban eleresztve. A buli a lényeg, nem a zene. A félfelnőttek a szórakozóhelyeken, a tinédzserek inkább a szabadban nyomják – amit magukkal hoztak, s minden mást, amit a tizenévesek szoktak. És persze a külföldieket is hamar odanavigálja a szenzoruk.

Különösebben az sincs nehéz helyzetben, aki jól megérdemelt ücsörgéssel múlatná inkább az időt – és azt sem tartja mellékes szempontnak, ha egy beszélgetéshez nem kell túlordítania DJ akárkit. Egyetlen megálló csupán a Jászai Mari tér, ahonnan „pár lépés a Vígszínház” – ahogyan a Víg söröző is. Meglepően nyugis és csendes, világverő limonádéval és vízpermetező apparátussal. A vendégkör vegyes, fiatal-idősebb, de leginkább magyar.

Pesten

Aki ennél trendibb italozásra-csevegésre vágyik, annak vagy három megállónyit, egészen az Oktogonig kell zötyögnie. Pár lépés jobbra, és legott a Liszt Ferenc tér modern, zsibongó kávézóinak tömkelegében találja magát a kóborló. Szinte már túlzás, hány hely jut pár méternyi sétálóutcára. Kedélyesen egymáshoz simulnak a kitelepített padok, asztalok. Jár a levegő, de a hangulat – vagy az árfekvés – visszafogottságra csábít.

Nem olyan helyek ezek, ahol könnyű szívvel fel lehetne önteni a garatra. Beszélgetésre szabott – erre is használják a turisták, meg a fiatal magyar felnőttek. Nem kimondott partizóna. Randevúzó pároknak, lazító sörözést bonyolító menedzsereknek, boldogan falatozó japánoknak vagy németeknek való. Enyhén erőltetett a „színvonalasság” – hiába, itt kezdődik a pesti Broadway, akármi legyen is az.

Üde színfoltként búvik meg ennek a kissé álmenő világnak a hátában a Tűzraktér, egy ízigvérig underground kulthelyecske. Filmklub, alternatív színház, anime találkozó, esténként jammelés, koncertek. Szokás szerint ez is régi házak elhagyatott udvarán ül meg, s vonzza a huszonéves egyetemistaforma fiúkat-lánykákat. Másfajta, jelen idejű kultúra, s épp annyi élettapasztalat, amennyi még hisz a világmegváltásban. Tagadhatatlanul megvan a maga bája.

Szintén bulira – télen koncertre szakosodott kevéssel arrébb a Blaha Lujza téri Corvintető, ami szerényen „Underground a város felett” címen fut. Budapesten, ahol a klubok leginkább a pincékbe húzódnak, valóban egyedi egy tetőtéri megmozdulás. Mindenképp előnyére válik a magasban járó szellő – a sok lépcső kevésbé. Igaz, aki egyébként is csoportos mozgásra vágyik, annak mindez meg sem kottyan. Ez is egy húszas-táncos hely – amit hol Palotai és Cadik dj-k, hol a Tesco Disco nyomatékosít. Szerencsére ülőhely is akad elég mindazoknak, akiknek megakad a bugi a lábukban.

Körútunk utolsó szabadtéren üldögélős terepe a Baross utcából megközelíthető Mikszáth tér. Sokkal kisebb és kevésbé felvágós, mint a Liszt téri rokonság. A házak ölelésében búvó apró teret szinte teljesen kitölti a két vendéglátóipari egység. Csendes, eldugott, a pincérek néha lassúak, de mindent összevetve ez az a hely, ahol könynyenbátran lehet lazulni. Normális – már ha létezik ilyen. Mindenki elfér, főleg húszasharmincas félfelnőttek, néha egykét kiskölyök a szökőkútnál, egy baráti, önfeledt sörözésre keresve sem akad jobb tér.

Buli a Dunán

S lám, el is értünk a túlpartra, Petőfi híd, budai hídfő, ami egy kis bulicentrum önmagában, hisz itt terpeszkedik a Rio– A38–Zöld Pardon triász. Jobbra mindjárt a Rio, ami különösebb fakszni nélkül a klubszcénába tagozódott. A parti a lényeg itt is, ezúttal latinra, r'n'b-re, housera és termérdek dj-re hangolva – olyan becsusszanó vendégekkel, mint C. C. Catch (ha még rémlik valakinek) vagy a Morcheeba. A partiarcok is a klasszikus vonalat viszik: csinicsajok, táncos lábú aranyifjak koktéllal, whiskyvel a kézben ropják hajnalig.

Az A38 nyarát a tetőterasz viszi, nagyságrendekkel differenciáltabb közönségcsalogatókkal. A hajó idényzenére specializálódott, persze ezúttal is a maga sajátos szájíze szerint. Élőzenében sincs hiány: vidám, pörgős zenekarok a skától a reggae-n át a népzenével spékelt hip-hopig minden vonalon – a célirányosan közlekedő garantáltan hasonszőrűekbe botlik. Az eleven elemeken túl az A38 másik idénysajátossága a gépzene, ami ebben az esetben azoknak kedvez, akik dancehall, house, electro és dub dj-kel megtámogatott tudatmódosításra vágynak.

Vissza Budára

Utolsó állomás a már-már megkerülhetetlen Zöld Pardon, ahol az este első felében mindig az adott koncert alakítja a közönséget. S e téren nincs kecmec: gyakorlatilag a magyar mezőny minden zenekara megfordul itt a Sex Actiontől kezdve a Quimbyn át Deák Bill Gyuláig – és ez csak a július. Persze mind húzza a maga táborát – s állandó elemként a tizenéveseket. Az élőbuli után lecserélődik a közönség, hiszen egy rocker ritkán kezd fékevesztett táncba a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek diszkóritmusaira, amelyek elárasztják a nagyobbik táncteret. A kisebbiknek jó esetben marad a brit pop. A tinédzsergyűjtő mellett éveken át a ZP egyik legfőbb sajátsága a szőke lánykákra vadászó külföldiek tömkelege volt.

Túránk náluk véget is ért – de akiben erős a tettvágy, bátran megfordulhat és elindulhat újra a másik irányba. Tele élettel a buja pesti éjszaka – aki nem hiszi, járjon utána.

Egy kis kitérő

Ugyan szigorúan véve nincs a 4-es 6-os villamos vonalán, de mivel az Oktogontól jó, ha tíz perc séta, nagy felelőtlenség lenne nem megemlékezni a talán legnagyobb fiatallerakatról, a Gödörről. Legfőképpen, mert egymagában felvonultat mindent, amit az imént beutazott helyek.

Egyfelől ott a klub a maga ingyenes – többnyire „házi” – koncertfelhozatalával, egykét bulival megsegítve. Aztán a külső, kiülős, a lépcsőkön felkígyózó kocsmarész azoknak, akik fémszékeken élvezik igazán az ejtőzést és eléggé kényelmesek ahhoz, hogy helybe hozassák a sört.

S végül a füves placc, ahol aztán tiszteletét teszi mindenki, aki inkább hozott anyagból dolgozik,a környezetbarát biciklisektől, az egyetemista titánokon át a lejmoló punkokig. Jó ez. Van is az ember valahol, meg nincs is. Mint egy kis fesztivál: szinte mindent lehet, de semmit sem muszáj.

Kapcsolódó cikkek: Összecsuklott a jégpálya sátra a Millenárison | Pálfordulás: karhatalommal tartatta be csendrendeletét Terézváros | Légifolyosó helyett 'Burda-minta' | Bekeményít a BKV | Négy rablás, két sérült - egy este alatt